Suttogó mamák és bálnaborjak

Szívet melengető pillanat, amint az óriási  nőstény hosszúszárnyú bálna a víz fölé emeli újszülött borját, hogy tanuljon meg lélegezni.
Fotó: Profimedia

A dániai Aarhusi Egyetemen dolgozó Simone Videsen és kollégái nyolc bálnabébit és két anyaállatot követtek nyomon, hogy többet megtudjanak a hosszúszárnyú bálnák (Megaptera novaeangliae) – vagy púpos bálnák – életének első néhány hónapjáról. A szakemberek speciális hang- és mozgásérzékelőket használtak, amelyeket tapadókorongokkal erősítettek az állatok bőrére a nyugat-ausztráliai partok közelében. A kutatóknak most először sikerült ilyen módszerrel rögzíteniük az anyák és borjaik közötti párbeszédet.

„Nagyon meglepődtünk, mivel a hosszúszárnyú bálnák előszeretettel éneklik hosszú dalaikat. Az anyaállat és borja közötti kommunikációt megfigyelve azonban azt tapasztaltuk, hogy gyakran teljesen csendben vannak, vagy csupán nagyon gyenge jeleket bocsátanak ki” – mondta Videsen.

A kutatók úgy vélik, hogy az anyaállat és a borja azért kommunikál ilyen halkan egymással, hogy ne vonzzák magukhoz a zsákmányra vadászó gyilkos bálnákat vagy a társat kereső hím hosszúszárnyú bálnákat. A bálnaborjaknak muszáj közel maradniuk az anyjukhoz, hogy megfelelő mennyiségű táplálékhoz jutva elég nagyra nőjenek, mielőtt közösen útnak indulnak a több ezer mérföldre lévő, táplálékban gazdag területekre. A hosszúszárnyú bálna a hideg és sarki tengerek lakója, télen szubtrópusi és trópusi vizekre költözik. Az állatok évente vándorolnak a táplálkozási helyekről a szaporodási helyekre és vissza.

A Functional Ecology című folyóiratban közölt eredmények segíthetik a bálnák természetes élőhelyeinek megóvására irányuló erőfeszítéseket. Videsen szerint a kutatásuk egyebek között rávilágított, hogy a suttogás miatt az anyák és a borjak nagyon érzékenyek lehetnek a hajók zajára.