László, Sámson2022. június 27., hétfő
Természet

Videó készült a pókok selyemoszlopairól

2020.01.17.NG
National Geographic Magyarország

Egyelőre nem tudni, hogy melyik faj is hozza létre a furcsa struktúrákat.

Kép: YouTube/The Jungle Diaries

2013-ban Amazónia perui részén a szakértők egy apró, különös struktúrát fedeztek fel: egy pókselyemből kialakított kúpot, melyet szintén pókselyemből álló oszlopok vesznek körbe. A szerkezet a Stonehenge-re hasonlít, éppen ezért a struktúrát silkhenge-nek nevezték el.

Az elmúlt években a kutatók találtak még pár silkhenge-et, és az is kiderült, hogy a struktúrákat azért hozzák létre a pókok, hogy megvédjék a ragadozóktól és parazitáktól a petéiket. A silkhenge-eket rendszerint levelek alján, néha pedig fakérgeken azonosítják. Azt egyelőre nem tudni, hogy melyik faj, illetve milyen módszerrel alakítja ki az egyedi pókselymet.

Phil Torres rovarszakértőt és ismeretterjesztőt régóta foglalkoztatják ezek a pókselyemből készült fromák. Torres 2019 januárjában Peruba látogatott, hogy felkeressen pár struktúrát, akkor azonban nem járt sikerrel. Márciusban visszatért, útjáról pedig a közelmúltban számolt be – írja a Live Science.

A szakértő több silkhenge-et is felfedezett, csapatával pedig első alkalommal sikerült 4K  felvételeket készítenie a furcsa szerkezetekről.

Egyelőre nagyon keveset tudni a silkhenge-ekről, Torres adatgyűjtése ezért rendkívül fontos lehet. A kutató abban bízik, hogy a nagy felbontású videó alaposabb elemzése többet elárul majd a struktúrák készítőiről, illetve a létrehozás módjáról.

Hozzászólások

Pásztorgém egy lapályos részen

Pásztorgém egy lapályos részen

A napokban, Fortuna istennő kegyes volt hozzám, egy hazánkban szórványos előfordulású madárfaj megfigyeléséhez segített hozzá.

A Tisza-tó új kilátója

A Tisza-tó új kilátója

Egy újabb, kizárólag vízi úton megközelíthető kilátót adtak át a Tisza-tavon.

A hamvas rétihéják biztonsága érdekében

A hamvas rétihéják biztonsága érdekében

Ezentúl sokkal biztonságosabb körülmények között költhet az a hamvas rétihéjapár, mely a Vasegerszeg közelében található gabonaföld területén épített fészket.

Íme a világ legnépszerűbb parkjai

Íme a világ legnépszerűbb parkjai

New Yorktól London át egészen Szöulig: itt vannak a világ legszebb zöldterületei, az Instagram adatai szerint.

Újabb magyar sikerek születtek a nemzetközi fotóversenyen

Újabb magyar sikerek születtek a nemzetközi fotóversenyen

A WildArt Photographer of the Year legújabb fordulójának tematikája a sziluettek.

National Geographic 2022. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket