Súlyos járvány az állatvilágban

Az afrikai sertéspestis egyre több országban jelenik meg, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy rövidesen találnánk gyógymódot a betegségre.

2019-ben az afrikai sertéspestis Kína, Hongkong, Észak-Korea, Vietnam és Mongólia területét is elérte – számol be az IFLScience. A vírus Európában már régóta jelen van.
A Rabobank piacelemző cég szerint akár 200 millió sertés is fertőzött lehet. Úgy tűnik, az elkövetkező években nem lesz megoldás a problémára, egyelőre nem tudni, hogy meddig fajulhat a helyzet.
Dirk Pfeiffer, a Hongkongi Városi Egyetem munkatársa úgy véli, ez az állatvilág eddigi legnagyobb járványa. Az afrikai sertéspestis mellett a kergemarha-kór pusztítása is eltörpül.
A betegség az emberre nem veszélyes, a disznókat viszont nagy arányban pusztítja, a megfertőzött példányok szinte kivétel nélkül elpusztulnak. A betegség kórokozója rendkívül ellenálló, egyelőre nem sikerült védőoltást kifejleszteni ellene.
A vírus a 20. század elején tűnt fel Afrikában, 1957-től kezdődően pedig Európában is okozott kisebb járványokat. 2018 augusztusában a betegség Kínát is elérte, az országban nagyjából 440 millió sertést tartanak.
Hazánkban nem érintett a házisertés-állomány az afrikai sertéspestisben (ASP), viszont a vaddisznók között terjed a betegség – mondta el Bognár Lajos, országos főállatorvos 2019. augusztus 5-én az M1 aktuális csatornán -, továbbá beszélt arról is hogy az Agrárminisztérium és az állategészségügyi szakemberek célja továbbra is a vadállományt érintő járvány terjedésének megfékezése, valamint a házisertés-állomány megóvása. Ezt segítve megjelent az országos főállatorvos 2/2019-es határozata, az afrikai sertéspestis magyarországi felszámolására vonatkozó mentesítési terv, mely a NÉBIH oldalán elérhető. A dokumentum részletesen tartalmazza az érintett szereplők (például vadászok, állattartók, állatorvosok) teendőit, egyúttal hatályon kívül helyezi a témára vonatkozó korábbi főállatorvosi határozatot.