Lujza, Ágnes, Henrik, Magor2021. március 02., kedd
Természet

Újabb sziget lesz egy időre turistamentes

2018.04.08.NG
National Geographic Magyarország

Túlszennyeződés miatt fél évre lezárják a turisták elől a Fülöp-szigeteki Boracay-szigetet.

Fotó: Profimedia

Az ország ezzel több mint 400 millió dollárnyi bevételtől esik el, de a hatóságok szerint, turisztikai látványosság megőrzés érdekében szükség van az intézkedésre.

Rodrigo Duterte elnök rendelte el a 2018. április 26-án kezdődő turisztikai zárlatot a Manilától 310 kilométerre délre lévő szigeten. Mint mondta, a túlfejlesztés hatására a sziget kezdett „pöcegödörré” válni.
„Vissza akarjuk hozni azt a paradicsomi érzést, amelyet a ’80-as években tapasztalhattunk” – mondta Frederick Alegre, a turizmusért felelős miniszterhelyettes.
„A nagytakarítás és a rehabilitáció után még több ember fog Boracayra jönni. Ez egy ideiglenes visszaesés, hamar visszatérnek a sziget dicsőséges napjai” – tette hozzá.

A turisztikai zárlat mintegy 35 ezer dolgozót érint. Epimaco Densing belügyminiszter-helyettes szerint a hatóságok remélik, hogy a rehabilitációs intézkedések akár korábban is befejeződhetnek. „Ha szükség van mind a hat hónapra a rehabilitációhoz, az becslések szerint mintegy 18-20 milliárd pezó (mintegy 100 milliárd forint) kiesést jelent. Ezért senkinek sem érdeke, hogy fél évig tartson a zárlat” – tette hozzá.

A sziget 2003-ban és 2015-ben
Forrás: change.org

Az elmúlt évben több mint kétmillió turista látogatott Boracayra, hogy finom homokú tengerpartjaiban, csodás naplementéiben gyönyörködjön, és élvezze pezsgő éjszakai életét – 56 milliárd pezó (275 milliárd forint) bevételt generálva. A turisták, az infrastruktúra elhanyagolása és számos egyéb tényező azonban egy évtized alatt „ökológiailag halott” szigetté tette Boracayt a kormány tanulmánya szerint. A sziget csupán 30 ezer embert képes befogadni, de általában 70 ezren nyüzsögnek ott: 50 ezer lakos és 20 ezer turista. A hatóságok szerint ráadásul több száz betelepülő illegálisan épített házat és egyéb építményeket az erdőkben és védett területeken az évek során.

Az építmények mindössze 47 százaléka van rákötve a sziget fő szennyvíztisztítójára, a többi valószínűleg kezdetleges szennyvízülepítőket használ vagy a szennyvizet közvetlenül a tengerbe engedi – véli Alegre miniszterhelyettes. Hozzátette: a rehabilitáció hat hónapnál hamarabb akkor fejeződhet be, ha sikerül korábban kiépíteni a szennyvízrendszert és a tengerparti nyaralóhelyek is együttműködnek.

Hasonló döntés született Thaiföldön is: ott az Andamán-tengeren fekvő Phi Phi Leh-szigeti Maya-öblöt zárják le júniustól négy hónapra.

Hozzászólások

2021. február asztrofotója: Dunakanyar, a már régóta megálmodott pillanatban

2021. február asztrofotója: Dunakanyar, a már régóta megálmodott pillanatban

Hosszú csillagívek, szaharai por, erős holdfény és hömpölygő ködfolyam összehatása csodálatos látványt eredményezett.

Majonézzel kezelik az olajszennyezéstől szenvedő teknősöket

Majonézzel kezelik az olajszennyezéstől szenvedő teknősöket

Súlyos olajszivárgás történt a Földközi-tenger izraeli partjainál, a katasztrófa komoly fenyegetést jelent a helyi élővilágra.

Ismét levált egy hatalmas jéghegy az Antarktiszról

Ismét levált egy hatalmas jéghegy az Antarktiszról

Leszakadt egy hatalmas jéghegy az Antarktisz Brunt-selfjegéről közel a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) Halley kutatóállomásához - olvasható az MTI hírei között.

Madárodúk kerültek az óvodákba

Madárodúk kerültek az óvodákba

Százötven madárodút kapnak váci és környékbeli óvodák a Zöld Dunakanyar Program részeként.

Szarvasok az országúton

Szarvasok az országúton

Bár a szarvasok nászidőszaka kora ősszel kezdődik, érdemes tavasszal is óvatosnak lenni az országutakon, hisz ők nem körültekintően futnak át az úton.

National Geographic 2021. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket