Magyarországi medvekaland

Újra természetes élőhelyére, a hegyi erdőkbe került az elmúlt két hétben az ország középső részén kóborló medve.

A Szegedi Vadaspark medveházának egyik elkülönítő helyiségében a Sándorfalva közelében altató lövedékkel meglőtt, majd befogott medve 2018. június 10-én
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI
Az állat 2018. május végén először Nógrád megyében bukkant fel, majd déli irányban Abony, Kocsér, Tiszaalpár térségében figyelték meg. A medve jámboran viselkedett, elsősorban gyümölcsöket evett, emberrel szemben nem tanúsított agressziót, még a szakembereket is meglepte, túlságosan szelídnek, békésnek tűnt.
A Duna-Ipoly, a Kiskunsági és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálata, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a térségi polgárőrségek, és a helyi vadásztársaságok összefogásával folyamatosan nyomon követték a medvét. Amikor az esőzések miatt nyoma veszett, a készenléti Rendőrség hőkamerával felszerelt helikopterrel, a természetvédelmi őrök drónnal is keresték a fokozottan védett állatot, és felkészültek az esetleges alkalmi útlezárásra a lakosság és a medve védelmében. Mivel fokozottan védett fajról van szó, ezért nem akarták kilőni. Úgy tervezték, hogy elkábítják, majd műholdas jeladót raknak rá és a Bükki Nemzeti Parkban szabadon engedik.
Szegedi Vadaspark medveházában pihen a medve
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI
Június 8-án Sándorfalva közelében felbukkant a medve és ekkor a Szegedi Vadaspark igazgatójának, Veprik Róbertnek sikerült altatólövedékkel meglőni, ezután a Szegedi Vadaspark medveházának egyik elkülönítő helyiségében vitték, ahol enni és inni kapott.
A 80-100 kilogrammos medve láthatóan kimerült az elmúlt két hétben megtett 250-300 kilométeres út során. Az orvosi vizsgálatok megállapították: egy 10 évesnél idősebb egészséges nőstény, várhatóan a jövőben már nem lesznek bocsai. Pár napot még vadasparkban töltött a medve, hogy megerősödjön. Az elengedésének helyszíneként olyan területet választottak a természetvédelmi szervezetek szakemberei, amely távol van a lakott településektől, tradicionális medveélőhely, stabil medvepopulációval és a szlovákiai medveállománnyal is szerves kapcsolatban áll.
Június 13-án este kilenc óra körül vették át a szakemberek a medvét szállító ládát közel az elengedés helyétől. A medve a szakadó esőben „kicsit gondolkodott, hogy egyáltalán kimenjen-e a ládájából, végül azonban némi noszogatás után éjféltájban meggondolta magát, s komótosan kisétált az erdőbe, ahol fél percen belül el is tűnt”.
A nemzeti parkok szakemberei a következő időszakban folyamatosan igyekeznek majd figyelni a mozgását, s ha újból lakott települések közelébe kerülne, azonnal közbelépnek.
Röviddel elengedése után azonban, a szlovák-magyar határ mellett a medve megszabadult a nyomkövető nyakörvtől.