A világ leghangosabb madara

Amazónia északkeleti, hegyvidéki részén él a kb. galamb méretű csombókos harangozómadár (Procnias albus), amelynek hímje fehér, és nagytestű emlősöket megszégyenítő hangerőre képes. A Massachusettsi Egyetem bioakusztikával foglalkozó szakembere, Jeff Podos, és brazil kollégája, Mario Cohn-Haft, az INPA kutatója végeztek méréseket a madár élőhelyén. A harangozómadár párzási rituáléja részeként énekel, az éneke leginkább az 1950-es évek sci-fi filmjeinek hangeffektjeire hasonlít, a mérések alapján háromszor olyan hangos, mint az eddigi rekordernek tartott távoli rokona, a lármás kotinga.

Podos elmondása szerint a madár éneke szó szerint fülsüketítő, a leghangosabb ember által készített hangszerekhez lehet csak hasonlítani. A madár hangjának pontos méréséhez egy igen érzékeny hangnyomás-mérő műszert használtak, valamint nagysebességű videót és hangfelvételt is készítettek az állatról. A mérések és a vizsgálatuk eredményét a Current Biology folyóirat közölte.

A madár hangerejének titka abban rejlik, hogy egyrészt igen nagy a hangképző szervük, a gyümölcsevésre szakosodott állatok alapvetően nagyra tudják tátani a csőrüket, és tág az állkapcsuk. Azt is megfigyelték a kutatók, hogy a madaraknak különösen erősek a hasi izmaik és nagy a mellkasuk. A felvételek szerint a madár, mielőtt kiadná az énekhangját, nagy levegőt vesz, kitágítja a torkát, és szélesre tátja a csőrét, majd a hang kiadása közben összekucorodik. A hangképzése során hasonló hangerősítő folyamat zajlik a torkában, mint a rézfúvós hangszerekben.

Csodálatra méltó a tojó tűrőképessége is, az udvarláskor a hím az éneke előtti jellegzetes testmozdulatát észlelve ugyan visszahúzódik a közvetlen közeléből, de négy méteren belül marad, így meglehetősen könyörtelen hangerőben részesül. A mérések alapján 104-113 dB a tojó 4 méternyi távolsága esetén az ének hangnyomása, ami igen közel áll egy felszálló sugárhajtású repülőgép zajához. A hím madár az éneke utolsó hangját ráadásul mindig a tojóval szembefordulva adja ki, kérdéses, hogy minek köszönhető, hogy a tojók ezt károsodás nélkül elviselik?  Az se világos, hogy ilyen közeli kontaktus esetén miért alakult ki a rendkívüli hangerő, hisz erre nagy távolságú kommunikáció esetén van csak szükség igazán.

A hangerőnek azonban ára is van, más, szintén hangos rokon madarakkal összehasonlítva az éneket, azt vették észre, hogy minél hangosabb a dal, annál rövidebb ideig tart. A harangozómadarak és rokonaik, a kotingák és a piprafélék viselkedését, küllemét igen erősen befolyásolja a nemi kiválasztódás, az elképesztő hangerejű ének, a vele járó testi és neurológiai változásokkal együtt is ennek részeként fejlődött ki. A kutatók a későbbiekben szeretnék azt is megvizsgálni majd, hogy milyen speciális anatómiai tulajdonságokkal jár a hangos ének, és a tojók részéről a hímek énekének halláskárosodás nélküli érzékelése.