Hivatalosan 200 egyedre nőtt a kakapó állománya

Hajdan Új-Zéland teljes területén élt, síkságoktól a magas hegyekig, azonban a maorik a könnyen vadászható és nagy termetű (átlag 1,5-2, de akár 4 kilót is elérő) állatot a tojása, húsa és a tolla miatt is erősen megritkították, az irtást tovább fokozta a maorikkal jött kutya és patkány. Mire az első európaiak megérkeztek, már csak kis hegyvidéki területekre korlátozódott az élőhelyük, ezt tovább rontotta a (farmok létesítése során elpusztított) természetes növénytakaró hiánya, s az újabb behurcolt emlősök jelenléte. Az emlős ragadozók nélkül kifejlődött, röpképtelen madár különösen védtelen volt a behurcolt, éjjel vadászó ragadozók ellen.

1970-re csupán 18 ismert, ráadásul egytől egyig hím egyede maradt a fajnak, s 1977 hozta a fordulópontot, amikor a Steward-szigeten élő állományt felfedezték, köztük tojókat is. Sajnos hamarosan kiderült, hogy elvadult macskák pusztítanak a szigeten, így a lehető leggyorsabban ki kellett menekíteni innen a még életben lévő madarakat, olyan szigetekre, amelyek teljesen mentesek a madárra leselkedő összes ragadozótól. Jelenleg két ilyen kijelölt sziget van, a Codfish- és az Anchor-sziget.
A kakapó csak 3-5 évente költ, ezzel a fő tápláléknövényeinek, az átlagnál gazdagabb terméssel járó életciklusához alkalmazkodik. A madarak a természetes táplálékaikon túl más gyümölcsöket, terméseket nem fogadnak el eleségül, hiába igyekeztek a szaporítási program során a szakemberek kiegészíteni a táplálékukat.

A madár hivatalos állományába akkor kerülhet be egy fiatal állat, ha életkora elérte a 150 napot, s most ez történt: az év elején még csak 147 fős állomány a csibék növekedésével 200 fősre duzzadt. Augusztus 18-án töltötte be 150. napját az Esperance-3B-19 nevű madár, ő lett a kétszázadik kakapó. Ezzel nagyobbra nőtt a madárfaj létszáma, mint az elmúlt 70 év során bármikor volt. A közeljövőben további fiókák érik majd el a 150 napos életkort, így jó eséllyel a szám idén még nagyobbá válhat.

Mesterségesen felnevelt fiatal kakapók

Forrás: Wikipedia

Különösen nagy teljesítménynek számít ez, mivel az év során egy gombás légzőszervi fertőzés járványa söpört végig az állományon, s emiatt 7 madár elpusztult, néhány hónapja még félő volt, hogy ennél sokkal nagyobb kárt tesz a betegség. 36 madarat sikeresen kikezeltek már, 4 kezelése még folyik, de úgy tűnik, sikerült a populációnak átvészelnie a járványt.

A madarak természetes szaporodása során a lerakott tojások több mint fele terméketlen, 214-ből csupán 100-ban fejlődött kismadár, ezért mesterséges megtermékenyítéssel is igyekeznek segíteni a hatékonyabb szaporodást. Minden egyed genetikai állományát felmérték, s így elkerülhető a beltenyészet (amelynek feltehetően a következménye volt az alacsony szaporulat). Néhány madárra rádiós jeladót is raktak. A természetben rakott tojásokat keltetőkbe viszik, miután kikeltek, mesterségesen nevelik, a sikeresebb túlélés érdekében, később kerülnek vissza a védett szigetekre.

A beltenyészet elkerülése végett a madárfaj egyik szigeten lévő élőhelyéről a genetikai adatok alapján megfelelő hímektől származó spermát drónokkal szállították a másik sziget nőstényeihez. A lecsökkent állományú madár génállománya már így is mutatja a beltenyészet jeleit, így nagyon fontos, hogy a megfelelő szülőktől származzon az új generáció. Azzal, hogy felduzzadt az állomány, a madarak védelmét szolgáló területet is növelni kell, a jelenlegi két kis sziget ugyanis „megtelt”. A területet csak olyan helyekkel lehet kiegészíteni, ahol biztosan nincsenek jelen a madárfajra veszélyt jelentő behurcolt emlősök, és rendelkezésre állnak a faj életéhez szükséges egyéb körülmények, tápláléknövények.

Hosszú időnek kell még eltelnie addig, míg a fajt vissza lehet telepíteni Új-Zéland nagy szigeteire is, ahol még a behurcolt ragadozó emlősállományt is fel kell számolni. Az ország célja, hogy 2050-re patkánymentessé tegyék a teljes területet.