Fehérfarkú rubinbegy

Éppen piknikezni készültem mikor megjelent egy hím fehérfarkú rubinbegy (Calliope pectoralis) tőlem talán öt méterre egy borókás egyik csúcsán. Izgatottan mozgatta farkát, közben riasztó hangján szólt, kisvártatva a tojó fűszálakkal a csőrében érkezett. Hamarosan sikerült fellelnem a cserje tövében egy majdnem teljesen kész, gömb alakú fészket, amely a madár méretéhez képest nagy volt, oldalán egy bejáró nyílással. Díszes hím, és egy kevésbé színes tojó. Máris kattogott a fényképezőgép.
A fehérfarkú rubinbegy a Tien-San hegységben 2500-2700 tengerszint feletti magasságokban a borókások költőfaja, nem egy bizalmas madár, bár a hímek gyakran kíváncsiskodnak, ellenben a fészekhez közel engedik a szemlélőt. A fészket a tojó építi, közben a hím őrködik rá, a tojó 4-6 tojást rak, amelyek zöldeskék, rozsdás pontokkal tarkálltak, gyűrűt alkotva a vastagabb rész körül. Csak a tojó kotlik, a fiókák felnevelésében azonban már mindkét szülő részt vállal.

Himalájai rubinbegy, tojó

Forrás: IfJ. Vasuta Gábor

A fiókákat főképp hernyókkal táplálják. A kotlás két hétig tart, míg a kirepülés a 16. napon várható. Vonuló madárfaj, a telet költőterületétől délebbre, a síkságon tölti. Négy alfaja él, például a tschebaiewi alfaj a Tibeti-fennsíkon honos.
Európa ritka madarai könyvében szeretettel nézegettem korábban egy hasonló madárfajt, amely Szibéria fenyveseiben fészkel: ő pedig nem más, mint a rubinbegy (Calliope calliope), akkor még nem gondoltam, hogy rokonával egyszer találkozni fogok. Ez utóbbi madárfaj Nyugat-Európába is elkóborol, van néhány adata Angliából, de megjelent már a Csendes-óceán északi részen húzódó szigetláncon,  az Aleut-szigeteken is. A kazah madarászás talán legszebb madarának én őt választanám. Bár még van pár a tarsolyomban, de ezekről majd később szeretnék beszámolni a kedves Olvasóknak.