Az ipari forradalom színezte át a lepkéket

A 19-20. századi Nagy-Britanniában a súlyosan szennyezett területeken megváltozott az éjjeli lepkék színe. A jelenséget ipari melanizmusnak nevezik.

A Liverpooli Egyetem és a Manchesteri Múzeum csapata három fajt, a szürke pettyesaraszolót, a zöldes tavasziaraszolót és a barna csipkésaraszolót tanulmányozta. A kutatók arra jutottak, hogy utóbbi két élőlény jóval előbb, az 1800-as évek elején színeződött el, ami arra utal, hogy már az ipari forradalom kezdetén is jelentős volt a szennyezés.
Ilik Saccheri, a vizsgálat vezetője szerint összesen több mint száz éjjelilepke-fajnál alakult ki sötétebb megjelenés az ipari forradalom alatt. A szakértők azt akarták kideríteni, hogy a különböző rovarok hasonló genetikai mechanizmusokra támaszkodtak-e, amikor létrejött új színük.
A kutatók a rovarok genetikai kapcsolatait vizsgálva megállapították, hogy a melanizmust okozó mutáció mindegyik fajnál ugyanazt a genetikai régiót érinti. A csapat választása azért esett a három rovarra, mert azokat a liverpooli és manchesteri szakértők már az 1970-es években is tanulmányozták. Akkoriban viszont nem álltak rendelkezésre azok a molekuláris genetikai módszerek, amelyekkel felmérhették volna az elszíneződés genetikai hátterét.
Az álcázás rendkívül fontos az éjjeli lepkék számára. Az, hogy a rovarok a 19-20. században sötétebbé váltak bizonyos régiókban, azt sugallja, hogy a szennyezés jelentős hatással volt környezetükre.