Látványos hódvideók a Tápió vidékéről

Juhász Erika egy különlegesen magas hódgáton (a kép nem a Tápiónál készült).

Forrás: Darányi László

Milyen ismeretek megszerzését segítette eddig a kamera?
Ez a hódcsalád főként 22 óra és hajnali egy között aktív. Ugyanakkor a kora esti időszakban és reggel is készült róluk néhány színes videó. Ezzel szemben az ország más területein a vízparton járva vagy a vízen közlekedve napnyugtakor, szürkületkor jó esélyünk van, hogy találkozzunk velük. A területen az ivarérett példányok mellett 2018-ban legalább két kölyök is lakott. Ezek egyike abban az évben, a másik pedig 2017-ben született. A hódok a szakirodalom szerint évente 1-3 utódot hoznak a világra. Érdekesség, hogy a nyári időszakban rendszeresen jelentek meg vidrák a felvételeken, anyjuk mellett két kölyök is lencsevégre került. Az emlősfajok közül gyakori vendégek még a kamera előtt az őzek, a vaddisznók, egy fiatal róka. Egy-egy alkalommal nyuszt és borz is felbukkant a hód csapásán.

Mivel foglalkozik doktori témája keretében?
Az eurázsiai hód táplálkozási szokásait, tevékenységének ökológiai hatásait és társadalmi megítélését vizsgálom. Terepi munkám során a hódok számára rendelkezésre álló fásszárú táplálékkínálatot mérem fel és azt, hogy ebből mennyit fogyasztanak, tehát a kirágott törzseket, lemetszett ágakat vizsgálom. Eddig több, mint negyven helyszínen végeztem el a mintavételt az ország különböző térségeiben. 2018-ban egy másik vizsgálatot is elkezdtem: természetvédelmi szakembereket és kutatókat kérdeztem meg a faj tevékenységével kapcsolatos ismereteikről, véleményeikről. Témavezetőm az MTA Ökológiai Kutatóközpontban dolgozó dr. Biró Marianna, aki a munkatársaival a Kárpát-medence három tájegységének – a Szigetköz, a Mura mente és a Kászoni-medence – lakosai körében interjúzott a témában. Meggyőződésem, hogy az interjúalanyok válaszai, személyes tapasztalatai hasznos információkkal egészítik ki a szakirodalomban fellelhető tudásanyagot. Az őshonos eurázsiai hód mindössze néhány évtizede van ismét jelen hazánkban, és gyorsan kolonizálja az alkalmas élőhelyeket. A faj egy megváltozott környezetbe érkezett vissza, ahol az emberek sokkal inkább kiaknázzák a vízhez közeli területek adottságait. Gyakran a vízpartot közvetlenül érintő 5-20 méter széles parti sávot is művelés alá vonják, átalakítják, így a nagytestű rágcsálók „mérnöki” munkája konfliktusokhoz vezet.

Az ezredforduló tájékán sokat hallhattunk a WWF 1996 és 2008 között folytatott visszatelepítési programjáról. Jelenleg hol fordulnak elő ezen állatok az országban? Mekkorára lehet becsülni a hódok egyedszámát?
A faj 1865 környékén pusztult ki Magyarországról. A WWF kiengedései főként a Tisza mentén, Gemencen és a Hanságban történtek. Azóta az állatok terjedése nyomán szinte valamennyi folyónkon megtelepedtek, és a csatornák, patakok, sőt horgásztavak nyújtotta életterekhez is sikerrel alkalmazkodtak. Pontos egyedszám-adataink átfogó monitoring-program hiányában nincsenek, de Czabán Dávid biológus kollégámmal úgy becsüljük, hogy az országos állomány nagysága ma már meghaladja az 5000 egyedet. A Tápió mentén is legalább négy territórium található.

Mit érdemes tudni a hódok táplálkozásáról?
Kizárólag növényeket fogyasztanak – fásszárúakat és lágyszárúakat egyaránt. Ez egyben azt is jelenti, hogy halakat nem. Télen, amikor a lágyszárúak nem állnak rendelkezésre, a fák és cserjék vékony kérge, háncsa jelenti a táplálékforrást. A nagyobb törzseket általában azért döntik ki, hogy elérjék a vékony ágakat, zsenge hajtásokat. Legtöbbször őshonos puhafafajokon, füzeken és nyárfákon találkozhatunk a hód fognyomaival, de a keményfákat is fogyasztják. Sokszor láttam kidöntve inváziós fafajokat és gyümölcsfákat, olykor tölgyet, rendkívül ritkán pedig még gyertyánt, akácot és diófát is. A fogyasztott lágyszárúak között vízinövények és termények is szerepelnek, a paletta igen gazdag. Egy másik területen kihelyezett vadkamerával sikerült megfigyelnem, hogy a hódcsalád tagjai fogaikkal megragadják és csokorba fogva húzzák maguk után a kukoricaszárakat.

Mennyire jellemző az eurázsiai hódra a gát- és várépítés?
A Tápión több hódgáttal is találkozhatunk. Erre a típusú építkezésre akkor van szüksége az állatnak, ha sekély a víz, a kotorék bejáratának ugyanis rejtve kell maradnia, illetve a hód számára az úszva közlekedés is nehezebb lenne a vízszint stabilizálása nélkül. Kis csatornák mentén a gátépítés gyakori jelenség. Szélesebb folyók esetében ilyesmi nem fordul elő.

Másféle építmények a hódvárak. Ezek főként olyan helyeken készülnek, ahol a part lapos, a talaj vízzel telített, ezért kevésbé alkalmas az ásásra, vagy a kotorék teteje beszakadt és ezt foltozzák be az állatok. Építőanyagként ágakat, iszapot, nádat, vízinövényeket használnak fel, valamint kukoricaszárból épült gátak, várak is előfordulnak. Egy helyen azt figyeltem meg, hogy kukoricaszárral és iszappal tapasztják egy zsilip oldalát, megállítva ezzel a víz szivárgását.

Milyen pozitív, vagy negatív hatása van egy hódcsaládnak az élőhely ökológiai rendszerére?
Az általunk látogatott Tápió menti helyszínen lépésről lépésre figyelhettük meg a terület átalakulását. A hódgát következtében a vízáramlás lelassult, a patak ezen a szakaszon 30-40 centiméterrel mélyebb, mint korábban. Ma már a víz felületét sok helyen vízinövények borítják, a partszegélyen nádas alakult ki. Az ilyen területeken a kétéltűek és más, állóvízhez kötődő gerinces és gerinctelen fajok számára nyílik új lehetőség. Amennyiben egy hódgát közelében botanikai szempontból értékes rét található, a vízmegtartás akár annak állapotát is javíthatja. A rágás nyomán képződött holtfát egyes rovarok, lebontó szervezetek hasznosíthatják, ami közvetett módon az élővilág más tagjainak is kedvez. Ugyanakkor lehetséges, hogy egyes fajokra a vízáramlás lassulása, vagy a hódgát jelentette fizikai akadály lokálisan negatív hatást gyakorol.

Terepi felméréseim tanulsága, hogy a hód szelektív táplálékválasztása következtében képes megváltoztatni a keskeny, parti fásszárú sáv szerkezetét és a jelen lévő fásszárú fajok arányait. Ugyanakkor főként az alföldi folyók hullámterében nem ritka az sem, hogy a hód számára bőséggel állnak rendelkezésre a vékony fűz- és nyárfaágak, ezért alig hasznosít nagyobb törzseket, és a jelenléte nem feltűnő. Árnyaltabbá teszi a képet, hogy az ember közvetítésével a vízpartok mentén megjelent az inváziós zöld juhar, a gyalogakác, az amerikai kőris és a parti szőlő, így a puhafaligetek sérülékenyekké váltak. Vizsgálataink során azt próbáljuk megérteni, hogy a hódrágás milyen hatást gyakorol a fásszárú növényzetre ebben a környezetben.

Milyen hóddal kapcsolatos véleményekkel találkozik az egyes társadalmi csoportok esetében? Miért alakultak ki ezek?
A városi ember csak a tévéből ismeri a hódot, és aranyosnak tartja, néha pedig megdöbben, amikor egy jelentős hódkárt bemutató fotót villant fel valaki. A vízparton járó turisták örülnek, ha megpillanthatják, számukra ez személyes élmény. Az a helyi lakos, aki sok évvel ezelőtt megszokta és megszerette a „rendezett” vízpartot, az emberi szempontból szépnek ítélt, sudár fák látványát, annak nem felhőtlen az öröme. A hétköznapi ember a hódrágást pusztításnak látja, de mint arról korábban beszéltem, ennek is szerepe van a természet rendszerében. A gazdálkodók által hasznosított területeken megint más a helyzet. Nyilvánvaló, hogy akinek a fiatal, karvastagságú nemesnyár ültetvényében a hód kidönt egy sort, annak ez valós problémaforrás. Hogy az illető ettől kezdve miként tekint erre a védett rágcsálóra, az az ő természetszeretetén és a kár nagyságán is múlik. Ám, nem csak a fakidöntés okoz konfliktust. Árvízvédelmi szempontból egyébként is kockázatos, hogy egyes folyóinkat túl szűk gátak közé szabtuk, keskeny a hullámtér. Kevés helyen fordult elő eddig, de potenciálisan veszélyes lehet, ha a hódüreg az árvízvédelmi töltést is eléri, és gyengíti annak szerkezetét. Emellett a csatornák hód általi elgáoalása jelent terhet a vízügy vagy a mezőgazdálkodók számára.

Hogyan lehetne csökkenteni a kialakuló konfliktusokat?
Úgy gondolom, néhány térségben még mindig nem vagyunk elkésve a hódkár elleni védekezéssel kapcsolatos ismeretterjesztéssel. Ezzel párhuzamosan érdemes beszélni a hód életmódjáról, ökológiai szerepéről is. Ez segíthet megértetni a lakossággal, hogy miként alakul ki az a hatás, amire az ember kárként tekinthet. Nálunk a hódgátakat egyelőre elbontogatják, amit a hód pillanatok alatt újraépít. Ehelyett egy speciális áteresz nyújthat tartós megoldást. A fák egyedi védelmére erős anyagú drótháló alkalmazható, ami hatékonyabb, ha nem érintkezik közvetlenül a fatörzzsel. Lakott területeken a vízparttól számított 20 méteres zónában a fiatal csemetéket, különösen a nyárfákat és gyümölcsfákat a hódok által érintett partszakaszokon mindenképpen védeni kell, de a partszegélyen álló, árnyékadó magányos fűzfákról is érdemes gondoskodni. A hód által kidöntött törzsek vékony ágrendszerét, a vágástéri hulladékot pedig hagyjuk a területen, különben az állat még több fa kidöntésére kényszerül! Lakott területeken önkormányzati vagy civil kezdeményezésben eszközök biztosításával is lehetne támogatni a helyiek számára értéket képviselő vízparti fák egyedi védelmét. A vízparton elnyújtott parcellával rendelkező magánerdőgazdálkodók nehezebb helyzetben vannak. A változatos szerkezetű, őshonos fafajokból álló hagyássáv, – mely gazdag vékony ágakban, vékony törzsekben – bizonyos mértékben mérsékelheti a problémát még akkor is, ha az a sáv csak 5-10 méter széles. A fiatal nemesnyár felújítások azonban kedvelt táplálkozóhelyei a hódoknak, ezért az ilyen helyeken messzebbre is elmerészkedhetnek a partszegélytől. Amennyiben a tulajdonos a megbízhatóbb védelem érdekében a kerítés létesítése mellett dönt, a kerítés alját el kell fektetni a víz irányába megelőzve, hogy a hód aláássa.

Folyóink, csatornáink mentén a bokorfüzesek, az őshonos fűz-nyár ligetek, de még a bizonyos mértékben inváziós fafajokkal fertőzött ligeterdők is élőhelyi jelentőséggel, ökológiai folyosó szereppel bírnak, fontosak a biológiai sokféleség megőrzésében, emellett esztétikai értéket képviselnek. A jelenlegi gazdálkodási szemlélet mellett mindezek figyelembevételével, sok évtizedes távlatban újra kell értelmeznünk a vízpartokat kísérő, keskeny parti zóna funkcióját.

Az interjút készítette: Bajomi Bálint – bajomi.eu