Fennmaradhat a tasman ördög

Az elmúlt két évtizedben súlyos betegség tizedeli a világ egyik legharciasabb faját.

A tasman ördög (Sarcophilus harrisii) jól ismert erős harapása és agresszív viselkedéséről. A félelmetes faj azonban nincs biztonságban: az elmúlt 20 évben rengeteg példányt érintett egy betegség. Az arcdaganat (DFTD) olyan komoly problémát jelent, hogy már a faj fennmaradását is fenyegeti, 2014-ben ráadásul a szakértők a egy fertőző daganatos betegséget (DFT2) is felfedeztek a populációt vizsgálva.
Egy új tanulmány szerint ugyanakkor úgy tűnik, hogy az alkalmazkodás és a természetes kiválasztódás lehetővé teszi, hogy a faj megbirkózzon a rendellenességgel – írja az IFLScience. Rodrigo Hamede, a Tasmaniai Egyetem munkatársa kollégáival kimutatta, hogy a DFTD hatására kezd megváltozni a tasman ördögök immunrendszere.
A kutatók számítógépes modelleket, illetve a szigeten az elmúlt 10 évben begyűjtött járványtani adatokat használták fel tanulmányukban. A vizsgálattal három forgatókönyvet elemeztek: az egyikben a DFTD száz éven belül kipusztítja a fajt, a másikban a betegség eltűnik, míg a harmadikban a rendellenesség és az állatok is úgy fejlődnek, hogy képesek egyszerre fennmaradni. Az eredmények alapján 21 százalék az esély a faj eltűnésére, 57 százalékos valószínűséggel szűnhet meg a betegség, és 22 százalékos eséllyel maradhat fenn mindkettő.
Hamede szerint eddig a fókusz a faj kipusztulásának elkerülésén volt, ezentúl azonban a cél az adaptáció támogatása lehetne.
Az alkalmazkodásra utaló jelek 5-6 éve bukkantak fel, úgy tűnik, egyes példányok toleránsabbak vagy akár ellenállóak lehetnek. Az eset kiváló példája a természetes szelekciónak, az adaptáció sebessége ugyanakkor igen meglepő. Bár a faj egyedszáma még nem állt helyre, a jelek alapján mégis megindult a regeneráció.
A kutatók bíznak benne, hogy a tasman ördöggel kapcsolatos tapasztalatokat az embert érintő daganatok vizsgálatakor is felhasználhatják.