A Kotori-öböl kincsei

Kilátás Perastra a Szirti Madonnáról
Fotó: Andrew Williams

Természeti és kultúrtörténeti értékeinek köszönhetően Kotor egyike az UNESCO Világörökségi Listáján szereplő 1052 helyszínnek. Az elmúlt években azonban a régió rengeteg világutazó bakancslistájára is felkerült, a turisták miatt pedig egyre több szálláshelyre és építkezésre van szükség, ezért veszélybe került a város világörökségi státusza.

A középkori romok alatt és az óváros mellett egyre több szálloda is helyet kapott
Fotó: Képiró Anikó

A Kotori-öböl az Adriai-tenger déli részének legnagyobb természetes öble és a legdélebben fekvő európai fjord, amit a világ egyik legkiválóbb természetes kikötőjének is tartanak. A legenda szerint 809-ben egy hajó erre szállította Szent Tripum 3. századi vértanú holttestét, majd a hirtelen támadt vihar elől a legénység az öböl nyugodt vizeire hajózva keresett menedéket. Mivel az öbölből nem sikerült kiutat találniuk, a helyi lakosok tanácsára otthagyták a szent földi maradványait. A helyiek megígérték, hogy védőszentjükként és megváltójukként fogják tisztelni a relikviát, és akkor Szent Tripum majd kisegíti a hajót az öbölből. Így is történt: ígéretüket betartva a helyiek a szent testének méltó helyet biztosítottak a gyönyörű román stílusú Szt. Tripun katedrális megépítésével, amely a mai napig a Földközi-tenger egyik legszebb középkori épülete.

A Szent Tripun katedrális tornyai
Fotó: Szilvási Csaba

Fotó: Andrew Williams

Keskeny sikátoraival és apró tereivel, ízlésesen kialakított kapuival és lépcsőivel, a várfalakkal, valamint a gazdag családok palotáival igazi középkori hangulatot idéz Kotor óvárosa. A három kapu bármelyikén lépünk be, a macskaköves úton haladva – és minden sarkon egy-egy sziesztázó macskára bukkanva – egyszer csak a híres székesegyháznál fogunk kikötni.

Itt található az 8. században épült toronyóra is, mely enyhén megdőlt az 1979-es földrengés következtében. Az óváros súlyos károkat szenvedett, ugyanis a rengés epicentruma csak néhány kilométerre volt Kotortól. Azóta az egész történelmi központban komplex felújításokat végeztek, beleértve a vízvezetékek és a csatornák cseréjét is.

Érdemes egy sétát tenni a Tengerészeti Múzeumban is, amelynek a 18. századi Grgurin palota ad helyet. Városok alaprajzai, hajómodellek, tengerészeti térképek, tőrök, pisztolyok, első és második világháborús emlékek; van mit bemutatni ebben a múzeumban, hiszen Kotor rendelkezik az adriai tengerpart ezen szakaszán a legrégebbi tengerhajózási hagyományokkal. A tengerészek a mai napig őrzik a céh ősi hagyományait, például van egy jellegzetes táncuk is, a Bokelisko kolo, amit gyakran előadnak a hozzáillő díszes ruhákba öltözve.

Tengerészeti Múzeum
Fotó: Szilvási Csaba

Kotor talán legautentikusabb eleme és az európai erődépítészet egyedülálló példája maga az óvárost övező várfal, melyet a török veszedelem idején építhettek, és ennek köszönhetően az összes támadás sikertelenül végződött. A közel 5 kilométer hosszú, 3-10 méter széles és helyenként 20 méter magas védmű felkúszik a sziklák közé, egészen a Sveti Ivan-erődítményig. Fárasztó, de megéri felgyalogolni a tengerszint felett 260 méter magasan álló erődig, innen ugyanis belátni az egész öbölt a szétnyíló hegységekkel, a kikötőbe érkező hajókkal és Kotor óvárosával együtt, a nyári estéken pedig a várfalat is végig kivilágítják és nem mindennapi panoráma tárul elénk. A Lovćeni Nemzeti Parkot egy 18 kilométer hosszú kanyargós, meredek úton lehet megközelíteni.

A Kotor-régió legnépszerűbb, festői szépségű városkája Perast, ahol a világon elsőként működött magán tengerésziskola; ide küldte tanulmányútra az arra érdemes matrózinasokat I. Péter orosz cár is. Perast kikötőjéből az öböl két aprócska szigetének egyikére, a Szirti Madonnára is át lehet hajózni. A Gospa od Skrpjelát – melynek megkapó látványa a képeslapokról is rendszeresen visszaköszön – a Madonna tisztelői kövenként hordták össze 250 éven keresztül. Eredetileg itt csak egy szikla emelkedett ki a vízből, ma egy 1630-ban épült barokk templom áll, melynek ablakait egykor lőréseknek is használták. A kőhordás hagyományát a mai napig minden év júliusában felidézik a helyiek: a templom búcsújakor tartott Fasinada fesztiválon az ünneplők köveket dobálnak a tengerbe, hogy egyre bővítsék a szigetet és ezzel biztosítsák a templomban látható Madonna-ikon fennmaradását.

A Szirti Madonna templom
Fotó: Képiró Anikó

A másik sziget, Sveti Dorde egy természetes képződmény, ami a perasti polgárok temetkezési helyeként szolgált. „A halott kapitány szigetének” is nevezik, mivel egy legenda szerint egy francia katona Perastot célzó ágyúlövéseivel véletlenül szerelmét is megölte, ezért öngyilkos lett. Állítólag ez a szomorú történet ihlette meg Arnold Böcklin svájci szimbolista művészt, hogy megfesse A holtak szigete című remekművét.

Kilátás Perastra és a Sveti Dorde szigetre a Szirti Madonnáról
Fotó: Andrew Williams

A kirándulás során egy eldugott természeti csodánál, a Kék barlangnál is kikötöttünk, amelynek különlegessége, hogy a beszűrődő, és a falakról visszatükröződő napfény káprázatos azúr kékre színezi a tengervizet. A nem olyan régen még érintetlen képződmény különleges látványa miatt egy-kettőre turisztikai termék lett, legalábbis erről árulkodott a hajókról a vízbe ugráló és önfeledten lubickoló embertömeg.

A Kék-barlang egy szeglete
Fotó: Sáfár-Williams Zsófia

Errefelé több hidegháborús hajóroncsot látni a partokon vagy a víz mélyén, és mint azt hajóskapitányunktól megtudtuk, a közelben találhatók a néhai jugoszláv elnök, Tito földalatti városai. A ma Horvátországhoz tartozó Vis szigete 1992-ig elzárt terület volt, melynek gyomrában katonai támaszpont és rakéta-irányítóközpont működött. Ezek maradványai ma is látogathatók, a sziget vezetői azonban azt tervezik, hogy az egykori katonai objektumokat szállodákká és apartmanokká alakítják.

Vis szigetének gyomrába vezető alagút
Fotó: Andrew Williams