Fennmaradnak-e a kandeláberkaktuszok?

Az Arizonai Egyetem és az USA Geológiai Szolgálata szakemberei azt vizsgálták meg, hogy miként reagálnak a kaktuszok a változó klímára, az eredményeket pedig az Ecosphere szakfolyóiratban tették közzé. A felmért terület kaktuszállományának változásait, és az ezeket előidéző okokat közel ötven évig figyelték. A vizsgált terep a Tumamoc Hill Sivatagi Laboratórium nevű védett terület az arizonai Tucson peremén, ahol 115 éve végeznek ökológiai kutatásokat, a jelen felméréshez egy 48 éves adatsor állt rendelkezésre a kaktuszokról.

A domb területét több mint 5800 kandeláberkaktusz lakja, e kaktuszfaj tagjai akár 150 évig is élhetnek. A faj legidősebb ismert példánya a 300 éves, 12,5 méter magas Vén Nagyapó nevű, az 1990-es években elpusztult kaktusz volt a Saguaro Nemzeti Park területén, ma már csak az elfásodott váza látható.

A legidősebb kandeláberkaktusz, a 300 éves Vén Nagyapó az 1990-es években pusztult el.

Forrás: National Park Service

A Tumamoc Hill területén 1964-ben kezdték meg a felmérést azzal, hogy a dombot 250 x 250 méteres négyzetekre osztották fel, s minden 30 centinél magasabb kaktuszt megmértek, megjelöltek, megszámolták az elágazásaikat, s ha volt rajtuk, feljegyezték a sérüléseiket. Ezt követően 1970-ben, 1993-ban, és 2010-12-ben ismét elvégezték ugyanezt a vizsgálatot. Az egyes felmérések közti évek időjárási feljegyzéseit, ezen belül a hőmérsékleti maximumok és minimumok értékét, valamint a csapadékadatokat is átvizsgálták, majd összevetették a kaktuszállomány alakulását az időjárással, és azzal, hogy a dombnak melyik részén nő az adott kaktusz.

Általánosságban elmondható, hogy a kaktuszok fiatal példányainak túlélését a téli fagyok korlátozzák, a nagy kaktuszok elágazásainak növekedésében, s így a szaporodási lehetőségükben pedig a nyári és a téli csapadékviszonyok a meghatározóak. Azonban a vizsgálat szerint sok függ attól, hogy a kaktusz milyen terepen él, a domb mely oldalát lakja, s milyen mikroklímán él meg a nagy időjárási trendek mellett. Az egész területre vetítve a nedvesebb évek során többet nőttek a kaktuszok, és több volt a szaporulat is, a nagy aszályok és a fagyos telek során pedig több pusztult el közülük, s kisebb volt a szaporulatuk. Azonban, ha a kaktusz déli-délkeleti fekvésű lejtőn élt, akkor a zordabb téli időszakokat is jobban átvészelte, kevesebb volt itt a pusztulás, több a növekvő fiatal példány. A domb északi felén élő kaktuszok a száraz, forró nyarakat élték túl könnyebben, ebben szerepe volt annak is, hogy kevésbé sziklás itt a talaj, s így több vizet tud megtartani, viszont a szaporulat érzékenyebben reagált a fagyokra. A teljes domb kaktuszállománya kis mértékű csökkenést mutatott az 50 év alatt.

A kutatást vezető Susana Rodríguez-Buriticá már a további vizsgálatokat és méréseket tervezi, amelyből majd a mostaninál is részletesebb adatokat kaphat az egészen kis helyi eltérések hatásairól. Azt azonban már most tudja, hogy a klímaváltozást a terepviszonyok kihasználásával vészelhetik csak át az ikonikus kaktuszok. A felmelegedéssel a kaktuszok is északabbra húzódnak, s eközben a dombok északi fekvésű lejtőin találhatnak alkalmasabb viszonyokat. A kaktuszok népességének jövőbeli várható alakulását előrejelző számításokba a helyi terepviszonyokat is bele kell majd kalkulálni.