Gyarapodott a hazai túzokállomány

Sikeresek a túzokvédelmi programok, a Kárpát-medencei és azon belül a magyarországi állomány is növekedett.

Míg a korábbi időszakban hozzávetőlegesen 1500 egyedre becsülték a magyarországi túzokállományt, addig néhány év óta már 1600 példánnyal számolnak a szakemberek, amit a januári adatok is alátámasztanak. A túzok legnagyobb egybefüggő közép-európai fészkelőállománya a Kárpát-medencében, azon belül Magyarországon van. A Kárpát-medencében három fő régió különíthető el a túzokállományok szempontjából, mindegyikben több rendszeres telelőterülettel, illetve dürgőhellyel (párzóhellyel). A természetvédelmi szakemberek minden év januárjában felmérik az itt telelő túzokcsapatokat.



A túzok Magyarországon 1971 óta védett, 1979 óta fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke a legmagasabb kategóriát jelentő egymillió forint. Az Agrárminisztérium kiemelten kezeli a faj megóvását, külön szakértői munkacsoportot működtet és a Nemzeti Biodiverzitás Stratégiában is hangsúlyos szerepet kapott az állomány védelmének és növelésének kérdése, ami nagyban hozzájárul Magyarország biológiai sokszínűségének megőrzéséhez. Emellett számos program segíti a túzok védelmét: természetvédelmi pályázatok keretében jelentős védelmi intézkedések történtek, egyre több gazdálkodó folytat túzokbarát mezőgazdasági művelést, hangsúlyt kap a túzok- és apróvadvédelmi vadgazdálkodás megvalósítása, illetve – ahol szükséges – az áramszolgáltatók közreműködésével folyamatban van a légvezetékek földkábellel történő kiváltása is.