A sivatag futóbajnoka az ezüsthangya

A déli órák perzselő forróságában akár 60-70 °C is lehet a homok felszínén, ilyenkor az állatok, egy kivétellel, elbújnak. A kivétel a szaharai ezüsthangya (Cataglyphis bombycina), az aprócska rovarok ekkor indulnak el, hogy a hőségben elpusztult állatok tetemeit begyűjtsék. Ezen órákban még a ragadozóik se merészkednek a felszínre, így az egyetlen ellenségük a forróság marad, ami ellen különleges testfelszínük, speciális biológiai alkalmazkodásuk nyújt védelmet, ám így sem töltenek hosszú időt a forró homokon.

Egy 2015-ös kutatás szerint e hangyák hátát és oldalaikat ezüstös színű apró szőröcskék borítják, melyek belül üregesek, és a keresztmetszetük háromszög alakú. E szőrök test felőli oldala sima, a külső oldala viszont aprócska hullámokat tartalmaz, mégpedig azért, hogy a napfény mind látható, mind közeli infravörös tartományát a lehető leghatékonyabban visszaverje, illetve segítse a hangya testének hőjét kisugározni. E szőröknek köszönhetően a hangya 5-10 Celsius-fokkal hűvösebben tudja tartani a testét.

A hangya hasi oldaláról hiányoznak e szőrök, azonban a kültakarója ott a talajból kisugárzott forróság ellen képes pajzsként védeni az állatkát, az infravörös sugárzás középső hullámhossztartományát veri vissza. Emellett a jól ismert hősokk-fehérjék is segítik a védekezésüket, ezeket az anyagokat az élőlények a hő hatására választják ki, az ezüsthangya viszont megelőzésképpen, már a fészek elhagyása előtt termelni kezdi, így 53,6 °C testhőmérsékletet is képes elviselni.

Sok más nyílt terepen élő hangyához hasonlóan az égbolt nyújt segítséget a navigációjukhoz, a Nap égi pozícióját figyelve tökéletes pontossággal, nyílegyenesen találnak vissza a fészekbe.

Nemrégiben egy német kutatócsoport kereste fel e hangyák tunéziai lakhelyét, és méréseket, megfigyeléseket végzett a rovarok mozgásáról, az eredményeiket pedig a Journal of Experimental Biology folyóirat közölte. Nagy sebességű videokamerákkal, a hangyák fészkénél előkészített, pontosan mérhető terepen végezték a megfigyeléseket, ezek segítségével mind az egyedi hangyák futási sebességét, mind pedig a lábmozgásukat részletesen mérni tudták, ehhez a hangyákat eleséggel csábították ki a fészekből.

A hangya másodpercenként 855 millimétert (vagyis 0,85 métert) halad, s ehhez nagyon különleges módon összehangolt lábmozgása segíti hozzá: a hangya gyakorlatilag galoppozik a homokfelszínen a legnagyobb sebessége idején. Másodpercenként 47 lépést tesznek meg ekkor, és ehhez a lábaikat 1,3 m/s sebességgel mozgatják. Az egyes lábak a lépések során normál sebességű járás esetén 4,7 mm, galoppozás esetén 20,8 mm távolságban, s csupán 7 ezredmásodpercre érintik ekkor a talajt. Megfigyelték azt is, hogy a hangya rendkívül jól összehangolt lábmozgással képes haladni, lábai a háromlábú fotóállványhoz hasonló konfigurációban kiegyensúlyozzák a testét futás közben.

A hangya forró környezethez alkalmazkodó futása során saját testhosszának 108-szorosát teszi meg másodpercenként, ezzel e viszonylatban a világ leggyorsabb állatai közé is került.

A német kutatócsoport a hangyák egyik fészkét ki is ásta óvatosan, majd hazaszállították őket a németországi laboratóriumba, ahol további vizsgálatokat végeztek rajtuk. Ekkor az is kiderült, hogy a hangya 10 °C hőmérséklet esetén igencsak lelassult, ekkor az állat csupán 5 centit haladt másodpercenként.

Forrás: Égen- Földön – Föld alatt