Hogyan szelídítsünk elefántot?

A helyiek elmondása szerint a magatehetetlen borjú napok óta feküdt törött végtagokkal a mélyedésben, sírása éjszaka is hallatszott. A kölyköt, úgy tűnt a csorda és az anyja teljesen magára hagyta, így a vadőrökre várt a feladat, hogy kimentsék, majd felneveljék a kicsit. Több órás küzdelem után az elefántot kötelekkel és bambusz rudakkal kihúzták, majd a Neyyar Vadrezervátumba vitték.

Mahout és elefántja a Neyyar Dam Vadrezervátumban

Az ázsiai elefánt vadon átlagosan hatvan évet él, fogságban akár nyolcvanat is. Bár kisebb testű és fülű, mint afrikai rokona, magassága így is eléri a 2 – 3,5 métert, tömege pedig a 4000- 6000 kilogrammot. A Neyyar Vadrezervátum elefánt rehabilitációra szakosodott területén ma tíz felnőtt, egyikük 87 éves, és két elefántkölyök él. Ezek vagy sérültként, vagy árvaként kerültek ide, és a természetbe már nem visszavezethetők. Emberöltőnyi életüket ezen a 128 négyzetkilométer kiterjedésű természetes környezetben, elefántok közt élik le úgy, hogy mezőgazdasági munkát végeznek, s bár szabadok nem lehetnek többé, a lehető legtermészetesebb életkörülményt próbálnak meg biztosítani nekik.

Belépve a rezervátum kapuján hirtelen hátrahőkölök. Balról egy három méteres óriás vág át a poros földúton, olyan közel vonul el mellettem, hogy meg tudnám érinteni az ormányát, ha kinyújtanám a kezemet. Bár jobb hátsó lábán vastag láncot húz maga után, egyébként teljesen szabadon jár. Tovább sétálva újabb elefántokkal találkozom, gondozóik – a mahoutok – utasítására fát cipelnek, vagy ormányukkal banánleveleket gyűjtenek.

A kölyköt, ami miatt a Neyyar vadrezervátumba jöttem, a felnőtt példányoktól messze, egy elkerített területen helyezték el. Ahogy a facölöpökből felhúzott zárt kerítés elé lépek, a kis elefánt rám néz, majd szőrös fejét lehajtja és ormányát játékosan össze-vissza lóbálja, mint aki nem tudja, mit is kell kezdenie vele. Már-már felé nyújtom a kezemet, amikor egy vékony, csontos férfi határozottan rám szól: „Én nem tenném a maga helyében!” Ramesh, az ártatlannak tűnő elefánt mahoutja újra megrázza a fejét, és hozzáteszi: „A kölyök, Chanda, bár barátságosnak látszik, rendkívül agresszív nőstény. Szépen felgyógyult a sérüléseiből, de senkit nem tűr meg maga mellett, mindenkinek nekimegy. Nem hiába adtuk neki ezt a nevet: Chanda. Azt jelenti akaratos, szenvedélyes. Jó néhány hónapnak el kell még telnie, mire kezelhetővé válik.”

Az elefántok hihetetlen intelligenciájuknak, tanulékonyságuknak és belátásuknak köszönhetően évezredek óta az ember szolgálatában állnak. Pontos feljegyzések nincsenek arról, mikortól alkalmazták őket, de annyi bizonyos, hogy az első szelídített állatok itt, az Indus-völgyében jelentek meg. Az indiaiak használták őket először katonai célokra, egyfajta „harckocsiként” törtek velük utat az ellenség soraiban, majd innen terjedt el a médek, perzsák, és a makedónok közvetítésével az ázsiai harcmezőkön át az észak-afrikai és dél-európai csataterekre. Az elefánt azonban a harci kürtök hangjára és a dárdák okozta sebek miatt könnyen megvadult, barátot, ellenséget – válogatás nélkül – összetiport, így lassan megkezdődött az állatok iparban és mezőgazdaságban való használata a háború helyett.

Az elefántok ma erejüknél és termetüknél fogva rendkívül hatékony segítséget nyújtanak a fakitermelésben, a rönkök cipelésében, és nagyobb méretű tárgyak emelésében. A mezőgazdasági munkán kívül Keralában előszeretettel használják őket még a templomi felvonulásokhoz, a szafari stílusú vadászathoz, és turisták szállításához is.

Keralában több ezer ceremónia zajlik, évente

Ramesh-sel leülünk a facölöpök mellé, és elgondolkodva a kiselefántot nézzük. Chanda, mint aki tudja, hogy róla beszélünk, idegesen fujtat, lábával dobog a földön, és fel-alá járkál.

„Tudja – fordul felém a férfi- én még emlékszem az utolsó nagy elefánthajtásra, valamikor a 60-as években történt. Apám is mahout volt, meg a nagyapám is, ahogy az őseik is, ők vittek magukkal erre az utolsó Keddhamra. Ötven egyed befogásához száz idomított elefántot, kétszáz mahoutot, köztük apámat meg nagyapámat és majdnem ezer embert csődítettek össze: helyi vadőröket, hajtókat, dobosokat és a környező falusiakat.  Miután a vadőrök feltérképezték a dzsungelt, a csordák nagyságát és életkorát, kezdődhetett a hajsza.  A befogásra általában folyóparti területet választottak, ahol erre az alaklomra készített speciális karámokat állították fel, hogy a menekülő csordát majd oda terelhessék. Ezután kezdődött a megfelelő elefántok kiválogatása, és a többi szabadon bocsátása. A hím különösen agresszív természetű, évszázadokkal ezelőtt a közelharcokban használták, ma már csak nőstényeket idomítunk.

Ahogy apám mesélte, a befogott állatokat néhány napra magukra hagyták, és éppen csak annyi élelemmel látták el, ami a létfenntartásukhoz elegendőnek bizonyult. Ezután egyesével vitték őket az ún. tréning arénába.

A betörés két, már idomított állat segítségével kezdődött el. A mahout fő feladata ilyenkor a legyengült idomítandó elefánt lábának összekötözése, és ún. két vállra fektetése volt, ami azt jelentette, hogy a mahout kötéllel és botokkal lenyomta az állatot, így közvetítve dominanciát felette. Egészen 1971-ig egy speciális kínzást is alkalmaztak a betöréshez. Amikor az elefántot először lefektették, egy mély vágást ejtettek a bokáján, és bekenték kaktusz olajjal, hogy az vízhólyagot okozzon a jószág bőrén. Erre kötelet kötöttek, ami minden egyes mozdulatnál felsértette a sebet, iszonyatos kínokat okozva az állatnak. A mahoutok hittek benne, hogy a hosszan tartó szenvedés és alultápláltság megtöri a vad elefánt akaratát. Egy idő után aztán az állatot egy másik elefánthoz kötözve már sétára lehetett vinni, mahoutot is eltűrt a hátán, és a különböző munkára való betanítás megkezdődhetett.”

Ramesh szerint mára a szelidítés sokkal békésebben zajlik. Itt, a Neyyar Vadrezervátumban például, a fához kötözött új jövevényeket, mint most Chandát, először hozzászoktatják az emberi jelenléthez.   Az kiselefánt idomítására kijelölt mahout, jelen esetben Ramesh, ezután folyamatosan, napokon keresztül beszél az állathoz, gyakran megérintve annak fejét és testét, így szoktatva a jószágot nem csak az emberi hanghoz, de érintéshez is. Ramesh később étellel, itallal, jutalomfalatokkal, az agresszivitás miatt olykor büntetéssel veszi kezelésbe a kikötözött Chandát. Ramesh-nek egy külön nyelven irányítja kiselefántját, de azzal is tisztában van, mik azok a speciális fájdalompontok az állat testén, aminek nyomására engedelmessé tehető. Chanda szelídítése 3-4 hónapig tart majd, ezután munkára fogják.

Fogságban élő elefánt

Keralában a vadon élő elefántok hatalmas populációja mellett, hétszáz állat van templomok és magánszemélyek tulajdonában. Ezeket gazdáik évente több mint 10 000 ünnepségre és felvonulásra adják bérbe, ami elefántonként akár 1 millió forint bevételt is jelenthet.

Ramesht teendőire hagyom és lesétálok a rezervátum apró folyójához, ahol három elefántot fürdet éppen a mahoutja. Az egyik barátságosan felém int, majd a kezembe nyom egy kókuszhéjat, hogy azzal masszírozzam a több mázsás jószág hátát. Egy pillanatig tétovázom, majd térdig gázolok a vízbe, és dörzsölni kezdem az oldalán fekvő, jókedvűen lubickoló hatalmas elefánt fülét.

Írta éa fényképezte: Balogh Boglárka