Helén, Kaldixtusz2024. október 14., hétfő
Természet

Magyar sikerek az Év madárfotósa versenyen

2019.09.14.NG
National Geographic Magyarország

A Bird Photographer of the Year (BPOTY) nemzetközi fotópályázaton 2019-bean Koncz-Bisztricz Tamás nyerte el az Év ifjú madárfotósa címet, Tökölyi Csaba fotója pedig a Részletek kategória második helyezését érte el.

A fotó Pálmonostora közelében készült egy náddal körülvett kis tó fölött, drónnal. A szikes tavon tőkés récék úszkálnak, közben fölkavarják az iszapot a sekély vízben. A képen látható jellegzetes színek a vízbe kerülő szerves anyagok, például a nád bomlásakor keletkeznek, majd összekeverednek a tóban található sóval és más szerves vegyületekkel.
Forrás: Koncz-Bisztricz Tamás

Az idén negyedik alkalommal megrendezett versenyre 63 országból 13 500 fotóval neveztek a résztvevők. A díjátadót a Birdfair szervezet nagyszabású, háromnapos fesztiváljának a keretében rendezték meg 2019. augusztus 17-én az angliai Rutland Water Nature Reserve (vízi rezervátumban) A madarakról és fotókról szóló  háromnapos eseményre, Koncz-Bisztricz Tamás is ellátogatott.

A rendezvény helyszíne
Forrás: Koncz-Bisztricz Tamás
Fotókiállítás az egyik sátorban
Forrás: Koncz-Bisztricz Tamás

Amint arról Tamás beszámolt, Londonból vonattal utaztak az északkelet-angliai Oakham városába, ahonnan helyijáratú busszal lehet eljutni a Rutland Water Reservationba.

Balról jobbra: Peter Antoniou (Country Manager UK & Ireland, for Swarovski UK Ltd), az egyik sponzoráló cég képviselője, Koncz-Bisztricz Tamás, és Chris Packham, természetfotós, a zsűri egyik tagja.
Forrás: Koncz-Bisztricz Tamás

„Az eső esett, így elég nagy sár fogadott minket. Az első sátor amibe bementünk a BPOTY (Bird Photographer of the Year) sátra volt. Bent beszélgettünk fotográfusokkal, majd szétnéztünk a sátrakban. Rengeteg kiállító volt, sok távcső-, fényképezőgép-gyártó képviseltette magát, de sok országból voltak jelen turisztikai ügynökségek is. Volt több művészeti sátor (art marquee), ahol madarakkal foglalkozó fotósok, grafikusok, festők munkáiból rendeztek kiállítást. Másnap délután négy órakor kezdődött a díjátadó, a képeket elemezte és díjakat átadta Chris Packham a zsűri egyik tagja, fotográfus és filmes. Nagy élmény volt számomra díjátadó és fesztivál” – tudtuk meg a 2019-es Év ifjú madárfotósától.

A kócsagot ábrázoló, az Attention to Detail (Részletek) kategória bronzérmese, a Köntös című kép. Tökölyi Csaba fotója a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben készült. „Egy éjszakai lesfotózáson vettem részt, amikor hajnalban, épp napfelkelte idején csodálatos színekbe öltözött a tó felszíne és megjelent a madár. Nem váltottam nagy látószögű objektívre, így a lelógó násztollak finom textúrája még különlegesebbé tette a szokatlan nézőpontból bemutatott kócsagot” – mesélte a részleteket a fotográfus.
Forrás: Tökölyi Csaba
Az Év madárfotója: Tánc a jégen című felvétel. A brit fotós a görög Kerkini-tónál készült pelikános képével nyerte el az elismerést. 2019-ben ez lett az Év legjobb madárfotója, Caron Steel lett az Év madárfotósa, valamint a Portré kategória és a közönségszavazás győztese is.
Forrás: Caron Steel

Hozzászólások

Nektár, veríték és könnyek: egyes méheknek igen fura ízlésük van

Nektár, veríték és könnyek: egyes méheknek igen fura ízlésük van

A méhekről még mindig a háziméhekre asszociál az emberek elsöprő többsége, ideje azonban apránként megismerni azt a rendkívül sokszínű társaságot, amelynek számtalan tagja még fullánkokkal sem rendelkezik.

Mongólia ikonikus állatának megóvásában segíthet a magyar kutató

Mongólia ikonikus állatának megóvásában segíthet a magyar kutató

Dr. Sramkó Gábor, a Debreceni Egyetem munkatársa Szajki Bálinttal, a 24.hu fotósával 2024 júniusában kelt útra Mongóliába.

Nagy kihívás előtt áll a természet

Nagy kihívás előtt áll a természet

A csapadékminták átalakulása komoly próbatétel elé állítja a fajokat.

Az év madarának nyomába eredtek a szakértők

Az év madarának nyomába eredtek a szakértők

Az MME munkatársai a kerecsensólymok helyzetét próbálják jobban megérteni.

Ez a hal a lábain át érzi a zsákmánya illatát

Ez a hal a lábain át érzi a zsákmánya illatát

Úgy tűnik, remek evolúciós modellt jelenthet egy hal az új tulajdonságok, új szervek kialakulásának vizsgálatához.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket