Stefánia, Jakab2020. november 28., szombat
Természet

Irány a túzokbirodalom!

2019.03.29.Sarusi István
National Geographic Magyarország

Ezzel aligha túlzok, mert Dévaványán évek óta, szerencsére sok a túzok.

Vasúton, a Keleti pályaudvarról körülbelül 2,5 óra alatt érek a Gyoma-Vésztő szárnyvonal mellett elterülő bő hétezer lelkes békési városkába, Dévaványára. Utam utolsó szakaszát már Szélné Sándor Katalinnal, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjának vezetőjével teszem meg, aki elmondja, egészen pontosan egy Réhely nevű településrészre tartunk. Mint idegenvezetőmtől megtudom, egykoron vizenyős terület volt a köröttünk elterülő rónaság. Egyedüli magasulatként e terület emelkedett ki, így eleink Kisújszállás felé itt létesítettek révet, azaz vízi átkelőhelyet. Innen a név is: Révhely, ami az idők során Réhellyé rövidült.

Szerencsére az időjárás is kegyes hozzánk: érkezésem előtt két-három órával még csepergett az eső. Ez miért meghatározó? Abból a szempontból mindenképpen, mivelhogy rossz időben nem, csak a napsütötte késő délutáni (és hajnali) órában van túzokdürgés, vagyis a túzokkakasok násztánca. Ennek április hónapban van „főszezonja”.

Megérkezvén célállomásunkra sétálni indulunk, miközben a hölgy mesélni kezd: „Névadónkról, dr. Sterbetz Istvánról (1924-2012) annyit mindenképpen szeretnék elmondani, hogy főképp neki köszönhető az, hogy a ’70-es években nemzetközi összefogással létrejöhetett a tőlünk egy kilométerre található, nagyközönség elöl elzárt Túzokvédelmi Állomás.”

Nem csak, mint most, engem, hanem már évtizedekkel ezelőtt, sokakat érdekelt a túzok, mint fokozottan védett, nagyon ritka madárfaj. Azért, hogy ne a Túzokvédelmi Állomáson koncentrálódjon a látogatók tumultusa, akik ráadásul potenciális fertőzésveszélyt jelentenének a kikelt fiókákra, 1986-tól Látogatóközpont üzemel itt Réhelyben, ami a 2016-os névadó ünnepély óta Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontként működik.

Túzokbemutató múzeum lett az egykori magtárból, ahol ma már nem állatoknak való fizikai, hanem humán szellemi táplálékot találunk: múzeummá, kiállítóteremmé alakították. Állandó kiállításai közül az egyik magával a madárral, és környezetével, az egykori Nagy-Sárréttel, amit a mostani száraz-szikes puszták élővilágával állít párhuzamba. A Sterbetz István Emlékszoba a szakember tárgyaiból, eszközeiből ugyanúgy helyet kapott odabent, mint időszakos kiállításoknak szánt termek.
Forrás: Sarusi István
Nem csupán a minden május első hétvégéjén tartott Túzokfesztivál, hanem a késő tavasztól őszutóig tartó túzokles egyaránt várja az ide érkezőt, de adott még tanösvény és gyógynövénykert, vagy egyszerűen csak a stresszmentes, jó levegőjű környezet.
Forrás: Sarusi István

„Ide, a háromhektáros volierünkbe egyidejűleg 3-5 madár kerül át a túzoktelepről, amiket áprilistól novemberig tekinthet meg a nagyközönség – mutat körbe Szélné Sándor Katalin. Ezek jobbára sérült madarak, amelyek a természetben önálló életre alkalmatlanok lennének.”

Itt közelebbről figyelhetők meg a tollasok, akár dürgés közben is, de madárles előtt azért nem árt némi elméleti felkészülés: „Világszerte huszonhat túzokfaj él, ezek közül a galamb-, jércenagyságútól az Afrikában honos, közel 120 centiméter testmagasságú és nagyjából 20 kilogramm testtömegű kori-túzokig (Ardeotis kori) számos méretben élnek fajaik. Nem sokkal marad el a hatalmas kori-túzoktól hazai pusztáink büszke szárnyasa (Otis tarda), ami egyben Európa legnagyobb testtömegű röpképes madara: a kakasok 16-18 kilogrammosak. Méreteire utal német (Grosstrappe), illetve angol (Great Bustard) neve is.” – ismerteti a tudnivalókat a látogatóközpont vezetője.

Forrás: Sarusi István

Sokan pulykához hasonlítják, ami nem alaptalan, lévén dürgéskor hasonlóan állnak faroktollai, mint a pulykakakasé, amikor násztáncát járja, de rendszertanilag mégis a darualakúakhoz tartozik. Egyesek szerint feje az ugartyúkkal mutat rokonságot, míg szegy- és egyéb csontjai alapján a lilealkatúakhoz hasonlít. „Még zúzája sincs, tehát kifejezetten érdekes felépítésű madár – fűzi hozzá Szélné Sándor Katalin. Náluk egy egyszerű kis gyomor helyettesíti a zúzógyomrot (konyhanyelven zúzát), ami a madarak nagy részénél megvan.”

Forrás: Sarusi István

Talán nagy termetéért tekintették őket különlegesnek a vadászok: nagyvadként tisztelték, golyóspuskával vadásztak a túzokra. Ritkításuk meglehetősen felkapott hóbortnak bizonyult: sok praktikája létezett annak, hogyan kerítsék puskavégre. A vadászati taktikák egyike volt, hogy kifigyelték, a kamillát, gyógynövényeket gyűjtögető asszonyoktól nem retten meg annyira a túzok. Adódott a megoldás: asszonyi öltözetre cserélték a vadászgúnyát, úgy csalva lépre a mit sem sejtő prédát.

Forrás: Sarusi István

Fölmerül a kérdés röpképességükről. Ekkora testtel bizony nehézkes a fel- és leszállás, a levegőben alacsonyan repülnek, általában a légvezetékek felett kicsivel, azaz 6-8 méter magasan.

Számuk csökkenésének egyik legfőbb oka az élőhelyük átalakulása, megszűnése de a vadászat miatt is kevesebben lettek. Mindig a vadászok a legszebb, legerősebb, legnagyobb kakasokat vették célba, így eltűnt a legjobb tulajdonságok átörökítésének lehetősége. 1969-től tilos a túzokra vadászni. Fogyatkozását s az aggodalmat, hogy mekkora pusztítást végeztek állományaiban, azt egy 1990-es oktatófilm címe is igazolja: Lesz-e túzok 2000-ben? címet kapta.

Azóta már tudjuk a választ, sőt úgy néz ki, sikeres a fajmentési program, de erről bővebbet Szélné Sándor Katalin tud mondani: „Összlétszámuk hazánkban jelenleg 1500-1600 közé tehető, ami bár még mindig nagyon távol áll a 20. század elején feljegyzett tizenháromezres adattól, de már most több mint a duplája az évtizedekkel ezelőtti 550 egyednek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, országosan Dévaványán és környékén fordul elő a legtöbb túzok egy területi egységen belül. Szerencsére ma már a helyiek is büszkék rá, hogy ennyi túzok él errefelé. Idehaza a Körös-Maros Nemzeti Parkon kívül még a Hortobágyi, a Kiskunsági és a Fertő-Hansági Nemzeti Park területén is találkozhatunk velük – nagyrészt ezek összessége adja a fent említett számadatot. Télen és tavasszal, mikor a földeken csapatokba verődnek túzokjaink, akkor számlálják meg őket, egy adott napon, amiből kiderül, mennyien élnek egy bizonyos területen. Éppen ezért ezt szinkronszámlálásnak hívják a szakemberek.

Forrás: Sarusi István

Áprilisban, a szaporodási időszakukban a túzokok felkeresik az akár évszázados dürgőhelyszíneket, ahol az 5-6 éves, ivarérett kakasok megkezdik különleges táncukat, hogy a szintén itt gyülekező tojók kegyeit elnyerjék, akik igyekszenek a legerősebb kakasokat kiválasztani és azokkal párzanak. A nász elmúltával a kakasok megkezdik tollruhájuk vedlését és kakascsapatokban töltik idejüket. A tojók egyedül keresnek fészkelőhelyet a dürgőhely környezetében található gyepeken, mezőgazdasági kultúrákban. Földön fészkelve, az általában 2 tojásból álló fészekaljat a tojó egyedül költi ki. Tojása rendkívül változatos színű: sokszor nem is hinné az ember, hogy túzoktojást lát, mert a világosszürkétől a méreg- és okkerzöldön át a barna foltos tojásig mindent lehet találni. A tojás színe idomul az őt rejtő vegetációhoz, nagyon jó a „mimikrije”.

Apropó, tojások! Kis kitérővel, és bő egy hónappal később, 2018 nyarán, természetesen külön engedéllyel, kitárul előttem a tojáskeltető állomás ajtaja. Széll Antallal, a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi területfelügyelőjével az Állomás dolgozószobájában ültünk le beszélgetni a helyről és a célokról.

„Mint ahogyan neve is mutatja, e keltető és nevelőállomás igazi funkcióját akkor látja el, amikor május elején bekerülnek az első tojások, amiket mesterséges körülmények között keltetünk ki és neveljük fel a fiókákat. Valamikor július vége, augusztus eleje tájékán innen mennek ki a felcseperedett madarak a nagy, 400 hektáros, különleges rendeltetésű túzokvédelmi mintaterületre.”

Egyáltalán miért kerülhet be ide tojás?
Amikor a határban zajló mezőgazdasági munkák során megzavarják a tojót, az felrepül fészkéről, s az esetek 70 százalékában, amikor a munkagépkezelők érintetlenül hagyják a fészek területét, akkor a madár általában 20 perc, de maximum másfél órán belül visszajön és folytatja a kotlást. A maradék 30 százalékban nem jön vissza fészkére. Ennek oka lehet, hogy még csak néhány napja rakta le tojásait a tojó, vagy olyan erős stresszhatás érte megtaláláskor, hogy soha többé nem jön vissza a fészekre. Nekünk ezeket a szituációkat ismernünk kell. Azokat a tojásokat, amikre nem jött vissza tojó, de csakis azokat, hozzuk be ide, a keltetőállomásra.

A szakember azt is nagyon fontosnak tartja, hogy Magyarországon ne kizárólagosan mesterséges keltetés és nevelés során kelljen a túzokokat visszaadni a szabad természetbe, hanem sokkal inkább olyan élőhelyi és védelmi feltételeket szükséges teremteni és fenntartani, hogy a tojó mindvégig maradjon a tojásokon, majd választott helyén nevelje fel fiókáit. Így biztosabb az utódok jövője, mintha mesterségesen kelnének ki. „Annyi viselkedésbeli, audiális jelzés van tojó és fióka között, amiket képtelenek vagyunk megmutatni a kis túzoknak, részint ismerethiányból adódóan, másrészt nem vagyunk rá képesek – veti közbe a természetvédő, majd egy szemléletes példával illusztrálja gondolatát. Nem tudjuk, hogyan felismertetni vele a ragadozókat, ebből fakadóan pedig azt sem tudja majd a fióka, hogyan védekezzen ellenük. Pedig életbevágóan fontos lenne a csibe számára, hogy reagáljon egy vörös vércse, egerészölyv, rétihéja, rétisas, vagy netán egy róka közeledtére. E mintázatokat a tojótól mind-mind megkapja.”

Évtizedes propaganda kellett, és még ma is szükséges ahhoz, hogy ne csak a természetvédők, de a mezőgazdaságban dolgozók is az ügy mellé álljanak: minden természetvédelmi szakember megkeresi a maga területén élő, gazdálkodókat – régebben termelőszövetkezeteket, ma nagyvállalkozókat. Egytől-egyig az összes traktorost tájékoztatják a fent már említett védelmi zóna fontosságáról. De nem csupán szóban, prospektus és plakát útján is folyamatosan informálják a munkagépkezelőket arról, mi lenne praktikus és optimális. „Nyilvánvalóan az, ha megállapítják, tényleg fészekről van-e szó és mennyi tojás van benne” – árulja el a szakember. Olyankor visszatolatva kijelölnek egy zónát oly’ módon, hogy a fészek lehetőleg a centrális részére essen. Ezzel részben maguknak, részben a tojónak kedvezve, – így ha akár ő, akár másik traktoroskolléga megy a területre, látja, hol van a fészek. E fészekvédelmi megoldás már a ’80-as évek vége óta működik, ráadásul mindezt itt, Dévaványán kísérletezték ki.

Az elhagyott tojásokat minél előbb inkubátorba kell helyezni, hogy ne hűljenek ki, míg be nem érnek az állomásra. „Egészen 37 °C-ig felfűtjük a kis szállítóinkubátort. Páratartalmat azért nem rendelünk hozzá, mert fél órán belül ide kell érkeznünk a megtalált tojásokkal, amik azonnal keltetőgépbe kerülnek – tér rá Széll Antal a folyamat részletesebb bemutatására. Ahhoz friss tojásmegtalálás kellene, hogy azt az átlag 24-27 napot, amíg kikel, itt töltse. Bekerüléséig egy, kettő, de akár három hete is ülhetett rajtuk a tojó”. Közvetlenül kelés előtt egy magasabb páratartalmú gépbe kerülnek át a tojások. Ennek időtartama nagyban függ az adott fióka vitalitásától: nagyritkán rekordsebességgel, 10 óra alatt kikopácsolja magát, de előfordul, hogy 24 óráig is eltarthat. Utána lefertőtlenítik a köldököt, megvárják a pehelytollazat teljes felszáradását, majd „túzokóvodába”, azaz egy előnevelőtérbe helyezik el őket, ahol kis csoportokban töltik idejüket.
„Életük első napján nem kapnak táplálékot, mert a szikzacskó energiatartalmát élik fel, miután azért minimális súlycsökkenés tapasztalható – magyarázza a szakember. A második naptól aztán a gondozó személyzet zsenge növényi darabkákkal, parányi rovarokkal, főleg tücskökkel eteti őket, és ekkor már gyarapodásnak indulnak. Néhány nap elteltével szabad levegőre viszik a túzokfiókákat, hogy szokják a hangokat, zörejeket. Fokozatosan növelik a sétatávokat, mert maga a tojó is ballag a pusztán, keresi a rovarokat, és amint talál fiókáinak való falatot, megmutatja nekik.”

Forrás: Sarusi István

Felmerül a kérdés: ha a frissen kikelt túzok embert, és nem tojót lát meg először, akkor a gondozót tekinti anyjának? Széll Antal imprintinggel (bevésődéssel) kapcsolatos válaszából kiderül: „bizonyos madaraknál (klasszikusan kacsáknál) kelés után néhány napos bevésődési időszak van: utána már azt az élőlényt fogadja el szülőjeként, társaként, amelyiket meglátta és huzamosabb ideig utána vele tart. Túzokoknál olyan hosszú – egy éves – a bevésődési időszak, hogy nem rögzül az a néhány hónap, amit emberközelben töltenek el.”

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, amikor a túzokvédelmi mintaterületre repatriáció (visszavadítás) céljából kikerülnek az itt nevelkedett madarak, akkor bár eleinte még ragaszkodnak az emberi jelenléthez, mégis önállóan táplálkoznak. Aztán, később beilleszkednek a vadmadarak csapatába. Ha már nem találkoznak emberrel, egyre kifejezettebb lesz a tőlük való távolságtartás, még akkor is, ha ismert gondozó megy oda hozzájuk: olyankor távolabb mennek, ha pedig intenzívebb a közeledés, akkor elrepülnek. Kivételt csak a Látogatóközpont volierében levő túzokok képviselnek, akik napi rendszerességgel találkoznak emberrel.

„Megesik, hogy 100 százalékban fel tudjuk nevelni az itt kikelt fiókákat – büszkélkedik Széll Antal, ám azt is hozzáteszi: az anyatermészetben is előfordul pusztulás. Úgy számolják, hogy egy tojó hétévente nevel fel sikeresen egy fiókát, következésképp: hat év befektetett energiája elvész. Vagy tojáspredáció (tojásrablás), vagy kis fióka, de akár felnőtt madár predáció miatt: valami elpusztítja, megfogja a madarat (rejtő tojást). Ugyanilyen veszélyforrás lehet, ha mondjuk önálló táplálkozása kezdetén mérgező növényt fogyaszt a túzok, vagy – még rosszabb – emberi felelőtlenség miatt üvegtörmelékre bukkan, amit lenyel, miáltal sérül, meghasad bélfala. Sok, előre nem látható probléma adódhat egy vadmadár felnevelkedésekor.”

Ez esetben igen óvatosnak kell lenni az őket gondozó szakembereknek. Kijelenthetjük, hogy  a túzok mindenevő? – Kérdezem a látogatóközpont vezetőjét.
Igen, mondhatjuk. Télen előszeretettel látogatja a repce- és lucernaföldeket, nyáron pedig mindent eszik, amit meg tud fogni: pockot, egeret, gyíkokat, de akár még lepkét is. Kísérőnek pedig növényi részeket, magvakat fogyaszt.

Mint az eddigiekből is kiviláglik, nem eredménytelen a madármentő munka, ráadásul míg a mezőgazdasági területeken dolgoznak, folyamatosan van mit fejleszteni a túzokvédelmi módszereken. Tehát: nem ér itt véget a történet. Sőt! Szélné Sándor Katalin és Széll Antal is hiszik, Dévaványának és környékének a jelenleginél jóval nagyobb túzokeltartó-képessége van. Ebből adódóan mindent megtesznek azért, hogy az utánunk következő generációk is megcsodálhassák a túzokokat.

Ismét lemenőben a Nap a többedik pusztai kiruccanásom végeztével, így utolsó fénysugaraiban gyönyörködve hazafelé veszem az irányt.

Írta és fényképezte: Sarusi István

Hozzászólások

Hangyák, melyek bioásványból növesztenek páncélt

Hangyák, melyek bioásványból növesztenek páncélt

A hangyafaj egyéb szempontból, például mezőgazdasági tevékenysége miatt is érdekes.

Jellegzetesen ívelt híd Skóciában

Jellegzetesen ívelt híd Skóciában

E 276 méter hosszú, jellegzetesen ívelt híd Skócia északnyugati, öblökkel szabdalt részén 1984 óta köt össze két települést (Kylesku és Kylestrome).

Így hódították meg a mókusok a világot

Így hódították meg a mókusok a világot

A tudomány közel 300 mókusfélét ismer, az állatok a bolygó minden szárazföldi környezetében fellelhetőek a trópusoktól a fagyos térségekig. Vajon hogyan lettek ilyen sikeresek a rágcsálók?

Egy kankalinfaj nem bírja a klímaváltozás tempóját

Egy kankalinfaj nem bírja a klímaváltozás tempóját

A bókoló kankalin fennoskandináv alfaját (Primula nutans ssp. finmarchia) vizsgálta egy svéd-finn kutatócsoport a Helsinki Egyetem vezetésével.

Új módszerrel mutatható ki a méheket pusztító méreg

Új módszerrel mutatható ki a méheket pusztító méreg

A piretroidok nagyban hozzájárulnak a méhpopulációk csökkenéséhez, az anyagok észlelése azonban nem egyszerű feladat.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket