Hamarosan bálnamészárlás kezdődik

Japán 30 év után ismét engedélyt ad a kereskedelmi bálnavadászatra.

2019. július 1-én öt bálnavadász hajó indul útra az észak-japáni Kusiróból – írja az IFLScience. A flotta augusztusig Tokiótól délre fog csőröscetekre vadászni, majd októberig nemzetközi vizeken keresi a csukabálnákat.
A bálnavadászatot 1986 óta tiltja egy nemzetközi egyezmény, azóta némi javulás jelentkezett az egyes fajok egyedszámában. Bár a kezdeményezéshez rengeteg állam csatlakozott, Japán, Oroszország, Izland és Norvégia tudományosnak mondott célokkal folytatta a vadászatot. 1986 óta Japán a becslések alapján 32 ezer állattal végzett, a 2017-2018-as szezonban a hajók az Antarktisz vizeibe is bemerészkedtek, noha ettől eltiltották őket.
2018 júliusában a szigetország a Nemzetközi Bálnavadász Tanácstól (IWC) kért vadászati kvótát. Miután a szervezet visszautasította a kérést, Japán decemberben bejelentette, hogy kilép az egyezményből.
A felkelő nap országa kulturális okok miatt akarja folytatni a vadászatot, noha a japánok egyre kisebb arányban fogyasztanak bálnahúst. Ezzel szemben a bálnaleső túrák egyre népszerűbbek a helyiek körében. Nem Japán az egyetlen, amely otthagyta az IWC-t: korábban Norvégia és Izland is kilépett.