Cousteau nyomában Szudánban
Szudán neve hallatán ma a legtöbbünknek a bizonytalan politikai helyzet, a szegénység és a háború sújtotta darfúri övezet jut az eszébe.
Afrika harmadik legnagyobb országa egykor híres kutatások színhelyéül szolgált, amelyek célja a kontinentális talapzat meghódítása volt. 1963-ban a legendás óceánkutató, Jacques-Yves Cousteau a Vörös-tenger szudáni partjainál a mélybe merült, hogy ott harminc napot eltöltve ismeretlen élőlények nyomába eredjen. Olyan helyekre és olyan mélységekbe, ahol korábban ember még nem járt.
Cousteau kísérletei nemcsak a tengerbiológia terén hoztak forradalmi változásokat új halfajok felfedezésével, hanem arra a kérdésre is választ adtak, képes-e az ember tartósan a víz alatt élni és alkalmazkodni a megváltozott életkörülményekhez. Az 1960-as évek futurisztikus vállalkozásáról és a nap nélküli világ birodalmáról dokumentumfilm is készült A sötétség birodalma (Le monde sans soleil, 1964) címmel, amelyet az Amerikai Filmakadémia Oscar-díjjal jutalmazott. Filmnézés után én is a mélybe szálltam. Szudánba utaztam, hogy saját szememmel lássam Cousteau örökségét és a híres Precontinent II kutatások egykori helyszínét.
A Port Szudán kikötővárástól közel 50 kilométerre fekvő Shaab Rumi a világ egyik legszebb zátonya. Erős áramlásainak köszönhetően a vize tápanyagban gazdag, amely megannyi halnak, köztük számos cápafajnak ad otthont és ívóhelyet. Az eredetileg gyűrű alakú korallfalba Cousteau egy átjárót robbantott, hogy az áramlatok elől védve, a lagúna belsejében elkezdhesse ötletének megvalósítását. Míg a ’60-as években a politikai nagyhatalmak a világűr meghódításával voltak elfoglalva, addig Cousteau meggyőződése az volt, hogy az emberiség jövője a felszín alatt, az óceánokban rejlik. Ennek érdekében közel 200 tonna ólmot felhasználva egy kétszintes, víz alatti kutatóbázist építtetett fel, amelynek első állomása 11, míg a második 26 méter mélységben állt, utóbbi erősen a korallfalhoz rögzítve.
A sekélyebb vizekben lévő Conself I egy víz alatti ház prototípusa volt, amely négyágú csillagként hálószobát, konyhát, zuhanyzót, laboratóriumot, rádióállomást foglalt magában, teljes komfortot biztosítva tíz búvár számára az egy hónapos küldetés időtartamára. Ma már csak a középső, harang alakú kupolája látható az építménynek, amely négy lábával, és korallok által benőtt hagymakupolájával leginkább egy merülő, repülő csészealjra emlékeztet. A mai kor búvárai számára lehetőség van a harang megmerülésére belülről, amelynek tetejében nagy mennyiségű levegő gyűlt össze az idők során. Nem tanácsos azonban levenni a légzőkészüléket a kupola tetejében, ugyanis ez a levegő alkalmatlan a belégzésre, mérgező.
A harminc napos víz alatti kísérlet kiemelt része volt egy mélyebben fekvő, Conself II nevű állomáson való hosszabb időtöltés, amelyre két búvár vállalkozott. Hét napon keresztül éltek 26 méter mélységben, ahova már nagyon kevés napfény szűrődik be és az emberi szervezetre folyamatosan három atmoszféra nyomás nehezedik. Szoros megfigyelésben és együttműködésben a 11 méteren lévő bázissal, az itt lakó búvárok számára naponta hordták le palackokban a sűrített levegőt és élelmet, valamint szállították el a felgyülemlett szén-dioxidot, és az ottlétük alatt keletkezett hulladékokat. A Conself II bázisról a búvárok kitérőt tettek a nagyobb mélységekbe, hogy onnan különböző ismeretlen halfajokat és korallokat gyűjtsenek be háló segítségével. A mintavételhez gyűjtött halak és élőlények egy része a sekélyebben fekvő állomásra került a tengerbiológiai laboratóriumba, másik részük pedig egy monacói akváriumba további kísérleti vizsgálatok céljából.
A hét nap elteltével a két mélytengeri búvár szerencsésen, dekompressziós betegségek nélkül megérkezett az első számú állomásra, ahonnan néhány nap akklimatizációt követően biztonságosan a felszínre emelkedtek a csapat többi tagjával együtt.
Sajnos a Conself II állomásból mára már nem maradt semmi a tenger mélyén, ugyanis a víz alatti bázist a Conself I „lakóházzal” együtt az 1963-as kísérletek befejezését követően kiemelték. Azonban a 30 méteren fekvő cápaketrecek, a hagymakupola és az egykori szkúnerek tárolója ma is hitelesen tanúskodnak arról, valaha milyen forradalmi kísérletek és tengerbiológiai megfigyelések zajlottak itt.
Az egy hetes merülést követően túránk lassan a végéhez közeledett. Záróprogramként a híres Sanganeb világítótorony tetejébe még felmentünk, ahonnan Szudán első tengeri nemzeti parkjára, védett korallzátonyaira és a végtelen víztömegre nyílik csodás kilátás.
Vajon a Cousteau által vizionált jövőkép, miszerint az emberiség számára az óceán egy lehetséges alternatíva az életre, futurisztikus elképzelés marad 55 év távlatából is? Vagy van realitása a víz alatti városoknak? Bolygónk szárazföldi felszínének szinte minden szegletét feltérképeztük már modern műholdas készülékekkel, beleértve a világűr egy részét is. Ugyanez vajon elmondható a föld 71 százalékát adó víztömegre is? Azt gondolom Cousteau szavai a mai napig aktuálisak: a sötétség és nap nélküli világ birodalmában a jövő óceánkutatói számára még sok kaland vár.
Írta és fényképezte: Szombati Orsolya – traveladdict.hu
A villámcsapás akár hasznos is lehet egy fának
Egyes nagy termetű trópusi fák számára a villámcsapás nem végzetes, hanem életadó.
Az Adélie-pingvinek évezredes múltját vizsgálták
A kutatás során mind a pingvinek egykori jelenlétének, mind pedig étrendjének nyomait feltárták.
Lepkegyűjteményekben követhető egy betegség terjedése
A múzeumi állatgyűjtemények, bár sokakban ellenérzéseket kelt a meglétük, rengeteg hasznos tudományos kutatást szolgálnak anélkül, hogy újabb példányokat kellene elpusztítani.
Ritka halászsasok érkeztek az Alföldre
Magyarországon csak kisszámban vendégeskednek ezek a csodálatos madarak.
Így harcolnak a Mátrában terjedő kaktuszok ellen
Elkezdődtek a Cserteri vár környékét ellepő idegenhonos fajok elleni munkálatok, amelyek során egy értékes régészeti lelet is előkerült.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
