Ferenc, Olívia2020. december 03., csütörtök
Természet

Cseppkőbarlang mesél a parányi indiai-óceáni sziget múltjáról

2018.01.03.Máté Viola
National Geographic Magyarország

A sziklaüregben sétálva olyan érzésem támadt, mintha a sziget titkába látnék bele.

Méretét és szépségét tekintve ugyan nem a Grande Caverne az a cseppkőbarlang, amelyet lélegzetvisszafojtva csodáltam, felfedezése mégis maradandó élményt nyújtott számomra. Nem csak keletkezésének történetét ismertem meg, hanem az egykoron oly gazdag élővilág emléke is felsejlett előttem.

Az apró szigeteket és szirteket leszámítva, Rodriguez a Mascarenhas-szigetcsoport legkisebb tagja. Mauritiushoz tartozik, tőle 560 kilométerre keletre található az Indiai-óceánban. Hiába jártam ugyanannak az országnak a földjén, a két vidék teljesen eltér egymástól, és erről árulkodik Rodriguez cseppkőbarlangja is.

Afrika legkeletibb pontjának tartott izolált sziget csak egy „zsebkendőnyi” részt foglal el a végtelen óceánból. Lankás dombjait egy nap alatt bejártam, a 18 kilométer hosszú és 6,5 kilométer széles területen képtelenség eltévedni. A délnyugati csücsökben, a repülőtér közelében egy rezervátum található. Azon kívül, hogy a parkban több száz óriásteknőst gondoznak, itt húzódik keresztül Rodriguez barlangrendszere is.

A labirintus tizenegy barlangja közül csak a Grande Caverne-be engedik be a látogatókat, amely egyben a sziget legnagyobb terű mélyedése is. Míg átvágtuk magunkat az arborétumnak is beillő területen, idegenvezetőm a szigeten végbement pusztulásról mesélt. Elképedve néztem körbe, a park csak úgy virult az élettől duzzadó növényektől, és megszámolni sem tudtam a körülöttem lévő teknősöket. Ráadásul az úton errefelé jövet is gyönyörködtem az északi part mentén növő sűrű mangroveerdőben, és bárhol is álltam meg lefényképezni a panorámát, mindenhol a csupa zöld táj tárult elém. A fiatal férfi azonban felvilágosított. Valaha, az európai hajósok megjelenése előtt, trópusi esőerdő szőtte be a dombvidéket sok endemikus fajnak otthont adva. A 17. századtól kezdve azonban az ember miatt felborult az egyensúly, és számos faj mára vagy kipusztult, vagy súlyosan veszélyeztetetté vált. Rodriguez cseppkőbarlangja viszont azon túl, hogy geológiai lenyomata a sziget fejlődéstörténetének, a régi fauna emlékét is őrzi.

Kíváncsian léptem be a Grande Caverne-be, sztalagmitok sokaságát várva. A kopár előtérben rögtön meg is torpantunk, és az idegenvezető egy rövid előadást tartott a barlang keletkezéséről. Rodriguez Mauritiushoz hasonlóan vulkáni eredetű, egy valamiben viszont maradéktalanul eltér tőle. Felszíne üledékes kőzetben gazdag, ami egyedülállóvá teszi a térségben található többi szigethez képest. A helyiek csak Plaine Corail-nak, vagyis Korall-síkságnak nevezik a vidéket. A szigetet teljesen körbezárja a korallzátony, és az idők során az állandóan fújó szél a szárazföldre hordta a korallból származó homokot. Ahogy az óceán szintje lesüllyedt, egyre több homok került a szigetre, amely először összetömörült, majd kiterjedt dűnékké alakult. Az eső savtartalma részben kioldotta a homok mésztartalmát, ami újra kikristályosodott, és nagyobb szemcséjű homokkővé, arenitté változott. Az óceán szintje azonban újra emelkedni kezdett. A szél és a víz továbbkoptatta a puha kőzetréteget, és az elemek együttes munkájának eredményeként belső üregek keletkeztek. Az eső átszűrődött rajtuk, és talaj alatti kis folyócskákba gyűlt össze. Az erózió hatására több helyen megsüllyedt a terület, ez a folyamat alakította ki a Canyon Tiyelt is, azt a természetes folyosót, ami a barlang bejáratához vezet.

Beljebb haladtunk, és bár az 500 méter hosszú Grande Caverne-t nem találtam olyan díszesnek, mint az Aggteleki-cseppkőbarlangot, itt is előbukkantak szép, jégcsapszerűen lefelé csüngő sztalaktitok, és a mennyezet felé meredező álló cseppkövek. Kísérőnk figyelmeztetett, hogy ne nyúljunk a nedves kövekhez, mert megállítjuk a cseppkőképződés lassú folyamatát, és még véletlenül se jusson eszünkbe egy mutatós darabot emlékül hazavinni. Meglepődtem, hogyan gondolhat bárki is arra, hogy megrongáljon egy természeti képződményt, aznapi kalauzunk szerint viszont régen, mielőtt turistacsoportokat hoztak volna a barlangba, sok cseppkövet letörtek az emberek. Továbbsétáltunk, és néhány helyen olyan alacsony volt a mennyezet, hogy le kellett húznom a fejemet. A berogyások mind a talajsüllyedés következményei voltak.

