A magyar lány legyőzte északot, most a déli sarkra készül

És mindez csak felkészülés volt a nagy expedícióra: 2017 novemberében tényleg teljesen magányosan indul útnak, de már az Antarktisz meghódítására: a Herkules-öböl partjáról kezdi az expedíciót, két hónap alatt 1140 kilométert fog megtenni, hogy a világon első magyarként elérje a Déli-sarkot – élményeit a pingvinek.com-on fogja megosztani.

Wynne-Hughes Veronika

Az Északnyugati átjáróban tett expedíció volt a főpróba, ahol Veronikának egyedül kellett megoldania minden helyzetet, két társa a tréner szerepét töltötte be: semmibe nem szóltak bele, de utólag elemezték, értékelték problémamegoldó képességét, felkészültségét. Az útja során szerzett élményekről most így mesélt.

Kedvenc kajám a grizzly ketchuppal
Az átjáró meghódítására egy Cambridge Bay nevű, 2000 főt számláló településről indultak, Veronika két szánon húzta maga után 50 kilós felszerelését naponta 25-30 kilométert megtéve. Itt, és a célállomáson, a 800 lakosú Gjoa Haven faluban találkozott az inuit őslakosokkal. Eszkimóként ismerjük őket, vagy saját nyelvükön inuitok. Egészen más világ.

Fából épült, cölöpökön álló házakban élnek, a zord körülmények között, a közösségek összetartása legendás, mint egy nagy család. Nincsenek utak, az emberek csak végszükségben „ruccannak át” a szomszéd településre motoros vagy kutyaszánon. A civilizációval való kapcsolatot repülőjáratok biztosítják, ha valakinek orvosra van szüksége ingyen repülhet a legközelebbi nagyvárosba. Az emberek ilyenkor intézik el nagyobb bevásárlásaikat is – mondja Veronika.

Egyébként a településeken működő boltok is nagyon jól felszereltek, már ha valakinek van elég pénze, mert munka ugyan nem sok akad. A lakosok egy része állami alkalmazott. A kormány igyekszik minél több munkahelyet biztosítani, kényelmes állásokkal: ügyintézés minimális, infrastruktúra alig van, turisták ritkán járnak errefelé. Az emberek másik fele munkanélküli segélyből él, de vannak önfenntartók is, ahogy annak idején, a „fehér ember” megjelenése előtt.

Fókára, rénszarvasra, jegesmedvére, grizzlyre és pézsmatulokra vadásznak, de csak a saját igények kielégítésére, eladni szigorúan tilos. Ha valaki megszorul, azt a közösség kisegíti, egy-egy szerencsétlen élelemszerző körút miatt senkinek nem kell éheznie. Zöldséget, gyümölcsöt, gabonaféléket be lehet szerezni a helyi boltban, de itt nem jellemző az ebéd mellé a köret.
Veronika álla leesett, amikor egy inuit kisfiú közölte vele, a grizzly a kedvenc étele. Majd talán az elképedést látva magyarázatként hozzátette: sóval és ketchuppal.

A meleg nem jó, mert sár lesz
A hűtéssel nyilvánvalóan nincs gond, a faluban lépten-nyomon fagyott állati maradványok hevernek mindenfelé: egy jak feje, karibu lába, egy fóka valamelyik darabja – járványveszélytől nem kell tartani. És kárba sem vész semmi, hiába a modern kor, az őslakosok többsége prémet hord, az állatok bőréből pedig használati tárgyakat készít.

A hó több méter vastagon fedi a tájat, amikor Veronika ott járt, már tavaszodott. Amikor körbetekintett a házak között, ahol mi a járdát, az árokpartot keresnénk egyre másra vette észre az olvadó hóréteg alól előbukkanó lakókocsik, autók tetejét. Amit itt az első őszi havazás eltemet, arra a tulajdonosa tavaszig keresztet vethet. És ha itt az inuit nagymama átvisz egy fél karibut a menyének, akkor nem a kerekes bevásárlókocsit húzza maga után, hanem a szánját.

Az inuitoknak nem is hiányzik a meleg, sőt egy idős asszony még panaszkodott is, hogy az egy-két hónapig tartó nyáron a szél felkavarja a port, a haja koszos lesz, összeragad tőle, arról nem is beszélve, micsoda sarat visznek be a házba cipőjük talpán.

Folyton világos van, sziréna jelzi az estét
A civilizáció számos téren segíti a mai eszkimók életét, de van negatív hatása is. Útifilmeken látni, milyen komoly problémát jelent egyes őslakos közösségek számára az alkohol, amit csak a „gyarmatosítók” ismertettek meg észak lakóival. Sokan adták a fejüket ivásra, a kormány számos eszközzel harcol az alkoholizmus és az ebből eredő agresszió, bűnözés ellen.

Számos inuit település ma alkoholmentes zónának számít. A Veronika által meglátogatott Cambridge Bay és Gjoa Haven ugyan nem, de a lány tapasztalatai szerint ott ez már nem is téma, az alkohol szóba sem került a helyiekkel való beszélgetések során – nem hiányzik senkinek. Probléma a kulturális globalizáció is: többen panaszkodtak, mennyire kevesen beszélik az ősi nyelvet, a fiatalok már csak angolul hajlandók szólni.

A gyerekek – európai szemmel nézve – óriási szabadságot élveznek. Iskola után nagyobb csapatokban játszanak, beszélgetnek, a szülők sokszor csak este látják csemetéiket. Aggodalomra nincs okuk, a „hósivatagban” senki nem csatangol el, a nagyobbak pedig anyai, apai aggodalommal viselik a kicsik gondját. Este tízkor viszont éles sziréna jelzi az „estét” a nyári időszakban, erre szükség is van, mert a Nap ilyenkor soha nem bukik a horizont mögé.

Hungary=hungry
Veronika összbenyomása az, hogy a civilizáció áldott és káros hatásai az inuitok szinte hermetikusan elzárt világát is lassan, de jól tetten érhetően megváltoztatják. Azt eszik, amit vadásznak, de már puskát, motoros szánt és motorcsónakokat használnak. Maguk varrják prémruhájukat, de nyáron fagyasztóban tárolják a húst. A lényeg viszont, hogy boldogok. Nekünk nyilván furcsa, de Veronika bárkit kérdezett, senki nem élne máshol, főleg nem Európában, ahol háborúk vannak – bizony, ezt gondolják a mi világunkról a zord észak békeszerető emberei.

Az pedig csak hab a tortán, hogy mikor Veronika elmondta, ő magyar, általános derültség fogadta szavait: nem akarták megbántani, de nem bírták mosoly nélkül a Hungary (Magyarország) és hungry (éhes) szavak hasonló hangzását.

Nem hatja meg őket a klímaváltozás
Fontos kérdés természetesen, hogyan alkalmazkodnak Észak-Amerika őslakosai a globális felmelegedéshez. A rövid válasz: sehogy. Annyit azért látnak ők is, hogy előbb jön az olvadás és tovább tart a meleg, de ez semmiben nem befolyásolja az életüket. Zsákmányállataik szokásai, felbukkanása nem változott, és a táplálékot kereső jegesmedvék sem lepik el településeiket.

Elég furcsa ez annak fényében, amit a fotelben ülve a klímaváltozás jeleiről, veszélyeiről hallunk és olvasunk, de a történet mégis így kerek. Előbbi az egyik véglet, utóbbi a másik, de a klímaváltozás egy folyamat, inkább szerencse, hogy Cambridge Bay és Gjoa Haven lakói még csak ennyit érzékelnek belőle.

Harc a jegesmedvékkel
Veronikáéknak viszont kijutott a jegesmedvékből. Az expedíció kezdete előtt komoly felkészítést kaptak a teendőkről, és puskát, valamint a medvék jelzésére és elriasztására kiképzett kutyát kellett magukkal vinniük. Nos, az eb teljesen alkalmatlan volt a feladatra, rá sem bagózott a medvére, nem jelezte felbukkanását, nemhogy megpróbálta volna elijeszteni. Pedig tényleg kifejezetten erre nevelték, és ezért „kölcsönzik” a turisták mellé. A lány és társai egyedül a puskában és leleményességükben bízhattak, amikor három jegesmedve bukkant fel egy jéghegy mögül tőlük mintegy 40 méternyire.

A havas „pusztán” igencsak közeli ez a találkozás, de védett állatról lévén szó, lelőni törvény szerint csak akkor szabad, ha már öt méterre megközelítette az embert. Addig mindent meg kell tenni az elijesztésére. Azért ebbe érdemes mélyebben belegondolni. Ott a mackó, testhossza három méter is lehet, tömege akár hét mázsa, vele szemben pedig a remegő kezű ember, és egy lövésre van ideje: a medvének az az öt méter egy félugrásnyi távolság. A negyven méter sem sok…

Veronikáék teljesen szabálykövetően először a náluk lévő legnagyobb tárgyat, kibontott sátrukat kezdték rázni, lóbálni, hogy minél nagyobbnak tűnjenek. Harminc százalékos volt a siker, az egyik mackó eliszkolt, de kettő maradt – egyikük ügyet sem vetett rájuk, ám a másik kifejezetten érdeklődve szaglászott feléjük és csak jött és jött.

Tüzet raktak a náluk lévő hulladékból, az sem vezetett eredményre. Közben folyamatosan adták le a riasztólövések, a világító, sistergő, durrogó rakéták nem hatottak egyik állatra és tovább közelített. Körülbelül 30 méterre volt. Ekkor már rádiókapcsolatban álltak a területen illetékes vadőrökkel, akik felajánlották, helikopterrel a helyszínre mennek és elijesztik az állatot, emellett engedélyt adtak a lánynak: 20 méterről már éles lőszerrel lőhet a medvére.

Az expedíció tagjai viszont nem akartak helikopteres beavatkozást, az állatot megölni pedig pláne nem, ezért utolsó lehetőségként gyorsított iramban folytatták útjukat, hátha a maci lemarad. Így is történt: aznap 23 órát síeltek egyhuzamban, a kíváncsi jegesmedvének ez a táv már nem érte meg.

Randevú az Antarktisszal
Főleg ezek után szorul magyarázatra, mi visz rá egy fiatal lányt, hogy két hónapig küzdjön a magánnyal, az elemekkel, a kilométerekkel Földünk legbarátságtalanabb szegletében, az Antarktiszon? Ahogy fent is írtuk: Veronika 2017. november elején indul a kontinens pereméről, a Herkules-öböl partjáról, és 1140 kilométert tesz meg sítalpakon, 60 kilós felszerelését szánkón húzva maga után. Teljesen egyedül lesz, a tervek szerint két hónapos küzdelem után éri el a Déli-sarkot, ahol elsőként tűzheti ki a magyar zászlót.

A motiváció nem a kihívás keresése, ahogy a legtöbben gondolják – szögezi le Veronika. Ő egész egyszerűen meg akarja tapasztalni az Antarktiszt, a hó, a jég és a szelek birodalmát úgy, ahogy a meleg szobából, de még a sarkkutatók biztonságos konténereiből indított néhány órás vagy napos küldetései során sem lehet. Randevúzni fog a Déli-sarkkal úgy, hogy közben megismerje igazi jellemét.

Ellentétben az Északnyugati átjáróval, a déli póluson majd csak magára számíthat, nyilvánvalóan ez lesz a legnagyobb kihívás. A külső körülmények viszont ott kedvezőbbek. Északon a hideg nedvességgel párosul, a verejtéktől, a test kipárolgásától átnedvesedett ruha, hálózsák jéggé fagy, ha az ember nem elég óvatos. A laikus nyilván nem gondol bele, de ez önmagában életveszélyes, mert azon a klímán képtelenség bármit is megszárítani.

A Déli-sark metsző levegője viszont nem párás, azaz a vizes holmikat némi küzdelemmel, de meg lehet szárítani. A terep másik „előnye”, hogy nincsenek ragadozók, jegesmedvék, ami Veronika jegesmedvés történetét ismerve nyugalmasabb útnak ígérkezik. Lesznek helyettük rejtett életveszélyt jelentő gleccserhasadékok.

Írta: Bihari Dániel
Féynképezte: Wynne-Hughes Veronika