Egyre több mesterséges odúba költöznek a baglyok

Kerek egy hétbe telt, míg feleségemmel körbejártuk a Somló-hegy környékén kihelyezett macskabagoly (Strix aluco) költőodúkat.

A munka eredményessé tétele érdekében kerékpárral tettük meg az utat. Volt olyan nap, hogy 35 km tekertünk. 2018-ban tizenhárom mesterséges odút foglaltak el a macskabaglyok. Április közepén az ellenőrzés folyamán még tojásos fészekaljat is leltünk, de több helyen pár napja kikelt fiókák vannak, mint a felvételen is látható.
2012-ben kezdtük el az első macskabagoly odúkat kihelyezni, ahogy teltek az évek, egyre több új odúval bővítettük a madarak költési lehetőségét. Gyermekkoromban mesés összefüggő erdő volt a Tüskevári-erdő, számtalan idős, fészkelésre alkalmas, odvas fával. Az erdőgazdálkodás során azonban sorra tűntek el ezek az öreg fák. Ahogy fogytak az koros erdők, mi úgy láttunk neki a macskabagoly odú telepítésének, hogy gyerekeink és unokáink ne csak hírből ismerjék majd e különleges hangú madarakat.
Örömmel láttuk, hogy idén egy kastélykertben volt az első odúfoglalás. Szintén nagy öröm, hogy a Kab-hegy csúcsán egy idős bükkösben is foglalt egy pár odút. Megjegyzem, itt négy „lakás” várja őket két esztendeje, eddig mindig üresek voltak, ez az első foglalás! Továbbá a Kígyós-patak mentén pár éve kihelyezett odúban is ez volt az első megtelepedés. Ilyen sikerek láttán, mindig megfogalmazódik a gondolat, hogy érdemes csinálni.
A macskabagoly táplálékát este szerzi be, hallása kitűnő, zsákmánylistáján kisemlősök szerepelnek, úgymint erdei egerek, erdei pocok, mogyorós pele, de nem veti meg az énekesmadarakat sem. Több odúban találtunk táplálékmaradványokat. Elnevezése a macska nyávogásához hasonlító hangjából ered. A macskabagoly hazánk területén gyakori költőfaj, még a budapesti nagyobb parkokban, a zöldövezeti budai kertekben is költ ahol idős fák odvában. Jellemző költőhelyei azonban a középhegységi erdők, folyóárterek ligeterdei, arborétumok.
Magyarország területén természetvédelmi oltalom alatt áll, védett értéke 50 000 Ft.
Írta és fényképezte: Ifj. Vasuta Gábor