A természet nem a folyamatos vérengzésről szól

Régi diáktársam személye mindig is misztikus volt számomra. Laci a Babeș-Bolyai Tudományegyetem ökológus hallgatója. A srác, aki szemben áll a medvével, de nem szereti, ha azt kérdik, fél-e. Miért is szeretné? Ez a dolga, az élete. Régen várt beszélgetésünk már nosztalgiába csapott át kincses Kolozsvár romkocsmájában.

Egyedül jársz, kelsz. Biztos egy kaland az életed. Gondolom, vannak jó sztorik a tarsolyodban.
Akadhat olyan ember, akinek talán nagy sztori az, hogy három-négy éjszakát kinn kell aludni függőágyon, vagy az, hogy a hajnali sötétben, csendben kell kelni és világítás nélkül eljutni oda, ahol az állatok vannak. Egész nap mászkálsz a hegyekben. Alszol két-három órát, s újra kelsz, mert menni kell tovább. El lehet mondani, milyen kemény legény vagyok. De ez nekem így természetes.

Egyszer egy medvebarlangban akartam filmezni. Előtte három hétig jártam oda. Figyeltem az anyamedve szokásait úgy, hogy tudja nyugodtan élni az életét. A nap során volt egy óra, amikor elment a barlangtól, akkor odamentem, felvettem pár másodpercet a bocsokról, s húztam is el a csíkot.

Azért mégsem néz mindenki egyedül szembe egy medvével.
Igen, egyszer szinte felkergetett a fára. Fotócsapdát (mozgásérzékelővel ellátott, éjszakai filmezésre használt kamera – szerk.) szerettem volna felszerelni. A baj ott kezdődött, hogy az ilyen kamerának csak húszméteres a hatótávolsága. A barlang előtt friss nyomok voltak. Tudtam, hogy az anyamedve bent van a bocsokkal. Sokat gondolkodtam, menjek-e vagy ne. Éreztem, hogy a medve is tudja, hogy én ott vagyok. Eldöntöttem, egye fene, mégis megpróbálom. Kezdtem kötözni a kamerát a fához, mikor megjelent a medve a barlang szájánál. Meglátott s úgy robbant ki onnan felém, mint az ágyúgolyó.

Hogy menekültél meg?
Ott álltam tíz méterre a medvétől. Kezemben a medvespray, és már éppen akartam a fára mászni. Néztem, hogy mit csináljak. Használjam a sprayt, vagy lépjek fel a fára. Szerencsémre a bocs is kijött és elrohant az ellentétes irányba. Mikor a kicsi eltűnt, az anyja helyettem a bocs felé vette az irányt. Nekem meg nem kellett fára mászni és így beállítottam a fotócsapdát s tovább álltam. Ezután kezdtem csak el reszketni s feldolgozni, hogy mi is történt velem. Olyan közel volt a medve, hogy még most is élénken fel tudom idézni, ahogyan belelátok a szemébe. Szerencsére, megtanultam, hogy vészhelyzetekben ne hagyjam eluralkodni magamon a félelmet.

Honnan jött az ötlet, hogy filmezz kint a hegyekben?
Annak idején, egy kisfilmes géppel, magamnak kezdtem el fotózni. Csak azért, hogy a túrákról megmaradjanak az emlékek. Egyszer, egy barátommal siketfajd dürgésre készültünk, viszont a gépemmel a hangot nem lehetett megörökíteni, pedig a dürgésnél ez a legfontosabb. Hirtelen felindulásból fogtam magam, s megvettem az első kamerámat. Utána nagyon sokat filmeztem vele, a felvételeket pedig összevágogattam és készítettem néhány filmecskét. Ezeket az ismerőseim megnézték és érdekesnek tartották. Bíztatásukra feltöltöttem az internetre. Így figyelt fel rá a National Geographic is. Ők pedig megkerestek egy nagyragadozó felméréssel. Egyéves támogatást kaptam tőlük nagyragadozók filmezésére és felmérésére. Emiatt hoztuk létre a Transylvanian Wildlife Project Egyesületet, amelynek jelenleg hat tagja van. Én foglalkozom filmezéssel, de van dizájnerünk, fotósunk, túravezetőnk és állatorvosunk is.

Min dolgozol most éppen?
Egy dokumentumfilm sorozatot készítek, a négy évszakra leosztva. A forgatás, vágás során sokat tanultam. A különbség nagyon látszik az első és a későbbi filmkockák között. Most még a tavaszi rész van hátra. Ezt kell befejeznem. A harmadik rész, most bekerült a Gödöllői Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába. Erdei élet a címe. 2017. május 26. és 28. között vetítik a fesztiválon, illetve Magyarország és Románia kilenc másik városában.

Mi a célod a filmjeiddel?
Ha már dolgozom a filmekkel, szeretném megmutatni azt az értéket az élővilágban, amink van. Sokan látnak borzot a tévében, s nem tudják, hogy él nálunk. Találkoztam olyan emberekkel, akik szerint, ha az őz felnő, szarvas lesz belőle. Meg kellene mutatni, milyen is a természet valójában. Van itt egy világ, ami párhuzamosan létezik velünk, mert nem vesszük a fáradtságot, hogy megismerjük. Az itt élőknek rá kellene jönni, hogy nem kell külföldre menni ahhoz, hogy valami szépet lássunk.
A hitelességgel van a legnagyobb probléma. A nagy filmgyárak havonta adnak ki egy-két filmet. Van stábjuk. Külön emberük arra, hogy megírja a dramaturgiát, a forgatókönyvet, foglalkozzon az emlősökkel, értsen a madarakhoz. Konkrét eseteket tudok arról, hogy amikor medvét jöttek filmezni, a vadonbeli jelenet nem jött össze, ezért átmentek egy vadásztársasághoz. A beetetett állatokat lesből filmezték, s mint a vadállat természetes viselkedése került be a filmbe. Az ilyen filmeseknek vajmi kevés közük van az állatokhoz.

Téged is kerestek már?
Több ízben is! Megkértek, hogy mutassam meg azt, amit én filmezek. Hoztak magukkal egy tíz kilós állványt, s egy ugyanakkora kamerát. Ehhez kell minimum két ember, s egy nyolcvan literes hátizsák. Szépen megvártam, amíg mindent előszedtek, s felszereltek, ezután megkérdezték, hogy hol vannak az őzek. Mondanom sem kell, azok addigra már rég messze jártak.

Meglepődnek ilyenkor?
Nem értik, hogy nem tudom megmutatni azt, amit én filmezek. Én néhány másodpercért napokig járok. Becserkélem az állatot. Követem ürülék, szag, vagy fennakadt szőr nyomán.  Mikor ott van előttem, úgy próbálok közeledni hozzá, hogy ne lásson, és ne érezzen. Ezt hogy csinálod meg egy csapat stábbal a hátad mögött? Nekem életforma, a filmezés, míg a profik ebből élnek. A nézőt pedig nem érdekli, hogyan készült a film. Ő izgalmat és szórakozást vár.

Ezzel szemben a te filmjeid?
Az én filmjeim a valóságot mutatják. Nyugodtak és egyszerűek. Az emberek ülnek előtte s várják, hogy mikor történik már valami. Nem nagyon tudnak mit kezdeni vele, ha nem történik benne semmi izgalom. De azért csak meg kell mutatni, hogy a természet nem a folyamatos vérengzésről szól. Látszik, hogy tényleg ott vagyok, s a medve tényleg odajön, megnéz s tovább áll. Nincs vérengzés, nincs öldöklés, csak tovább ballag.

Említetted a fajdkakasokat, van érdekes történeted?
A dürgésről azt kell tudni, hogy a hímek sajátos hanggal próbálják magukra vonni tojók figyelmét. A kakasok a földön dürögnek, s a tyúkok fentről a fákról választják maguknak a partnert. A tojó fent őrszemként áll. Minden mozgást észlel. Ez jó, mert a hímek nem biztos, hogy észrevennének egy ragadozót. Hasra feküdtem, s pár ágat tettem magamra, hogy ne lássanak. Filmeztem, mikor két kakas elkezdte kergetni egymást. Trappoltak körülöttem. Ilyenkor mozdulatlanul kell ülnöm. Nem forgolódhatok. Egyszer a hátam mögött éreztem, hogy simán keresztülesnek a lábamon, s szaladnak tovább. Azt hitték egy faág vagyok.

Meddig fogod még a természetet filmezni?
Ha nem is főfoglalkozásként, de hobbiként amíg csak tehetem.

Az interjút lejegyezte: Györfy Borbála
A fotókat Gál László készítette