Stefánia, Jakab2023. november 28., kedd
Természet

Bájos és kecses, ám igazi ragadozó a szitakötő

2018.06.30.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Rögtön felmerül a kérdés: miért szitakötő? Ennek megválaszolása a műanyag sziták korában kissé körülményes.

Nőstény sávos szitakötő

Régebben volt ilyen képzettségű mesterember, aki háztartáshoz és a malomiparhoz szükséges szitákat készítette. Ennek a rovarnak ugyan szitaszerűen kinéző szárnyerezete van, de hívják őt sárkánylégynek angolul, illetve demoiselle-nek franciául, ami kisasszonynak fordítandó, és valóban, nekünk is van kisasszony szitakötőnk is, ami védett státuszt kapott, tekintettel arra, hogy szép üvegkék szárnyaival hegyi patakok mellett repked, egyre fogyatkozó számban.
Sajnálatos módon a hegyi patakok még mindig eléggé alulértékelt státuszban vannak középhegységeinkben, a fakitermelő gépek nem kímélik a medrüket, de vízhozamuk is eltűnt, valamint sok helyen kivágták a körülöttük lévő erdőt, utat engedve a gyilkos napfénynek, betörve a gerinctelen lények puha, sérülékeny és rejtett világába.
Még egy kicsit visszatérve a szitakötő nevére, feltűnnek a magyarban olyan nyelvújítás előtti elnevezései, mint az acsa, a vízipásztor, ami egyrészt szép hangzású, másrészt pedig mai napig hívnak így egyes fajokat. A vízibornyú elnevezés már kevésbé szerencsés, mivel az egy túlméretes húrférget jelöl, ami források kibuggyanásánál lévő katlanokban tanyázik, úgyhogy mióta ez az információ a rendelkezésemre áll, mindig bögrével merítek a patakból, mert bár lárvája vízi rovarokban élősködik, ki tudja, hátha én is megfelelek neki gazdaszervezetnek, mint az Alien 1-3 gyomorforgatásra szakosodott horrorjában. Tudnivaló még a szitakötőről, hogy egyes kultúrkörökben az ördög kötőtűje néven is fut, mivel a mester állítólag vele varrja be a rossz gyerekek száját. Ez szintén átvezet minket a horrorszekciók álomtagozatába, ahol Freddy Kruger, a megsült zombi szórakozik ilyesmivel.

Hím sávos szitakötő

Most, hogy így reménytelenül kezdek belebonyolódni a rémmesékbe, letudhatjuk gyorsan a szitakötő sötét énjét. Lárvája a vizek alján vadászik gyakorlatilag minden mozgó lényre, olyanmód, hogy egy teljesen vad dolgot, úgynevezett fogóálarcot csap ki álla alól, ami megragadja az ebihalat, lárvákat, férgeket egyaránt, miután pedig következik a testnedvek kiszivattyúzása, amely láttán az emberben felemás érzelmek ébrednek, ha a természetet érzelmekkel elegyítve próbálja meg szeretni. Ezt a gyilkos életmódot aztán később sem hagyja el. Miután egy szép hajnali órában a lárva kikapaszkodik a levegőégre, és kibújik bőréből, előbb-utóbb szárnyra kap és immáron a levegő vámszedőjévé válik, lárvabőrét pedig, amelyet latinul exuviumnak hívnak, ott hagyja emlékül a nádszálon az Orthoptera rend specialistáinak nagy örömére, akik képesek fajt határozni a szikkadt bőrből, sőt élőhely-térképezéskor másoknak is tanácsolják ezt.

Anélkül, hogy elvesznénk a szitakötők párzási szokásainak rejtelmeiben, amikor is a hím és nőstény egy csuklós légibuszt alkot, vagy területvédő viselkedésük és peterakási szokásaik taglalásában, azt mindenképp el kell mesélni, hogy családfájuk a karbon korig nyúlik vissza, és akkori képviselőjük a Meganeura 60-70 centiméteres szárnyfesztávolsággal rendelkezett, egyebekiránt teljesen a maihoz hasonló küllemmel. Nagyságát az egyéb légiragadozók hiányával, valamint az oxigéndúsabb levegőközeggel indokolják, valahogy úgy, hogy a légcsöveken (tracheákon) történő intenzívebb beáramlás következtében nagyobb anyagcsere-fokozat érhető el, mint a sportmotoroknál, ami nagyobb vázat képes mozgatni. A rovar a levegőben képes alábukni, lebegni, tolatni, mindezeken felül akkora szemei vannak, hogy ha rajtunk lenne méreteiben ekkora látószerv, az leveseses tányér nagyságú lehetne – így magyaráztam egyszer egy nyári iskolában az ötödikeseknek a méretezést.

Ez a világ mára elmúlt, együtt több kísérteties megjelenésű ősi fajjal, mint az ostorcsápúak és ostorlábúak teljesen agyrémszerű külsővel rendelkező fajával, amelyek a szintén cseppet sem biztató, tengeri skorpió nevezetű, ízeltlábú csúcsragadozó szárazföldi leszármazottai.

Mindazonáltal az óriás szitakötő (Anax imperator) itthon is élő, magyar nevén óriásszitakötő fesztávolsága is majdnem arasznyi, megközelítése pedig teljesen lehetetlen tekintettel, hogy maga mögé is lát. Természetesen nem minden szitakötő faj ekkora. Az egyenlőszárnyú szitakötők kicsi, cérnapotrohú libegve repülő jószágok, olyan hangzatos elnevezéssel, mint az erdei, zöld és lomha rabló, amelyek mintha egy hajdani betyárgyülekezet nevezetes tagjai lennének. A karcsú acsák családjából több nevezetességet kell bemutatni, amelyek mára nagyon-nagyon ritkák lettek, mivel élőhelyük, a tiszta kövesaljú folyók és patakok is elég rossz állapotban vannak, így az erdei szitakötőt, vagy főleg a hegyi szitakötőt, ami ráadásul hegyvidéki forráslápokban él, kimondottan az eltűnés fenyegeti.

Mindenképpen említendő még a szalagos szitakötő, szárnyain szép széles csokoládé színű szalaggal, amiről én korábban azt hittem, hogy csak a trópusi szitakötők sajátossága, mivel egyszer kaptam ajándékba egy vietnami fogatlan bélyegsorozatot, amin pont ilyen kinézetű fajok üldögéltek kettőtől húsz dongig terjedő postai értékben.

Ugyancsak unikális kinézetű a fémzöld testű érces szitakötő, amelyet a Gemenci erdőben sikerült megpillantanom egy olyan álomszerű csónakázás keretében, amelyet homokzátonyok, hatalmas fák és rikoltozó madarak között tettünk meg. A gátőrháznál nagy hálók és számunkra ismeretlen halászeszközök voltak kirakva száradni, a visítozó malacfalka pedig enyhén csíkozott hátú volt, mutatva a vaddisznó kan érdeklődését a háziasított koca iránt. Ezt a helyet Veránkának hívják, és a Nagy-Duna egyik működő mellékága Bajánál, ahol mint mondtam korábban, vasárnap a húsleves helyett halászlével kezdődik az ebéd.

Nos, ennyit hirtelen a japánoknál kimondottan nagy becsben álló rovarról. A távol-keleti ország egyes részein úgy tartják, az elhunytak szellemei szitakötőként térnek vissza, de voltak, akik a rizs növény szellemének tartották.

No azért nálunk is nagy becsben van ez a rovar, az odonatológia elnevezésű résztudománnyal, és létezik egy Magyar Odonatológusok Baráti Köre nevű társaság is, amit például a vízi és szárazföldi poloskák nem tudtak kiharcolni, sokkal nagyobb fajszámuk mellett sem, és hogy a kecses szitakötők porcelánvázákon való megjelenülését már ne is említsem.

Írta: Molnár Péter, Fényképezte: Ifj. Vasuta Gábor

Stájerországi élményrégiók hangulatos téli világa (X)

Stájerországi élményrégiók hangulatos téli világa (X)

Akár advent varázslatos fényeiről, téli túrázásról, síelésről, hangulatos lovas szánozásról vagy kalandos szánkózásról álmodunk, itt hegynyi lehetőség vár ránk.

A madárinfluenza terjedésére figyelmeztet az MME

A madárinfluenza terjedésére figyelmeztet az MME

Az időjárás kedvezett a madárinfluenza terjedésének a vadon élő madarak körében; a betegnek látszó és elhullott példányokat kerülni kell - közölte az MTI-vel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Állatok otthonává váltak a brit hajóroncsok

Állatok otthonává váltak a brit hajóroncsok

Egy új kutatás szerint a hajóroncsok ugyanolyan hatásfokkal segítik a tengeri élővilágot, mint a védett tengeri területek.

Patkányok tetemei Ausztrália folyómedrében

Patkányok tetemei Ausztrália folyómedrében

Patkányok ezrei lepték el Queensland népszerű halászfalvait. Az ausztrál államban hónapok óta küzdenek az elszaporodott patkányokkal és egerekkel - számolt be róla a BBC News, a hírt az MTI tette közzé.

Visszatértek a hiúzok Portugáliába

Visszatértek a hiúzok Portugáliába

Bár két évtizeddel ezelőtt még úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg a kipusztulását, az ibériai hiúz a portugál és spanyol összefogásnak köszönhetően újra szaporodik.

National Geographic 2023. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket