János, Iván2024. június 24., hétfő
Természet

Fekete sas felbukkanása

National Geographic Magyarország

Vékonyszálú, permetező eső, sejtelmes párában úszó táj fogadott a Kis-Balaton gátján, Sármellék határában a napokban, egy kora reggelen.

Forrás: Ifj. Vasuta Gábor

Mintha nem is december elejét mutatott volna a kalendárium. A gátról pillantottam meg a ködben egy kivénhedt törzsű fűzfán a göcsörtös ágak között a fekete sast (Aquila clanga), első megfigyelt madárként. Napközben még többször szemügyre vehettem a ritka madarat. A délelőtt folyamán nagy öröm ért, mikor a messzeségben a teleszkóp lencséje két madarat varázsolt elénk a ködös láthatáron.

Fekete sas
Forrás: Ifj. Vasuta Gábor

A fekete sas igazi ritkaság idehaza, az elmúlt években a Nyirkai-Hanyban, Hortobágyon és itt a Kis-Balatoni nádrengetegben telel pár madár. Neves ornitológusunk Keve András is többször észlelte a Kis-Balatonnál sok-sok évvel ezelőtt.  Európai költőállománya kevesebb, mint ezer párra tehető. Kontinensünkön költ a Balti államokban, Belorussziában, Lengyelországban, Ukrajnában, Moldovában. A legnagyobb számban Oroszországban. Megtalálható Pakisztánban és Északnyugat-Indiában. A telet a Nílus mentén, Kis-Ázsiában, Indiában és Dél-Kínában tölti.

Forrás: Ifj. Vasuta Gábor

Költőterülete a nagyobb folyók lápos, mocsaras területei, nem hiába kedveli telelése során is, az ehhez hasonló élőhelyeket. Még 2018-ban egy példányát „sasoltuk” ugyanitt a Keleti-Berekben, egy olyan területen, amely a szabályozás előtti időket idézte elénk. Zsákmánylistáján a kisemlősök és nagyobb számban a madarak szerepelnek. Mi is megfigyeltük, amint récecsapatokra csapott le, rétisasok méltatlankodása kíséretében. A fekete sas fokozottan védett madár, eszmei értéke félmillió forint.

Hozzászólások

Jelentősen csökkent a szürke bálnák hossza

Jelentősen csökkent a szürke bálnák hossza

A Csendes-óceán északkeleti partjai közelében élő szürke bálnák 13 százalékkal kisebbé váltak a 2000-es évek eleje óta.

Virágok szöszeiből épít bölcsőt a pelyhesméh

Virágok szöszeiből épít bölcsőt a pelyhesméh

A méh szó hallatán még mindig a háziméh jelenik meg az emberek lelki szemei előtt, néhány esetben a poszméh, holott a méhek birodalma elképesztően sokszínű.

Fiókáikat eteti a balkáni fakopáncs

Fiókáikat eteti a balkáni fakopáncs

Ifj. Vasuta Gábor ezúttal balkáni fakopáncsok odúját figyelte meg.

Állatok milliói vonulnak át egy alig 30 méter széles hágón

Állatok milliói vonulnak át egy alig 30 méter széles hágón

A Pireneusok csúcsai közt a Bujaruelo-hágó biztosít könnyebb átkelést a csak ezen a ponton átrepülő, évente mintegy 17 millió rovarnak.

Kiderült, miért oly hosszú a zsiráf nyaka

Kiderült, miért oly hosszú a zsiráf nyaka

Az uralkodó elmélet az volt, hogy a hímek közti párharchoz idomult extrém méretűvé a nyak, azonban ezt most megcáfolták.

National Geographic 2024. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket