Hegyvidéki patakok lakója: a kövi rák

Pár éve egy biológus ismerősöm, aki az endemikus tornai patakcsigával foglalkozott többek között, megkérdezett engem néhány patak hollétéről a Bükkben. A kezembe került térkép nem éppen mai volt és a rajta lévő patakok többsége eltűnt azóta, vagy csak nagyon-nagy esők után csobog pár napon át.
Ám a kiszáradáson túl is több veszély leselkedik a patakokra, elsősorban az erdészeti tevékenység miatt. A zempléni Nagy-patak völgyében például szalamandrák százait láttam kivasalva egy olyan úton, amit kizárólagosan erdészeti járművek használtak. A tetemek nagy része nőstény lehetett és szaporodni mentek volna a vízbe, így a tényleges veszteség sokszorta nagyobb. És hát a patakok az erdőkitermelések környékén sem járnak jobban. Sok helyen áthajtanak rajtuk sáros, olajos kerekekkel, valamint kivágják fölöttük az erdőt, ami a víz felmelegedésével és medrének szikráztató kivilágításával jár együtt, amit nem viselnek el az üvegtestű, sérülékeny és árnyékos búvóhelyekhez szokott rovarok, rákok, puhatestűek. Nagyjából ennyit, miért veszélyeztetett állat a kövi rák és miért szorul védelemre, hisz életkörülményei változnak meg drasztikusan.

A kövi rák élőhelye

Forrás: Ifj. Vasuta Gábor

A kövi rák (Austropotamobius torrentium) a magyarországi három tízlábú rákfajból a legkisebb, táplálékokban nem válogat, ha már szerves anyag, azt ehetőnek minősíti. Mindenevő, nagyrészt férgek, csigák, kagylók alkotják táplálékát, de a dögöt sem veti meg. Nagysága 8-12 cm körüli. A kövi rák a patakokban lévő kövek alatt tanyázik nappal, egyszer úgy sikerült megpillantanom, hogy éppen a patakon átkelve megbillent lábam alatt a kő, és észrevettem az állatot.

Kövi rákunk elsősorban a Kőszegi-hegység és a Börzsöny patakjaiban lakozik, de előfordul a Bakonyban is. Mész-kitinpáncélos állat, éjszaka mozog és mivel kopoltyúval lélegzik, azaz a vízben fizikailag oldott oxigént cseréli ki kopoltyúbojtjain, a hemolimfájában felgyűlt széndioxiddal, belátható, hogy számára az állandó magas vízi oxigénszint alapvetően fontos.  És higgyük el, megrázó látvány a kiszáradt patakmeder, ahogy én láttam vagy tíz évvel ezelőtt a Sas-patakot Hídvégardó felett, a Gömör-Tornai karszton! A tehetetlenség és kétségbe esés érzése, hogy egy ökoszisztéma ilyen drasztikusan és visszavonhatatlanul elpusztulhat.