Vince, Artúr2021. január 22., péntek
Természet

Veszélyeztetik a vadon élő állatokat a szelfiző turisták

2019.09.06.MTI
National Geographic Magyarország

A vadon élő állatokkal szelfiző turisták zavarják az állatok táplálkozását, utódgondozását, veszélyeztetik a születésszámot - figyelmeztettek kutatók az Új-Zélandon tartott Nemzetközi Pingvinkonferencián.

Forrás: Kevin Schafer/Corbis via Getty Images

A 2019. augusztus végén Dunedinben tartott konferencián az Otagói Egyetem vadvédelmi programjának vezetője, Philip Seddon kifejtette, hogy ijesztő a vadállatos szelfik mindennapivá válása, mert testi és érzelmi stresszt okoz az állatoknak.
„Az a baj a vadállatos szelfikkel, hogy gyakran mindenféle kontextus nélkül jelennek meg, még ha az állatok védelmére buzdítanának is, elvész az üzenet, csak annyi marad, hogy valaki megölel egy pingvint, ezért mások is ezt akarják tenni” – magyarázta.
Seddon nem is engedi, hogy tanítványai közzétegyék a képeket, amelyeket a helyi vadvilág tanulmányozása közben készítenek, nehogy ezzel is növeljék a szelfizési kedvet.
A konferencia ugyanilyen okokból utasította el egy dubaji cég bőkezű szponzorációs ajánlatát, a vállalat ugyanis reklámanyagaiban állatos szelfiket használt.
A World Animal Protection nevű állatvédő szervezet elemezte az Instagram közösségi portálon található több százezer vadállatos szelfit. Azt állapították meg, hogy 2014 óta 292 százalékkal nőtt az oldalon közölt vadállatos szelfik száma, a képek mintegy 40 százalékát ítélték helytelennek, vagyis olyannak, ahol az ember megöleli, fogja vagy más, nem megfelelő módon viselkedik egy vadon élő állattal.
A szervezet szerint az a szelfi számít helyénvalónak, ahol nincs kapcsolat ember és állat között, a vadat nem kényszerítik, nem ejtik fogságba, hogy fotókellékként használják.
Hírességek is táplálják a vadszelfik iránti lelkesedést: pózolt már a közösségi médiában Kim Kardashian amerikai realitysztár elefánttal, Taylor Swift énekesnő kenguruval, Justin Bieber popsztár pedig tigrissel.
Új-Zélandon kaptak már azon turistákat, hogy veszélyeztetett fókákkal táncolnak, ritka sárgaszemű pingvineket kergetnek vagy megpróbálják magukhoz ölelni a rejtőzködő életet élő kiwi madarat egy-egy szelfi kedvéért.
Az új-zélandi Déli-sziget oamarui pingvinkolóniájának védelméért felelős menedzser, Philippa Agnew szerint a szelfik vitathatatlanul ártanak a madaraknak, ezért megtiltották az elektronikus felvételek készítését. „Stresszt jelent a telefonok kékes fénye, a vakuk villanása, a szelfizéssel járó mozgás és zaj” – mondta.
A kutató gyakran tapasztalja, hogy turisták kergetik, megpróbálják a karjukba venni a pingvineket, akik a tengerből a partra tartanak, ezzel megzavarják őket a fiókák etetésében vagy az élelemkeresésben.
Seddon elmondta, az állatvédők azt igyekeznek kitalálni, hogy lehet jó célra használni a vadállatos szelfiket, többek között arra kérnék meg az Instagram nagy számú követővel rendelkező, nagy hatású felhasználóit, hogy képeiken azt mutassák be, milyen a helyes, biztonságos érintkezés a vadvilággal.
„Rossz üzenet, ha a képen az ember megérint egy állatot. Azt kell tudatosítanunk, hogy a vad fajok nem a mi szórakoztatásunkra élnek. Ember uralta világ az otthonuk, de ez nem azt jelenti, hogy fogdoshatjuk is őket!”

Hozzászólások

Hiúzok Alaszkában

Hiúzok Alaszkában

A kanadai hiúz észak-amerikai elterjedésű ragadozó, Alaszka egész területén megtalálható, időnként azonban fura észlelések érkeznek róla.

Matematikai modell segíthet az állatok védelmében

Matematikai modell segíthet az állatok védelmében

A szakértők több mint 3 ezer veszélyeztetett állatfajt ismernek, a sebezhető kategóriába pedig további több ezer élőlény tartozik.

2021 emlőse a hermelin

2021 emlőse a hermelin

A hermelint választotta 2021-ben az év emlősének a Vadonleső program.

Brekegés mellett integetnek is ezek a békák

Brekegés mellett integetnek is ezek a békák

A békák jellegzetes brekegésükkel hívják fel magukra a leendő párjuk figyelmét, azonban vannak olyan helyzetek, amelyekben ez kevés.

Jeges búvár a magyar tengeren

Jeges búvár a magyar tengeren

Balatonvilágosnál, hazánkban egy nagyon ritkán előforduló madárfajt, a jeges búvárt figyeltek meg a madarászok.

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket