Tavaszi liba mese

A nyári lúd az egyetlen Magyarországon fészkelő lúdfaj, neve is innen eredeztethető, hogy nyáron, költési időben is látható.

A legtöbb háziasított fajta tőle származik. Jó pár éve még védelemre szorult, de ennek köszönhetően örvendetesen megnőtt a populációja. Manapság a hazánkban fészkelő párok számát 2100 és 3200 pár közé teszik. Olyannyira elszaporodott, hogy mára már felkerült a vadászható fajok listájára is. Ősszel a hazai állomány mellé északról érkeznek vendégek, a tél beálltával együtt vonulnak dél felé. Vannak azonban kisebb csapatok, melyek rendszeresen áttelelnek itthon.
Tél végén, februárban, ha megenyhül az idő, egyre több pár válik ki a nagyobb csapatokból és együtt úszkálnak a szabaddá vált, nyílt vízfelületeken. Megkezdődik a párválasztás. Költését nagyon korán kezdi, nem ritka, hogy már márciusban tojással vannak teli a nagy alapterületű, nádból vagy gallyból épült fészkek. Általában 5-6 fehér tojást rak a tojó, a kotlási idő 27-28 nap. Bár a tojásokat a tojó egyedül költi ki, áprilisban már azt láthatjuk, hogy mindkét szülő vezetgeti a fiókákat. A fiatalok kéthónaposan már önállóak, nyár közepére a családok nagyobb csapatokba verődnek. Táplálékában a szárazföldi fűfélék dominálnak, de kevés vízinövényt is fogyaszt. Gabonatarlókra és vetésekre is kijár táplálkozni.
Nagyon éber állat, régen házőrzőként is alkalmazták. Róma hős lúdjairól Titus Livius is megemlékezik a Római nép története című munkájában: „A gallusok (…) az egyik csillagfényes éjszakán előreküldtek egy fegyvertelen harcost az út földerítésére, majd, a meredekebb részeken föladogatva a fegyvereket, egymásra támaszkodva, s ahol a terep megkívánta, egymást felhúzva, olyan csendben értek fel a tetőre, hogy nemcsak az őrséget, de még az éjszakai zajokra oly érzékeny állatokat, a kutyákat se riasztották fel; csak a ludakat nem tudták becsapni, melyeket a védők, mint Iuno szent állatait, még a nagy éhezésben is megkímélték. S ez mentette meg a fellegvárat…”
Ezt a tulajdonságot fotózása közben is megtapasztalhattam, ha a kelleténél magasabb lessátrat használtam, rögtön gyanússá váltam, és nem jöttek ki a partra, csak a nyakukat nyújtogatva úszkáltak körbe-körbe. Telepített, alacsonyabb lessel sikerült közelebbről fényképezni őket. Viszont így is megtörtént az, hogy a fényképezőgép csattogásának hatására az előttem elhaladó párból a második visszafordult.