Egy kecses parti madár

A tavi cankó (Tringa stagnatilis) hasonlít a szürke cankóra, azonban csőre sokkal vékonyabb, egyenes nem felfelé hajló és sokkal kecsesebb madár is. A kora tavasz csapadékszegény volt, most hogy megjött az eső újra víz alá kerültek a szárazulatok, amely a vonuló parti madaraknak kedvező hely. A tavai cankó korábban még költött Magyarországon, a Pest közeli Ürbő-pusztán még a tojásgyűjtők a teljes fészekaljakat kiszedték, napjainkra ez a tevékenység tiltott. Az utolsó költőpár 1958-ból ismert. A tavaszi és őszi vonuláson találkozhatunk is velük, jellemzően a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon.

3 fotó

Idehaza soha nem volt nagyszámú költőfaj, de ismert volt a Fertő-tó mellől, Hortobágyról és a Hanságból. A telet Afrika déli és trópusi részén tölti. Jellegzetes táplálkozása, hogy a sekély vízben ide-oda szaladgálva szedi össze, a főleg a felszínről, a vízi rovarokat, puhatestűeket, apró rákokat. Személyes élményem, mikor Ajka határában még működött a Zagytározó, mellette a szennyvizet is hordták nagy szippantós kocsikkal, eszményi táplálkozó helyet jelentett a parti madaraknak, illetve az átvonuló rozsdástorkú pityereknek, sárga billegetőknek. Akkoriban április legvégén május elején itt mindig jó madármozgás volt, feltűnt a csapatokban egy-egy tavi cankó is. Bár egy komoly ipari objektum volt, másodlagosan egy nagyon jó vízi élőhely volt számos récének, parti madárnak. Napjainkra a vörösiszap katasztrófa után ez megszűnt. Az ember tájátalakító tevékenysége  határtalan, de ez az élőhely jól példázta, a madarak nagyszerűen alkalmazkodtak ehhez. Pár itt készült fotómat nézegetve, a Somlóval a háttérben úgy tűnik, mintha valami alföldi szikes tónál jártam volna.

Fokozottan védett madárfaj, természetvédelmi értéke 250 000 forint.