Stefánia, Jakab2020. november 28., szombat
Természet

Egy delfin örökbe fogadta egy másik cetfaj borját

National Geographic Magyarország

A fajok közti örökbefogadásnak eddig egy esetét dokumentálták, amikor egy csapat csuklyásmajom egy selyemmajmot fogadott be és nevelt fel. Most újabb, ezúttal óceáni esetről számoltak be a zoológusok.

Forrás: Groupe d’Étude des Mammifères Marins (GEMM) de Polynésie

Francia-Polinézia területén lettek figyelmesek egy palackorrú delfinre (Tursiops truncatus), aki három éven át gondozta egy másik cetfaj, a fehérajkú kardszárnyúdelfin (Peponocephala electra) borját. A Polinéziai Tengeriemlős-kutató Központ szakemberei a Rangiroa atolljánál élő palackorrúakat tanulmányozták, s 2014-ben észlelték először a furcsa családot. Az akkor kb. 1 hónapos hím borjúról úgy vélték elsőként, hogy a delfinmama saját borja, de fura volt, hogy a feje más alakú, az orra rövidebb volt mint a palackorrúaké. Ez alapján tudták is azonosítani a faját. A delfinmama a saját borja mellett gondozta a fehérajkú kardszárnyúdelfin borjat, s a további megfigyelések során is folyamatosan együtt voltak. A három állatot gyakran látták együtt úszkálni, a mama ugyanúgy játszott az örökbe fogadott borjúval, mint a sajátjával. A borjú viszont néha elzavarta mostohanővérét a mama alól, azonban ez sem bontotta meg a furcsa köteléket. A delfinmama saját borja másfél éves korában eltűnt, az örökbe fogadott borjat viszont három éven át gondozta és szoptatta is, s csak akkor szakadt meg a szoros kapcsolatuk, amikor a borjú elválasztásának ideje eljött.

A fehérajkú kardszárnyúdelfin a palackorrúak csapatába is beilleszkedett, a viselkedésében is őket utánozta, együtt úszkált és ugrált a hullámokban a csapat többi fiatal delfinjével, számolt be róla a Smithsonian hírportálja.

Az már többször előfordult, hogy egy palackorrú delfin anya egy másik faj utódját elrabolta konfliktushelyzet során, ám ilyenkor csak egészen rövid ideig tartott a két külön faj kapcsolata és nem volt kölcsönös a rajongás. A mostani volt az első olyan dokumentált eset, amikor mind a mama, mind az örökbe fogadott borjú szoros és hosszan tartó köteléket épített ki a másik fajhoz tartozóval.

Egyelőre kérdéses, hogy mi indította arra a palackorrú mamát, hogy egy idegen borjat nevelje fel, akihez nem köti genetikai kapocs? Az adott nőstényről ismerték már a kutatók, hogy meglehetősen jól tűri a búvárok közelségét, így valószínűleg szociálisabb volt a társainál a más fajokkal kialakított viszonyában. A polinéziai kutatók szerint valószínű, hogy a fehérajkú kardszárnyúdelfin borjú elárvult, és a legnagyobb szerencséjére pont akkor botlott bele a palackorrú mamába, amikor az a saját borja születése után különösen erős anyai ösztönöket érzett. Feltételezik azt is, hogy ez esetben a borjú maga kezdeményezte a delfinmamával a kapcsolatot, s nem a máskor látott „borjúrablás” esete indíthatta el a családi kötelék kialakulását. A különös esetről az Ethology szakfolyóiratban számoltak be a francia kutatók.

A két cetfaj méretben hasonló, a palackorrú 2,1 – 3,7 méterre nő meg, a fehérajkú kardszárnyúdelfin 2-4 méteres lehet, s az élőhelyükben is igen nagy átfedés van.

Hozzászólások

Hangyák, melyek bioásványból növesztenek páncélt

Hangyák, melyek bioásványból növesztenek páncélt

A hangyafaj egyéb szempontból, például mezőgazdasági tevékenysége miatt is érdekes.

Jellegzetesen ívelt híd Skóciában

Jellegzetesen ívelt híd Skóciában

E 276 méter hosszú, jellegzetesen ívelt híd Skócia északnyugati, öblökkel szabdalt részén 1984 óta köt össze két települést (Kylesku és Kylestrome).

Így hódították meg a mókusok a világot

Így hódították meg a mókusok a világot

A tudomány közel 300 mókusfélét ismer, az állatok a bolygó minden szárazföldi környezetében fellelhetőek a trópusoktól a fagyos térségekig. Vajon hogyan lettek ilyen sikeresek a rágcsálók?

Egy kankalinfaj nem bírja a klímaváltozás tempóját

Egy kankalinfaj nem bírja a klímaváltozás tempóját

A bókoló kankalin fennoskandináv alfaját (Primula nutans ssp. finmarchia) vizsgálta egy svéd-finn kutatócsoport a Helsinki Egyetem vezetésével.

Új módszerrel mutatható ki a méheket pusztító méreg

Új módszerrel mutatható ki a méheket pusztító méreg

A piretroidok nagyban hozzájárulnak a méhpopulációk csökkenéséhez, az anyagok észlelése azonban nem egyszerű feladat.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket