Borbála, Barbara, János2020. december 04., péntek
Természet

A nyíregyházi Madárember

2017.03.28.Balogh Boglárka
National Geographic Magyarország

Ha az ember egyszer megízleli a repülés szabadságát, utána óhatatlanul is úgy jár-kel a Földön, hogy szeme vágyakozva az eget fürkészi, mert ott volt fent, és szíve szüntelenül oda húzza vissza.

Leonardo da Vinci a 15. század nagy gondolkodója az elsők között volt, aki hitt abban, hogy elsajátíthatjuk a madarak fortélyait. Da Vinci tudományos alapon kísérelt meg szárnymozgató gépezeteket, ún. ornithoptereket tervezni, erről szóló jegyzeteit évszázadokkal halála után találták meg. A mester azonban soha nem próbálta megépíteni furcsa szerkezeteit, talán tisztában volt azzal, hogy a technika nem volt elég fejlett, hogy az embert a levegőben tartsa.

Ma már azonban az ugráshoz szükséges, mérnökök által kifejlesztett felszerelésekben nincs hiány, az ejtőernyős ugrásnak megannyi változatával találkozhatunk. Mind közül, talán az egyik legveszélyesebb a bázisugrás. Ennek az extrém sportnak a szerelemesei néhány száz méteres magasságból, fix objektumról vetik magukat a mélybe, testüket egy speciális szárnyas repülőruhába, wingsuitba bújtatják, amihez az ejtőernyőkhöz hasonló, de nyílási és hajtogatási módjában eltérő, ún. bázisugró ernyőt csatolnak.

Angol elnevezése a B.A.S.E. mozaikszóból ered, amely az ugorható alapobjektumok kezdőbetűiből áll: B=Building(épület), A=Antenna(antenna), S=Span(híd), E=Earth(föld-szikla).

Klasszikus bázisugrásról úgy a 60-as évek végétől, 70-es évek elejétől beszélhetünk, amikor is pár lelkes ejtőernyős nem repülőgépről ugrott, hanem magasabb sziklafalakról, vagy épületek tetejéről.

Magyarországon 1998-tól ismert, igaz ekkor a legmerészebb hazai ejtőernyősök még csak az internetről szereztek tapasztalatot és az életben maradáshoz szükséges minimális tudást, majd külföldi ugróktól sajátították el az alapokat. Később megjelentek a speciálisan bázisugrás céljára tervezett és gyártott felszerelések is, mint a wingsuit, ami jelentősen csökkenti a sport kockázatát.

Dolhai Zoltán ejtőernyőjét hajtogatja a világbajnokságon.

Dolhai Zoltán, a nyíregyházi születésű, 37 éves fiatalember nem csak az ugrás szerelmese, de maga tervezi és varrja ezeket a különleges darabokat.

„Hobbi bázisugrónak tartom magam – mondja 1900 ejtőernyős ugrása után is szerényen, mikor a nem éppen veszélytelen szenvedélyéről kérdezem -, hisz a fő tevékenységem magának a szárnyasruhának a tervezése, fejlesztése, tesztelése. Az INTRUDAIR skydive and wingsuits büszke alapítója és tulajdonosa vagyok. Itt olyan ruhákat álmodunk meg, amivel a megrendelőink szó szerint szárnyakat kapnak, és a madarakhoz hasonlóan a saját testüket használják a repüléshez.”

Mikor ugrottál először, és hogy vált szenvedéllyé a bázisugrás?
Teljesen véletlenül, egy rádióban hirdetett ejtőernyős tanfolyamra jelentkeztem, közel 20 éve, aztán teljesen beszippantott a sport, nem volt megállás többé. Mindent ki akartam próbálni, egyetlen cél lebegett a szemem előtt: minél többet ugrani, és azt bármi áron. Légi operatőrként dolgoztam, csak hogy újra és újra a levegőben lehessek. Később innen jött a bázisugrás is, mert szakítani szerettem volna a hagyományokkal, a lassú ernyőkkel. A célba ugrás helyett valami sokkal extrémebb dologra vágytam: gyors repülésre, lehetetlen helyekről való leugrásra.”

Ahogy Zoltán mondja, az alapvető különbség az ejtőernyős illetve bázisugrás között, hogy az előbbit egy mozgó repülőgépből hajtják végre, aminek során egy fő- és egy tartalékernyő van egy extra erős hevederrendszerrel a testhez rögzítve. Ehhez jön egy olyan biztosító készülék, ami légnyomásváltozás segítségével méri a magasságot és a zuhanási sebességet, így ha a kritikus értéknél gyorsabban zuhan az ember vagy a bekalibrált magasság alá ér, a szerkezet automatikusan kinyitja a mentőernyőt. Ha a főernyő véletlenül nem nyílik ki vagy nem jól működik, akkor ezt le lehet oldani, és a mentőernyőt kinyitva biztonságos a földre érés.

A bázisugrás esetében viszont fix objektum a kiindulópont, és a felszerelés csupán egy darab ernyőből valamint egy tok-hevederrendszerből áll, amit direkt alacsony ugrásokhoz fejlesztettek ki. Az ernyő különlegesen precíz hajtogatást igényel, stabilan és gyorsan nyílik, nem leoldható.

Dolhai Zoltán ugrásra készen.

„A közhiedelemmel ellentétben a bázisugrás nem veszélyesebb sport, mint az ejtőernyőzés – folytatja Zoltán. A felszerelések nagyon gyorsan fejlődnek, a balesetek nagy része pedig legtöbbször a túlvállalás, a tapasztalatlanság, az oktatás hiánya miatt történik. Ha az ember ésszel, hidegvérrel űzi a sportot, nem lesz baja. A sok feltöltött videót nézve talán könnyűnek, egyszerűen végrehajthatónak tűnik a repülés, de tisztában kell lenni azzal, hogy az a sportoló, aki akrobatamutatványokat hajt végre, mekkora energiát fordított a sportág és a trükkök elsajátítására, amíg oda jutott, hogy tízezrek követik a közösségi médiában.”

Hogyan jött az ötlet, hogy tervezd és kivitelezd ezeket a szárnyasruhákat?
„A családom a ruhaiparban dolgozott, kabátokat gyártottunk, így a szüleim nekem is ezt a szakmát szánták. Most már azt mondom, szerencsére, hisz az ejtőernyős sportban majdnem minden felszerelést varrógéppel készítenek el. A kezdeti ugrások után nem kellett sokat várni, hogy megvarrjam életem első ejtőernyős ruháját, de az igazi szerelem 11 évvel ezelőtt kezdődött, amikor megláttam a wingsuitot. A szárnyasruha teljesen megváltoztatta az ugró sportágat. Olyan új lehetőségek nyíltak meg előttünk, melyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna. A rövid zuhanás helyett hosszú és gyors repülések következtek, új helyek váltak meghódíthatóvá, ugorhatóvá. Elkezdődött az ún. kontúrozás, sziklákhoz való közel repülés, hasadékokban, patakmedrekben való száguldás szinte karnyújtásnyira a tereptárgyaktól. Magának a ruhának a szerepe és jellegzetessége, hogy ezt viselve 180 km/óráról lecsökkenthetjük a zuhanási sebességünket akár 40 km/órára, cserébe a horizontális sebességünket képesek vagyunk 200-250 km/órára növelni. El tudod képzelni, milyen érzés az, amikor mindenféle jármű nélkül csupán az elemek kihasználásával és a repülés szögének megváltoztatásával 350 km/óra sebességgel szeled az eget horizontálisan? Ez a mostani világrekord! Ilyen tempónál már, ugyan kis ideig, de emelkedni is képes az ember.

Mikor az első wingsuit a piacra került, az ötlet, a kivitelezés nem csak ejtőernyősként, de ruhagyártóként is teljesen elbűvölt, azonnal készíteni szerettem volna egyet. Igaz, eltelt még egy kis idő, amíg meglett az első darab, de már azon a bizonyos tavaszon a szezon legelső gépével fel is mentem és ki is próbáltam. Úgy gondoltam, ezt nem bízhatom másra.

Rettenetesen izgultam a repülőn. Ültem a fedélzeten, próbáltam koncentrálni, és végigpörgetni magamban a lehetséges következményeket. Nem volt bennem semmilyen kétség, felkészültem, vettem egy mély levegőt, kiugrottam és repültem. Leírhatatlan érzés volt a saját ruhámban megtenni ezt, ujjongtam miután kinyitottam az ernyőmet. Valahogy így kezdődött az egész.

Ma már számítógéppel szerkesztjük a mintákat, lézer szabászgéppel szabjuk a ruháinkat ezredmilliméteres pontossággal, profi varrónőkkel dolgozunk, aerodinamikai szakemberekkel konzultálunk, és tesztpilótáink vannak szerte a világon, akik segítenek a fejlesztésben. A különböző típusú ugrásokhoz (kezdő-haladó-profi) különböző szárnyprofilú és szárnyfelületű ruhákat ajánlunk. Mindegyik wingsuit típusnak külön neve van, viszont mi nem madarakban, hanem halakban gondolkodtunk, amiknek fajtái megegyeznek a ruháink repülési stílusával és méretével.

Vegyük például a Piranhát. Ez a ruha a kis szárnyfelülete miatt biztonságos, szolid és stabil repülést biztosít az ugrójának, az ejtőernyő nyitása pedig a szárny méretének köszönhetően egyszerű, nem kockázatos. A Barrakuda már a haladók ruhája, csak 40 ejtőernyős ugrás után ajánlott a viselete, a nagyobb szárnyfelületnek köszönhetően a flottában repülés tökéletes felszerelése. A Cápa a profik öltözéke, egyedülálló, nagy teljesítményű ruha. Az extra méretű a szárnyfelület gyors és dinamikus repüléshez van kifejlesztve, csak tapasztalt, minimum 100-150 szárnyasruhás ugrás után ajánlott.

Repülés Piranha ruhában

Dolhai Zoltán (balra) és társai Barrakudában

Szenvedéllyel szeretem azt, amit csinálok, legbüszkébb mégis arra az aranyérmemre vagyok, amit a Németországi Over Marl világkupán nyertem a saját tervezésű és gyártású ruhámban.”

Gondolom, nem én vagyok az első, aki megkérdezi, voltál-e valaha veszélyes helyzetben?
Hozzám nem az extrém környezetben való ugrás, hanem a teljesítményrepülés áll a legközelebb. Közel 20 éve ejtőernyőzöm, nagyon sok mindent láttam már, elvesztettem néhány jó barátot, átértékeltem magát a sportot is, úgy érzem lehiggadtam kicsit. Már nem a veszélyes helyeket keresem, hanem azt, hogy maga az élmény minél tökéletesebb legyen, a repülés minél gyorsabban menjen, a megtett út pedig minél hosszabb ideig tartson.

Ilyenkor érezni lehet a ruha minden rezdülését, a szelet, a sebességet, a természetet. Tökéletesen át lehet élni az apró részleteket, ki lehet ismerni a wingsuitot, és megtanulhatunk eggyé válni vele. Engem ez hajt.

Persze, ha meglátok egy-egy nagyobb felhőtornyot, akkor szívesen „megkarcolom”- mondja nevetve. Fantasztikus érzés, amikor a fejemre csatolom a kamerát, és több ezer méter magasan szabadon repülök a normálisnak tartott, mókuskerékben hajtó világ felett.

Az interjút készítette: Balogh Boglárka
Fotók: Intrudair

Hozzászólások

Mennyi vízre van szüksége egy elefántnak?

Mennyi vízre van szüksége egy elefántnak?

Állatkertekben élő afrikai elefántok napi vízigényét vizsgálták meg, de a vadon élőkre nézve vontak le következtetéseket.

Világörökségi helyszíneket fenyeget a klímaváltozás

Világörökségi helyszíneket fenyeget a klímaváltozás

Sok természeti világörökségi helyszín lesújtó állapotban van, az éghajlatváltozás immár a fajok inváziójánál is problémásabb.

A tengeri angyalok és tengeri pillangók igen ellenálló állatkák

A tengeri angyalok és tengeri pillangók igen ellenálló állatkák

A pteropodák, vagyis tengeri pillangók és tengeri

Nádasok rejtekén élő madár

Nádasok rejtekén élő madár

A Balatonederics határában fekvő, természetvédelmi terület egy szórványos madárfajáról már régóta tervezem, hogy írok pár sort.

Ön is szavazhat kedvenc természetfotójára

Ön is szavazhat kedvenc természetfotójára

A Londoni Természettudományi Múzeum által szervezett pályázat a természetfotók legrangosabb versenye.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket