Előd, Szalóme, Kordélia2020. október 22., csütörtök
Természet

Hűsítő szurdoktúra a Pilisben, kilátással a Dunazug-hegységre

2019.06.19.dr. Ottó Anita
National Geographic Magyarország

A Pilis-Visegrádi-hegység árnyékos szurdokvölgyei igazi enyhülést jelentenek a nyári hőség elől menekülő természetkedvelők számára.

Hidak a Dera-szurdokban
Forrás: dr. Ottó Anita

Ha szurdokvölgybe készülünk, nem árt nyomon követni az időjárás alakulását. Néhány csapadékosabb nap megnöveli a patak vízhozamát, így látványosabb formáját mutatja a szurdok. Nagyobb esőzések idején azonban jobb elkerülni, hiszen a hirtelen megáradt patakok könnyen eláraszthatják a keskeny turistautakat.

A Pilisben található számos ilyen képződmény egyike a Dera-szurdok. A Pilisszentkereszt határában lévő patakvölgyet jól kiépített, fahidakkal teletűzdelt útvonala és geológiai formációkban gazdag környezete tette méltán népszerűvé a természetjárók körében. Nyugati irányból a település házai között sétálva, vagy keleti végén egy parkolóból is könnyen elérhető.

Túracsapatunk keleti irányból közelítette meg a szurdokot. Korai indulásunknak köszönhetően az égen még alacsonyan járó nap sugarai – átszűrődve a sűrű lombkoronák között – ragyogó fényárban fürösztötték a sziklákon lezúduló Kovács-patak vizét. A patak mélyítette szurdokvölgyben a Pilis-hegység mészköves és a Visegrádi-hegység vulkanikus kőzetrétegei találkoznak látványos sziklaalakzatokat létrehozva. A szurdok biztonságosan járható, jól kiépített, de bokát tartó túracipő nélkül nem érdemes nekivágni meghódításának.

A Dera-szurdokot elhagyva átszeltük Pilisszentkereszt utcáit, hogy felkeressük a település szélén álló, 1184-ben alapított ciszterci apátság romjait. A Pilis keleti lejtőjén épült monostor a ciszterci rend első magyarországi monostora volt, alapítása III. Béla király nevéhez fűződik. A történelem viharai nem kímélték az apátságot. Az 1500-as évek első felében a török pusztítás szinte a földdel tette egyenlővé. Megmaradt falait elhordták, így mára már csak az alapok és a díszítés egy része látható.

Ciszterci apátság romjai
Forrás: dr. Ottó Anita

Az apátsági romokat magunk mögött hagyva lassú emelkedésbe kezdtünk. Az egyre erősödő napsugárzást szerencsére nem kellett sokáig elviselnünk. Hamarosan magas fákkal benőtt erdei ösvényre érkeztünk. A Mária pad pihenőhelye, majd az 1982 óta védettséget élvező Szopláki-Ördöglyuk mellett vezetett tovább a Vaskapu-völgyet átszelő turistaút.

A Két-Bükkfa-nyeregnél ráfordultunk túránk következő célpontjához a Pilis-tetőhöz felvezető turistaútra. A 756 méter magas Pilis-tető, a Pilis és egyben a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontja. Különlegességét fokozza, hogy a hegy tetején épült Boldog Özséb-kilátóból a fél Pilist és a Dunazug-hegységet is megcsodálhatjuk. A kilátó környezetében omladozó katonai bunkerek, kiszolgáló épületek betontorzói emlékeztetnek a régmúlt időkre, amikor ezen a lezárt területen légvédelmi rakétabázis működött. Az 1980-as évek elejétől 1996-ig működött itt a titkos katonai bázis, amely egyben Budapest légvédelmét is ellátta. Az akkoriban elzárt terület mára már akadálytalanul látogatható.

A Pilis-tetőről a zöld sáv turistajelzéssel ellátott úgynevezett Grófi úton kanyarogtunk Pilisszántó irányába. A sziklás, széles szerpentinúton fákkal csak elvétve találkozhatunk, ezért nyári melegben fokozottan kell ügyelni a megfelelő napvédelemre. A kellemes légmozgás és az akadálytalan panoráma látványa azonban minden kényelmetlenséget feledtetett.

Legyen szó havas téli napokról, vagy kánikulai forróságról, jusson eszünkba, a természet felfedezésre váró alkotásai mindössze karnyújtásnyira vannak tőlünk.

Hozzászólások

Lombkoronákat összekötő kötélhíd segíti a gibbonok mozgását

Lombkoronákat összekötő kötélhíd segíti a gibbonok mozgását

A lombkoronákat összekötő kétágú kötélhidat készítettek kutatók a Hainan szigetén élő, súlyosan veszélyeztetett hainani gibbon megmentésére.

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Úgy tűnik, az egészség számára fontos baktériumoknak jót tesz a természetes környezet.

A mélykúti júdásfa az Év Fája 2020-ban

A mélykúti júdásfa az Év Fája 2020-ban

Az Év Fája versenyt immár 2010 óta szervezi minden évben az Ökotárs Alapítvány. A címet idén, a július óta tartó online szavazáson izgalmas küzdelem után, a mélykúti júdásfa nyerte el.

Indul a 2021-es év hala közönségszavazás

Indul a 2021-es év hala közönségszavazás

Az angolna (Anguilla anguilla), a fürge cselle (Phoxinus phoxinus) és a jászkeszeg (Leuciscus idus) verseng a 2021-es év hala címért - közölte az MTI-vel Magyar Haltani Társaság elnöke.

Halakat rabló madár

Halakat rabló madár

Régi nevük rablósirályok, és ezt az elnevezést nem meghazudtolva az a taktikájuk, hogy nagyobb vizeinken a sirályoktól és csérektől rabolják el a zsákmányukat.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket