Meseszép tájak, felejthetetlen pillanatok, nyertes fotók
Lezárult a Magyar Turisztikai Ügynökség és National Geographic magazin közös fotópályázata. A szakmai zsűri az alábbi négy képet ítélte a kategóriák legjobbjának.
A „Fedezd fel! – Éld át! – Fotózd le!” címmel meghirdetett pályázat célja volt, hogy a résztvevők képekben meséljenek hazánk sokszínűségéről, tájairól, településeiről, az itt élőkről – és persze saját magukról.
A pályázat résztvevői két kategóriában adhatták be munkájukat 2017. július 11. és 2017. augusztus 15. között. A Magyaroszág mozgásban c. kategóriába mobileszközzel készült képeket vártak a kiírók. Olyan élményfotókat, szelfiket, amelyek, felejthetetlen hazai helyekről, emlékezetes pillanatokról, ország-világgal megosztani vágyott emlékekről készültek. A másik, Magyarország Tablója címet viselő kategóriába hazánk felfedezésre váró kincseiről, turisztikai szempontból is izgalmas, festői régióiról, településeiről, látnivalóiról kellett a résztvevőknek fényképeket beküldeniük.
A pályázaton 930 fő vett részt, akik a két kategóriába összesen 2928 képet küldtek be. A Magyarország mozgásban kategóriába 1492, a Magyarország tablójához pedig 1436 fotó érkezett.
A zsűri, nehéz helyzetben volt, hiszen szép számmal érkeztek figyelemre méltó pályamunkák. Ahogy Ladányi Tamás asztrofotográfus, a szakmai zsűri egyik tagja mondta: „A beérkezett anyag mennyiségét és minőségét tekintve a verseny sikeresnek mondható és maximálisan elérte a célját; kaptunk képeket az utca emberétől és elismert fotográfusoktól is. A közel háromezer fotó széles vertikumot jelentett a zsűri számára, hogy mindkét kategóriából azokat a képeket válogassuk ki, amelyek minősége a verseny rangját mutatja.”
MAGYARORSZÁG TABLÓJA – ÉPÍTETT TÁJ
Orbán Péter: Téli mese
Péter 2014 telén kaptatott föl a sümegi Fehér-kövekhez, hogy onnan fotózza a naplementét. Mint írja, csalódottan kellett távoznia a helyszínről, nem volt szerencséje a felhőkkel. Amikor hazafelé átázva-dideregve kiért az erdőből, a képen látható csoda fogadta. Három expozíciót készített, és ezeket utólag egyesítette számítógépen.
MAGYARORSZÁG TABLÓJA – TERMÉSZETI TÁJ
Gyárfás-Tóth Gábor: Reggel a fennsíkon
A fotó egy késő őszi fagyos reggelen készült a Bükk-fennsíkon.
Mobileszközeinkkel ma már számolatlanul kattintunk, és bizony sokszor épp így sikerül megragadni az adott pillanat megismételhetetlen eseményét. Ezt bizonyítják a Mozgásban kategória beérkezett fotói is.
„Az előzetes várakozásainknak megfelelően, megmutatkozott, hogy a mobil eszközök ma már széles körben kiterjesztik a fototechnika lehetőségeit, nevükhöz méltóan elsősorban a mobilitásukkal. Amennyiben ezen eszközök lehetőségeit jól használjuk, valóban elcsíphetünk velük olyan pillanatokat, melyekre menetrendszerűen nem tudnánk felkészülni. De akkor és ott, kéznél van a kamerával ellátott okos telefon.” – tudtuk meg Ladányi Tamástól.
Az asztrofotóst természetesen örömmel töltötte le, hogy számos olyan kép született, amelyek az éjszaka hangulatát tükrözték; esti kivilágítással, alkonyati színekkel, csillagokkal, Tejúttal. Még azt is elárulta, melyik kép nyerte el tetszését: „Nekem személyes kedvencem a sümegi várat ábrázoló kép lett, ami a címéhez méltóan valóban egy téli mese hangulatát idézi meg. A szolid díszkivilágításban tündöklő vár, a város külterületén sorakozó házak, a szórt fényben derengő havas táj és a fátyolfelhős, vöröslő égbolt nagyszerű kompozíciós és színi összhatást jelentett számomra.”
Pályi Zsófia, fotóriporter, a zsűri másik tagja is örvendetesnek találta a beérkezett képek változatosságát, bár természetesen voltak populáris helyszínek, mint a Balaton vagy a Dunakanyar. A fotográfus képválasztási szempontjait is megosztotta velünk: „A győztes képek kiválasztásánál fontos volt számomra, hogy sokféle megközelítést díjazzunk. Van olyan fénykép, ami visszafogottságával ért el pozitív hatást, míg egy másik a spontaneitásával és lendületességével győzte meg a zsűrit, de egy jól megválasztott perspektíva is el tudott repíteni minket egy mesebeli tájra és nem utolsó sorban örültünk a játékosságnak is.”
MAGYARORSZÁG MOZGÁSBAN – PILLANAT
Dánél Csaba: Vízvarázs
Csabáék egy csodálatos napot töltöttek Budapesten, a Palatinuson. A strand megannyi programmal várja vendégeit; az egyik legnépszerűbb a vízi fitneszedzés. A kategóriagyőztes élményfotó habok és lelkes testgyakorlók között született, központi alakja a fotós, Csaba egyik barátja.
MAGYARORSZÁG MOZGÁSBAN – EMBER
Szűcs Péter: Ketten, meg a Girardi kalap
A helyszín: Mándok, közelebbről a faluvégi vendégház. Az önfeledt pillanat kulcsa pedig, hogy az egyik főszereplő, Klárika néni váratlanul kölcsönkérte a másik főszereplő Girardi kalapját. Klárika tősgyökeres mándoki, két gyermek édesanyja, hat unoka nagymamája.
A természetfotós szemszögéből értékelte a pályaműveket Potyó Imre, ökológus természetfotográfus, a zsűri harmadik tagja, aki a képek értékelése folyamán a következő szempontokat követte: „Számomra a kiváló fotó legyen egyedi, vagyis témájában és megvalósításában is mutasson újdonságot, legyen megismételhetetlen, valamint technikailag tökéletes.”
Bár a fotográfus egyik kedvenc képe nem került a győztesek közé, úgy gondolja: „a pályázat kiírásának, illetve céljainak szempontjait figyelembe véve a Sümegi-vár alkonyati, szívet melengető téli hangulata, a Bükk-fennsík egészen varázslatos zúzmarás, ködfelhős, késő őszi tájképe fotográfiai kvalitást hordoz és valóban utazásra inspirál. Jó volt látni, hogy a víz és a vidámság is megjelent a képeken.”
A győztes fotók elismerésképpen bekerültek a National Geographic magazinba, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség belföldi úti célokat népszerűsítő kampányába. Alkotójuk jutalma exkluzív üdülést tartalmazó ajándékcsomag.