Hogyan lesz természetjáróból madárfotós?
Molnár Péter gyerekkorában járta a természetet, majd kertészmérnök lett, közben pedig rabul ejtette a természetfotózás, és évek során óriási portfóliót gyűjtött össze Magyarország természeti látványosságairól.
A kezdetekről Péter így mesél: Óvodás koromban rajongtam az állatokért. Fejből nyomtam Afrika állatvilágát, sőt új állatfajokat találtam ki. Kamaszodtam már, amikor felfigyeltem a növényvilág csodáira; olyanokra, hogy két vessző oltás során összeforr, vagy, hogy egy vessződarabból egy egész növény kifejlődik. Ezeket ki is próbáltam, és működött! Innen már egyenes út vezetett a kertészeti szakközépiskolába. Baján, jó tanáraim lévén megszerettem a kertészetet, és a végén, az egyetemen kötöttem ki. Itt rengeteg olyan tantárgyunk volt, ami szervesen kötődött a természettudományokhoz, mint például a botanika, a rovartan, és a kórtan.
A természetfotózás, mint hobbi, egy hosszú folyamat végeredménye. Egyetemi éveim alatt rengeteget jártunk túrázni, hegyeket másztunk, barlangásztunk és sokat barangoltunk a nagyvilágban. Volt egy jó kis csapatunk, amit elneveztünk a Kertészeti Egyetem Magashegyjáró és Mélybarlangjáró Szakosztályának. Nem mellesleg Dr. Nagy Sándor volt a vezetőnk, aki géptant tanított az egyetemen és egyidejűleg a Magyar Hegymászó Szövetség elnöki posztját is betöltötte. Sokat köszönhetünk neki. Gyönyörű helyekre jutottam el, ami magával hozta, hogy képek formájában egy kicsi látványt is hazavigyek ezekről a helyekről. Diára fotóztam. Először egyszerű eszközökkel dokumentum-jellegű képeket készítettem, aztán igényesebbé váltam és odafigyeltem a képek minőségére és a végén azt vettem észre, hogy azért járok a természetbe, hogy fotókat készítsek.
Először tájakat, majd madarakat fotózott, de merre járt?
Igen, a túrázásból fakadóan tájakat fotóztam. Főleg külföldön. Sokat jártam a Magyarországot körbeölelő hegyekben, a Kárpátokban és az Alpokban. Aztán egyre messzebb. Eljutottam Afrikába, Amerikába és még a Himalájába is.
Mégis inkább hazai természet- és madárfotósként ismert. Miért?
Mert 2007-ben megszületett kislányunk, Zsófi. Ez a csoda magával hozta, hogy a hosszú utak elmaradoztak. A vérem viszont hajtott tovább: szükségem volt arra, hogy kijárjak a természetbe, így kitaláltam azt a nemes célt, hogy végigfotózom Magyarország legszebb természeti értékeit, mint tájfotós. Később olyan ötletem támadt, hogy úgy fotózok tájat, hogy azon állatok is szerepelnek. Ehhez kellett egy teleobjektív, ami aztán egycsapásra megváltoztatta a természetfotózáshoz való viszonyomat; madár- és vadfotóssá váltam. Azóta szenvedélyesen „üldözöm” a madarak és az állatok minden faját. És hogy a világ apró csodáit is megörökíthessem, vettem egy makróobjektívet is!
Hogyan tanult meg fotózni: autodidakta módon vagy tapasztaltabb kollégája segített?
Édesapámtól kaptam az első Szmena Symbol fényképezőgépet. Az ehhez köthető fotóoktatás így hangzott: 1/125-ös zársebességnél felhős időben 5,6-os blendét használjak, felhőkön átszűrődő fénynél 8-ast, napos időben 11-est, vízparton pedig 16-ost. Ezek voltak az alapok. Így az első sikeres fekete-fehér képeket egy úttörő-táborban abszolváltam. Szakközépiskolában beiratkoztam a fotószakkörbe. Itt már filmet is előhívtunk. A kertészeti gyakorlatok hangulatképei lettek megörökítve.
Később innen-onnan lestem el a fortélyokat. 2005-ben felvettek a naturArt-ba, a Magyar Természetfotósok Szövetségébe, ahol sokan segítettek, hogy magasabb szintet érjek el, mint fotós.
Egy dolgot megjegyeznék, mégpedig, hogy a természetfotózás tudománya nem csak a fényképezőgép technikai ismeretére és kezelésére vonatkozik. Nagyon fontos, hogy ismerjük a fotón szereplőket, az életmódjukat, megközelíthetőségüket, és hogy hogyan rejtőzködjünk. Legyen jó látásmódunk és szépérzékünk.
Voltak, vannak példaképei?
Szendrő Szabolcs hegymászót említhetem, akinek az egyik lábát térd alatt amputálták; így mászott meg több nyolcezres csúcsot. Kitartó, elnyűhetetlen ember, remek humorérzékkel. Mindig magával cipelt a hegyekbe egy középformátumú fényképezőgépet és nagyon szép képeket készített.
Kalotás Zsolt, Nagy Csaba és Mészáros László nevét is említhetem. Évtizedek óta rendíthetetlenül fotózzák a magyar természetet és csodálatos könyvekhez adták a képeiket.
Miért pont a madarak lettek a kedvencei?
Nagyszerű kihívást jelentenek. Itt vannak körülöttünk, de mégis nehéz őket lefényképezni. Változatosak, szépek, és még a legközönségesebb madarak is meglepetésekkel szolgálnak.
Említsen néhányat a kihívások közül!
Nehéz őket követni, gyorsak, és mindig történik velük valami váratlan, amire nem lehet felkészülni. Gyanakvók és félénkek. Éles a szemük, ezért kiszúrnak. Jól álcázzák magukat. Egyes fajok csak éjjel mozognak. Folytassam még?
Igen, nézzünk szembe a többivel is!
Rengeteg faj van, és mindegyik másképp viselkedik, ezért mindegyikből készülni kell. Ennek tetejében némelyikük ritka, mint a „fehér holló”!
Van olyan madár, amelyik kitüntetett figyelmet kap?
A rétisas. Gyönyörű, fejedelmi madár. Nagy, és mégis légiesen kecses röptű. Rengetegszer került már az optikám elé, de nem tudok betelni a látványával.
Van egy különösen emlékezetes fotós története?
Természetesen, az egyik legemlékezetesebb élmény „madárfotós karrierem” elején történt. Tájban szerettem volna nagy madártömeget fényképezni, és egy kis gondolkodás után beugrott egy barátom „legendája” egy helyről a Tisza árterében, ahol ezernyi madár van áradás után. Elvileg minden stimmelt, hiszen 2011-et írtunk, és az előző évi áradásból, még sok helyen maradt víz. Nosza, a következő hajnalban vakrepülésben érkeztem a cuppogós partú vízhez, ahol alacsony pára ült meg. Nagyjából tudtam hol kel a Nap, és csak úgy találomra felállítottam a lessátrat a bokáig érő sárban. A sötétben még nem sok mozgás volt érzékelhető, de amint világosodott, elkezdtek özönleni a madarak, szürke gémek, kócsagok, kanalasok. Nem győztem kapkodni a fejem, a madártömeg minden várakozásomat felülmúlta. Kattogott a gép rendesen, úgy, hogy a gémek fotózása hevében észre sem vettem, hogy balra tőlem 12 db sas landolt a fövenyen. Ez a tény már a meseszerűség határait súrolta. Óriási élmény volt!
Melyik a legkönnyebben fotózható madárfaj?
Szerintem a bütykös hattyú. Sok helyen megtalálható. Nem félénk. Elég nagy, emiatt nem is kell nagyon közel menni hozzá.
Melyik elismerésére a legbüszkébb és miért?
Nem szoktam pályázni, így díjakat sem nyerek. Nagy elismerés az, ha felkérnek egy interjúra, illetve vetítésre, és később visszahívnak oda, mert tetszett az előadás.
Van madárfotós bakancslistája?
Természetesen van! Hosszú a lista, és sosem lesz vége! Nemrégiben sikerült réti fülesbaglyot fotóznom, aminek nagyon örülök. Mostanság pedig a hajnalmadár fotózásán töröm a fejem.
Mindössze 30 példány él már csak ebből az állatfajból
Annyira kevesen és olyan elszórtan élnek már csak, hogy szaporodásuk rendkívül nehézkes.
Ezek az év legviccesebb természetfotói
Fába szorult mókus, lezuhant madár és sast kergető hal is feltűnik a képeken.
A vándormadarakkal stopposok is utaznak
A madarak évszakos, hosszú távú vándorútjai kiváló lehetőséget biztosítanak a beléjük csimpaszkodva utazó kullancsok terjeszkedéséhez.
A nők utáni kémkedésre használják a vadkamerákat Indiában
A természetvédelmi vizsgálatok ma már gyakran alapulnak az erdőkbe kihelyezett vadkamerák felvételein, így zavarás nélkül lehet vizsgálni egy terület állatait, azonban még ezzel is vissza lehet élni.
Szemtelen varjak kergetik a sasokat az Alföldön
Hiába kisebbek, gond nélkül elüldözik a termetes ragadozó madarakat.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
