Előd, Szalóme, Kordélia2020. október 22., csütörtök
Természet

Ritka téli vendég hazánkban

National Geographic Magyarország

Veszprém megye első zsezse megfigyelése a 2017-2018-as szezonban Vid határában történt, november közepén.

Nagy meglepetés ért mikor tengelicek és kenderikék vegyes csapatát nézegettem egy tehenészetnél, egyszer csak zsezse hangjára lettem figyelmes. Kis idő múlva egy szép hím barna zsezse (Carduelis flammea) repült ki az út menti diófára. Ezt követően egy rövid madarászás alkalmával a Marcal mentén, ekkor Karakó alatt láttam egyet. Veszprémgalsa határában éppen egy láprét folt felett magányosan repült át egy példány.

Svédországban élő madarász barátom beszámolt arról, hogy nálunk októberben a Vanern-tó mentén összesen 50 000 zsezsét számoltak három nap alatt. A legtöbb madár egy nap alatt 26 000 példány volt. Ebből a csapatból kapunk mi is idén.

A zsezse elnevezése hangjából ered, ugyanis reptében gyakran „zse-zse-zse” hangon szól. Van olyan év, hogy madarunk nagyobb számban érkezik hozzánk telelni. Ennek oka, a költőhelyén beköszöntő hideg miatt a táplálék hiánya, ilyenkor délebbre húzódnak. A zsezse Európa és Ázsia északi részén honos, valamint szigetszerűen költ Bajorországban, Csehországban és az Alpokban is. Utóbbi helyen a lombhullató vörösfenyő állományokban fordul elő, míg kontinensünk északi részén a tundrák költőmadara, ott a fűzbokrokat részesíti előnyben költőhely gyanánt. Leggyakrabban nyíresekben, égeresekben találkozhatunk vele idehaza.  Védett madár, természetvédelmi értéke 25 000 forint.

Írta és fényképezte: Ifj. Vasuta Gábor

Hozzászólások

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Úgy tűnik, az egészség számára fontos baktériumoknak jót tesz a természetes környezet.

A mélykúti júdásfa az Év Fája 2020-ban

A mélykúti júdásfa az Év Fája 2020-ban

Az Év Fája versenyt immár 2010 óta szervezi minden évben az Ökotárs Alapítvány. A címet idén, a július óta tartó online szavazáson izgalmas küzdelem után, a mélykúti júdásfa nyerte el.

Indul a 2021-es év hala közönségszavazás

Indul a 2021-es év hala közönségszavazás

Az angolna (Anguilla anguilla), a fürge cselle (Phoxinus phoxinus) és a jászkeszeg (Leuciscus idus) verseng a 2021-es év hala címért - közölte az MTI-vel Magyar Haltani Társaság elnöke.

Halakat rabló madár

Halakat rabló madár

Régi nevük rablósirályok, és ezt az elnevezést nem meghazudtolva az a taktikájuk, hogy nagyobb vizeinken a sirályoktól és csérektől rabolják el a zsákmányukat.

Fürkészdarazsat neveztek el a koronavírus-járványról

Fürkészdarazsat neveztek el a koronavírus-járványról

Az újonnan leírt darázsfaj Mexikóban honos és mindössze 3,5 milliméteres.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket