Hetvenöt év után tértek vissza a farkasok Coloradóba
Az államban a 20. század első felében szinte teljesen kiirtották az állatokat.
A Coloradói Park és Vadvilági Szolgálat (CPW) szerint szemtanúk és egy szarvastetem arról árulkodnak, hogy a szürke farkasok visszatértek az állam északnyugati részére. A helyiek hat állatot láttak 2019 októberében, 2020 január elején pedig az észlelések közelében egy sérült szarvas maradványait is megtalálták.
A farkasok a Wyominggal és Utahhal határos területeken bukkanhattak fel. Az egyik szemtanú még videót is készített az élőlényekről.
JT Romatzke, a CPW regionális vezetője szerint a helyiek régóta nem számoltak be több, együtt vándorló farkasról. A szarvastetem azonosítása után a szervezet vizsgálatot indított, amely még nem zárult le. A helyszínen a szakértők több farkasfélétől származó nyomot is találtak.
Az elmúlt években több észlelés is történt, a szakértők pedig egyre inkább bíznak benne, hogy a szürke farkasok valóban kezdenek megtelepedni az államban. Romatzke szerint az állatok viselkedését ismerve nem meglepő, hogy a sűrű populációjú területekről új régiókba vándorolnak át.
A szürke farkasokat szövetségi törvény védi, megjelenésüket pedig a szakértők pozitívumként értékelik. Az állatokat a vadászok szinte teljesen kiirtották Coloradóban a 20. század elején, az utolsó ismert példányt 1945-ben lőtték ki.