Nem lesz hosszú az idei tél

Legalábbis a Pécsi Állatkert Nyikolaj nevű barnamedvéje szerint.

Fotó: Sóki Tamás/MTI
A néphagyomány úgy tartja, hogy február másodikán a medve felkel téli álmából, kinéz a barlangjából, és az árnyéka alapján meg lehet jósolni az elkövetkezendő hetek időjárását. Ha tiszta, derült az idő, és a medve találkozik az árnyékával, akkor megijed tőle, és visszamegy aludni, így sokáig fog tartani a tél. Ha azonban nem látja meg az árnyékát a borús, zord időjárás miatt, az azt jelenti, hogy kis idő múlva enyhülni fog az idő és hamarosan véget ér a tél.
A medvék a valóságban nem alszanak igazi téli álmot: bár anyagcseréjük és életritmusuk jelentősen lelassul ebben az időszakban, nem alusszák át a teljes telet. Néha felébrednek, és elsősorban állati eredetű fehérjével táplálkoznak, hiszen a fő élelemforrásuknak számító gyökerek, gyümölcsök, bogyók ilyenkor egyáltalán nem, vagy csak igen korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre. Mivel a medvék dús bundájuknak köszönhetően nem fáznak, a táplálékhiány okozza náluk a hosszabb téli pihenőidőszakok kialakulását, de mivel az állatkerti medvék számára egész évben bőségesen rendelkezésre áll táplálék, így a legtöbb fogságban élő medve egész évben aktív – olvasható a Pécsi Állatkert ajánlójában.
Fotó: Sóki Tamás/MTI
A medveles egy kedves néphagyomány, valódi időjárást megjósoló hatása igen csekély, bár a medvék időjós képessége még nagy írónkat, Jókai Mórt is megihlette. Új földesúr című regényében így ír a nagy filozóf medvék tavaszjóslásáról: „Van aztán egy napja a télnek, aminek „gyertyaszentelő” a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van!
Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megfogulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve – visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik, talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; – mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.
Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy már most örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! – Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét.”
A keresztények ezen a napon tartják Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét is, amely a karácsonyt követő negyvenedik napra esik. Ez a jeles nap akkor került a naptárban a mai helyére, azaz február 2-ára, amikor a 6. században Róma a karácsonyt az addigi január 6-áról december 24-ére helyezte. Maga az elnevezés arra a bibliai történetre utal, amely szerint Szűz Mária a 40 napos Jézust a zsidó hagyománynak megfelelően bemutatta a jeruzsálemi templomban, s ott – az ilyenkor kötelező áldozat fölajánlásakor – Simeon a kisdedet a nemzetek megvilágosítására szolgáló fényességnek nevezte, mondván: úgy világít majd, mint a gyertya egy sötét szobában. A negyvenedik napnak ez esetben az a jelentősége, hogy a szülő nő 40 napig tisztátalannak számít, ez idő alatt nem mehet templomba. Ez az ünnep valójában Szűz Mária megtisztulásának ünnepe. A keresztény istentiszteleteken erre emlékezve szentelik meg ezen a napon az ünnepi gyertyákat, amelyek megvédik a csecsemőket az ártó szellemektől és a betegségektől.