Miközben a természet erőin merengtem, a sziget élővilágának történetébe is beavattak. A Grande Caverne a mai napig otthont nyújt egy súlyosan veszélyeztetett endemikus denevérfajnak, a Rodriguez-szigeti repülőkutyának (Pteropus rodricensis). Az 1970-es években majdnem kihalt, csupán 70 egyed maradt életben, de Gerald Durrell brit zoológus által vezetett tenyészprogramnak köszönhetően egyelőre megmentették a fajt. Az állandó jellegű szélviharok súlyos pusztítást okoznak a szigeten, és az ember fakitermelő munkája is fenyegetik a különleges faj élőhelyét és a táplálékát. Bár a barlangban vadon élő denevért nem láttam, a kanyonban elterülő rezervátumban én is megfigyelhettem egy, a ketrecük tetejéről lefelé lógó rozsdaszínű tenyészpárt.

A barlangból számos fosszília is előkerült, melyek egy rég letűnt kornak a maradványai. A Cylindraspis vosmaeri tudományos név alatt ismert szárazföldi óriásteknős valaha benépesítette Rodriguezt. Mivel a szigeten kívül máshol nem éltek populációi, szinte nyom nélkül eltűnt a Föld felszínéről. Tudósok úgy becsülik, hogy 1691-ben, amikor az ember megvetette lábát a paradicsomi vidéken, nagyjából 280 ezer egyed élhetett itt. Száz év leforgása alatt viszont sikerült kiirtani, húsáért és olajáért vadászták. Feljegyzések szerint az utolsó két példányt 1795-ben látták. Ez a teknős kivételesen magas volt, a korabeliek a zsiráféhoz hasonlították hosszú nyakát, és rendkívül rövid, nyereg alakú páncélja volt. A Grande Caverne melletti múzeumban én is megtekinthettem egy maketten, hogyan nézett ki ez az óriási hüllő. A rezervátumban ma élő tenyésztett teknőspopuláció viszont, melyet a barlangban tett látogatásom előtt láttam, egy másik, Seychelle-szigeteki rokon fajhoz tartozik. Mérete közel azonos a kihalt állatéval.

A cseppkőbarlang más csontmaradványokat is rejtett, melyekből párat kiállítottak a múzeumban. Valaha galambok, papagájok, gémfélék és harisok népesítették be az esőerdőt, de flamingók és más vízi madarak is megfordultak itt. A legkülönlegesebb közülük kétség kívül a Rodriguez-szigeti remetegalamb (Pezophaps solitaria) volt, amelyet a helyiek ma is csak solitaire-ként emlegetnek. Habár neve megtévesztő lehet, nem a galambhoz hasonlított. A nagy termetű röpképtelen madár a mauritiusi dodónak volt a rokona, és 1761-ben halt ki. Az óriásteknőshöz hasonlóan, ő is az ember fékezhetetlen étvágyának esett áldozatául, a tengerészek húsáért vadászták.

A Grande Caverne mélyedésében közel egy órát töltöttem. Mire elhagytam a parkot, már más szemmel tekintettem a szigetre. A domb tetejéről az Indiai-óceánt figyeltem. Sötétkék vize nagy hullámokat hordott a hátán, és tisztán kivehető volt a korallzátony íve, ahol hófehéren megtört a tajték, és amelyen belül már képeslapra illő, türkizszínű öblök húzódtak. Megfordultam és végignéztem a buja zöld tájon, melyet még mindig gyönyörűnek láttam. Itt-ott pálmák, banán- és dinnyefák emelkedtek ki a földből. Ugyanakkor azt az édenkertet is elképzeltem, amilyen egykor a trópusi esőerdő lehetett. Az előttem feltáruló vidék már a pusztítás eredménye volt, amiért csak kis részben felelősek a ciklonok, az igazi vétkes azonban mégiscsak az ember.

Hozzászólások

Nádasok rejtekén élő madár

Nádasok rejtekén élő madár

A Balatonederics határában fekvő, természetvédelmi terület egy szórványos madárfajáról már régóta tervezem, hogy írok pár sort.

Ön is szavazhat kedvenc természetfotójára

Ön is szavazhat kedvenc természetfotójára

A Londoni Természettudományi Múzeum által szervezett pályázat a természetfotók legrangosabb versenye.

Madarak fényben és árnyékban

Madarak fényben és árnyékban

Az Envirotis – Madarak fényben és árnyékban fotópályázat online díjátadójára került sor 2020 november végén.

Hódok segíthetnek megakadályozni a nagy áradásokat Angliában

Hódok segíthetnek megakadályozni a nagy áradásokat Angliában

Több mint négyszáz év után először épült hódgát a délnyugat-angliai Exmoor területén.

A Hortobágyon téli szállásukra indultak a legelő állatok

A Hortobágyon téli szállásukra indultak a legelő állatok

Téli szállásukra indultak a legelő állatok 2020. november utolsó hétvégéjén a Hortobágyon - közölte a hírt Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. sajtóreferense az MTI-vel.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket