Natália, Valéria, Filótea2023. december 09., szombat
Természet

A Pilis-Visegrádi-hegység sejtelmes szurdokvölgye

2018.10.03.dr. Ottó Anita
National Geographic Magyarország

A Duna-Ipoly Nemzeti Park egyik sokak által kedvelt kirándulóhelye a misztikus hangulatú Holdvilág-árok.

A Pilis-Visegrádi-hegységben található 556 méter magas Nagy-Csikóvár déli lejtőjén, Pomáztól mindössze 6 kilométerre fekvő szurdok autóval és tömegközlekedéssel is könnyen elérhető. Nedves, esős időben – a fokozott csúszásveszély miatt – ne induljanak útnak! A szurdok elhelyezkedéséből adódóan a környező hegyoldalakból gyűjti össze a csapadékvizet, ezért nagyobb esőzések alkalmával törmelékes villámárvíz is könnyen kialakulhat. 1999-ben egy heves felhőszakadást követően a felépített hidak, pallók nagy része tönkrement. A helyreállítás csak részlegesen valósult meg, így a szurdok jelenlegi formája magán viseli az utóbbi évek nagy viharainak nyomait.

A kanyonszerű árok és a környező terület földrajzi szempontból kivételes adottságokkal rendelkezik. A vulkanikus eredetű látványos sziklaformációkkal is találkozhatunk – olvasható a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Duna-Ipoly Nemzeti Park honlapján. A mintegy 2 kilométer hosszú szurdok felénél csordogál a Domini-forrás, melynek hűsítő vize még a legnagyobb kánikula idején is felfrissülést ad a szomjas túrázóknak. Tovább haladva már vadregényesebb alakját mutatja a szurdok. Egyre nagyobb sziklatömbök között halad az út, gázlókon, fatörzseken egyensúlyozva lehet csak továbbjutni. Balról és jobbról is a szurdokvölgy peremére felvezető fa lépcsősorok teszik lehetővé az útvonal lerövidítését. A továbbhaladók számára hamarosan feltűnnek az egyre inkább kimagasló fehéres-szürkés sziklafalak, majd egy fokozatosan szűkülő ösvényen elérjük a szurdok végét jelentő 10 méter magas sziklafalat. A bátrabbak számára vaslépcsőn az ún. Meteor-létrán lehet a sziklafalra följutni. A létra melletti időszakos vízesés látványa esős időben páratlan élményt nyújt. A létra kikerülhető, amennyiben a szurdokban visszafelé sétálva a bal oldalra felfutó falépcsőt választjuk. Ezzel ugyanoda lyukadunk ki, ahová a létrát használók is feljutnak.


Falépcsők vezetnek a szurdok peremére

Háttérben látható a Meteor-létra

A létrától néhány méterre látható az Y-barlang vagy más néven Remete-barlang bejárata. Az üreg teljes hossza 32 méter (2 ág együtt). A puha andezit tufába mesterségesen kialakított, y-alakban kettéágazó járatok eredetét homály fedi ugyan, de vélhetően bányászati tevékenység eredménye. Egyes feltételezések szerint a barlangot a magyar alapítású Pálos-rend szerzetesei használták beavató szertartásaik során. Tény, hogy a Pilisben számos kolostorral rendelkező Pálos-rend szokásait övezte egyfajta misztikum, ám a barlang ezen funkciója a mai napig nem nyert bizonyítást.


A Remete-barlang bejárata


Sashegyi-szikla katárfülkékkel

A szurdok peremére felfutó meredek falépcsőn felküzdve magunkat elénk tárul az a terület, ahol a Holdvilág-árok szélesebb körű ismertségét megalapozó ásatások folytak egykoron.
A területen elsőként 1939-ben Sashegyi Sándor amatőr régész kezdett vizsgálódni. A feltárás eredménye az andezit tufába faragott sziklafal a Sashegyi-szikla – más néven Nagy-szikla –, melyen jól kivehető ún. kaptárfülkék találhatóak. Ezen sziklába vájt fülkék Magyarország számos területén előfordulnak, de rendeltetésük jelenleg is viták tárgyát képezi. Egyes feltételezések szerint középkori erdei sziklaméhészet maradványai, míg mások szerint kultikus, áldozati tárgyak elhelyezésére szolgáltak. A sziklafal előtt a különböző állati csontok mellett egy emberi csontváz is előkerült. Az 1940-es években az ásatások immár a Magyar Tudományos Akadémia irányításával folytatódtak tovább, melynek a második világháború kitörése vetett véget. A leletegyüttes a Nemzeti Múzeumba került, ahonnan a háború alatt nyoma veszett. A munkálatok során egyre több törmeléket eltakarítva feltárult a Nagy-szikla alsó részén lévő mesterséges barlang (Weislich-barlang), melynek külön érdekességét lépcsős kürtője jelenti. Sashegyi Sándor, aki elsőként foglalkozott komolyabban a terület feltárásával nem titkoltan Árpád fejedelem sírját kereste, ám ezen feltételezéseit mindmáig nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani. A néphagyomány szerint a barlang egészen más célt szolgált. Egy Weislich nevű betyár készítette maga és társai számára búvóhelyül. Az 1980-as években Mihnai Attila, majd Szörényi Levente zeneszerző folytatott itt kutatómunkát. Azóta is sokak fantáziáját megmozgatja a terület. A 2000-es évek feltárásainak leletei jelenleg is a szentendrei Ferenczy Múzeum gyűjteményében tekinthetőek meg.

Weislich-barlang

A Holdvilág-árok legkönnyebben Pomáz felől – autóval vagy tömegközlekedéssel – a Kiskovácsi kórházig utazva közelíthető meg. Innen egy rövid „betonos” séta után hamarosan elérjük a szurdok bejáratát. A piros keresztjelzés végigvisz a szurdokon egészen a Meteor-létráig. Ezt követően akár vissza is fordulhatunk, hogy más szemszögből ismét végigjárva a szurdokot visszajussunk kiindulási helyünkre. Azok számára, akik még nem fáradtak el eléggé, a Meteor-létrán – vagy a falépcsőn – feljutva, a piros kereszt jelzésen folytatva becsatlakozhatunk más turistautakba. Akármelyik útvonalat is választjuk, a Holdvilág-árok nemcsak kellemes kikapcsolódást nyújt egy látványos és szemet gyönyörködtető természeti értékekkel gazdagon ellátott területen, de régészeti lelőhelyként lehetőséget nyújt számunkra, hogy a kirándulás végeztével a feltárások beszámolóiból informálódva, kicsit többet megtudjunk a hely és maga a Pilis kultúrtörténeti vonatkozásairól.

Írta és fényképezte: dr. Ottó Anita

Radar segíti a jegesmedvék védelmét

Radar segíti a jegesmedvék védelmét

A jegesmedvék létszámának felmérésében igen nagy segítséget nyújt a radar.

Idén télen nem etetik a manátuszokat Floridában

Idén télen nem etetik a manátuszokat Floridában

Az elmúlt két tél során salátával segítették a hatalmas vízi emlősök életben maradását, de úgy tűnik, idén erre már nem lesz szükség.

Eddig ismeretlen sünfajt fedeztek fel

Eddig ismeretlen sünfajt fedeztek fel

Nagyon ritka, hogy emlősfajt fedezzenek fel, most Kína keleti részén sikerült rábukkanni az eddig ismeretlen sünre.

Vén rügyekből sarjadzik a mamutfenyő

Vén rügyekből sarjadzik a mamutfenyő

A mamutfenyők (Sequoia sempervirens) hatalmas veszteségeket szenvedtek el az elmúlt évek kaliforniai tűzvészeiben, egy új kutatás azonban reményt ad a megújulásukra.

Az állszíjas pingvin szundija

Az állszíjas pingvin szundija

Az állszíjas pingvinek esetében egészen furcsa alvási ritmust figyeltek meg.

National Geographic 2023. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket