Salamon, Antal2020. október 24., szombat
Természet

Gyarapodik a hegyi gorillák száma

National Geographic Magyarország

Még 2018-ban készült az a felmérés, amelynek örömteli eredményeit most tették közzé.

Forrás: Gorilla Doctors

Az ugandai Bwindi Nemzeti Park és a kongói (pontosabban Kongói Demokratikus Köztársaság) Sarambwe Vadvédelmi Rezervátum területein végzett vizsgálatokat az Ugandai Vadvédelmi Hatóság, és minimum 459 hegyi gorillát találtak a két parkban. Az előző, 2011-es felmérés során csupán 400 állattal találkoztak, így jelentős növekedés tapasztalható. Amennyiben a hegyi gorilla másik élőhelyét a Virunga-masszívum területén talált 604 állatot is beleszámolják (itt 2015-16 közt folyt felmérés), összesen 1063 hegyi gorilláról van tudomásuk a hatóságoknak, számolt be róla a Kaliforniai Egyetem davisi kampuszának híroldala.

Gorilla és orvosa kézfogása
Forrás: Gorilla Doctors

Kirsten Gilardi, a Gorilla Doktorok csapatának vezetője elmondta, hogy a hegyi gorilla az egyetlen emberszabású majom, amelynek nő az egyedszáma, ám így is igen kevés van belőlük, tehát muszáj különösen figyelni rájuk. A szervezet az illegális állatkereskedelemből elkobzott gorillákkal foglalkozik, jelenleg négy ilyen úton kiszabadított árva hegyigorilla-bébit nevelnek a Virunga Nemzeti Park területén. Gilardi, aki állatorvos, és az egyetem Vadállat-Egészségügyi Központjának egyik vezetője is egyúttal, hozzátette: „A hegyi gorillák esetében az élőhely zavarása, betegségek terjedése, orvvadászat vagy épp polgárháborús helyzetek nehezítik az életet. Emiatt az örömteli gyarapodást ugyan meg kell ünnepelni, de még fontosabb, hogy mind a kormányzati, mind a civil szervezetek folytassák az együttműködést a gorillák érdekében.”

A Gorilla Doktorok szakembere egy csapda maradványait szedi le egy nőstény hegyi gorilláról.
Forrás: Gorilla Docors

A Gorilla Doktorok csapata életmentő orvosi kezelésekben részesíti a gorillákat, és 50 százalékban nekik köszönhető az egyébként emberhez szokott életmódú (turizmus vagy kutatások miatt) gorillák létszámának növekedése.  2018. júliusa és 2019. júliusa közöt 126 állatorvosi vizsgálatot végeztek el a gorillákon, és 23 esetben nyújtottak orvosi segítséget sérült, vagy beteg egyedeknek. A gorillaszámlálásban irányító és oktató szerepet vállaltak, valamint a begyűjtött gorillaürülék-minták tárolásáról is ők gondoskodtak. Ezekből később DNS-elemzés készült, így kb. 2000, pontos helyszíni adatokkal rendelkező mintát tudtak megvizsgálni, s a genetikai adatokból a rejtett életmódú, és közönséges megfigyelésekkel nem látható gorillák jelenlétét is igazolhatják.  Emellett e minták számtalan további adatot is nyújtanak, például az állatok egészségi állapotáról, de az ezekről készülő vizsgálati eredmények még láttak napvilágot.

Hozzászólások

Somoskő vára

Somoskő vára

A magyar-szlovák határon található a 13. század második felében épült vár, mely több gazdát is cserélt. A Rákóczi-szabadságharc után csak romlott az állapota, míg 1970-ben kezdték el a felújítását.

Felfújható dingóriasztók

Felfújható dingóriasztók

Az emberszerű figurákat leginkább üzletek előtti figyelemfelkeltőként ismerhetjük, nemrégiben azonban új értelmet nyert a létük.

Mesebeli palota

Mesebeli palota

Kis patak, vízesés, tó és a csodás Palotaszálló. Mindez a Bükkben, Lillafüreden található.

Lombkoronákat összekötő kötélhíd segíti a gibbonok mozgását

Lombkoronákat összekötő kötélhíd segíti a gibbonok mozgását

A lombkoronákat összekötő kétágú kötélhidat készítettek kutatók a Hainan szigetén élő, súlyosan veszélyeztetett hainani gibbon megmentésére.

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Úgy tűnik, az egészség számára fontos baktériumoknak jót tesz a természetes környezet.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket