Ilyen parányi „búgócsigák” rejtőznek a természetben

Vannak természetfotósok, akik az erdő vadjait kémlelik vagy a madarak rejtett életébe próbálnak bepillantást nyerni, esetleg a rohanó patakon táncoló fények megkapó szépségét szeretnék visszaadni, másokat a virágok hoznak lázba, a körülöttük repkedő méhekkel.

Én a talaj menti fagyok dacára lehasalok a völgy mélyén csörgedező patak mellé, nem törődöm a szirmaikat bontogató hunyorokkal, hanem a sokkal szerényebb madársóskát, és a körülötte összegyűlt avart kémlelem. Nem feltétlen rovarok után kutatok, hanem gyakran még náluk is apróbb, szabad szemmel szinte láthatatlan lényeket próbálok megpillantani. Olyan lényeket, amikre csak nagyon kevesen csodálkoznak rá. Elsősorban azért, mert nem is sejtik, hogy ott vannak, s ha egyszer-egyszer mégis látják őket, nem tudják, mik lehetnek. Olyan dologra pedig nehéz rácsodálkozni, ami annyira apró, mint egy porszem, és csak sejtjük, hogy talán mégsem az.

A madársóskán pedig valami mozog. Szélsebesen cikázó narancssárga pont egy jelentéktelennek tűnő növényke levelének szőrei közt. Villámgyorsan szalad körbe-körbe, végül megpihen a levéllemez szegélyén, ilyenkor jut néhány másodperc arra, hogy jobban szemügyre vegyem. Hat lábat számolok. Köztudott, hogy az ízeltlábúak között elsősorban a rovarok rendelkeznek hat lábbal, a pókszabásúaknak pedig – így az atkáknak is – nyolc jutott. Kevésbé köztudott azonban, hogy a legtöbb atka a petéből kibújva hatlábú lárvaként kezdi meg életét, a negyedik lábpárját csak az első vedlése után szerzi meg.

A 0,3 mm hosszúságú parány egy atka, jellegzetes testalkata és mozgása pedig arról árulkodik, hogy – az angol elnevezés („whirligig mite”) szabad fordítása után – egy búgócsiga-atka (Anystidae család) lárvája. Beszédes név ez, gyors, fordulásokkal teli mozgásukra utal, épp olyanok, akár egy megpörgetett, sebesen körbe-körbe keringő búgócsiga. Meglehetősen kitartóak és fáradhatatlanok, néha fél percig is eltart az eszeveszett száguldás, csak néhány védettebb zugba behúzódva pihennek meg. Lábaik hosszúak, a test elülső részéről erednek és sugárirányban futnak szét, ez a természetes dizájn teszi lehetővé a rendkívüli fordulékonyságot. Testét és lábát borító hosszú szőreik mind-mind érzékszőrök, ezek egyrészt a préda lokalizációját, másrészt az akadályok villámgyors kikerülését teszik lehetővé. Ha látott már valaki keringőbogarakat vízfelszínen megiramodni és vad, kavargó táncba kezdeni, az el tudja képzelni, mire képes egy-egy ilyen apró atka, bár a sima víztükörhöz képest egy szőrökkel teli levél felszíne valóságos akadálypálya számukra.
A kifejlett példányok a lárváknál nem csupán nagyobbak, de kutikulájuk is keményebb, ennek megfelelően színezetük is sötétebbre vált. Az egyik leggyakoribb hazai faj egészen mélyvörös, olykor bordós színű. Gömbölyded alkata érett bogyóra emlékeztet, valószínűleg ez ihlette tudományos nevét (Anystis baccarum).

Az atkák körében talán kissé szokatlannak tűnhet, de a bársonyatka-alakúak (Trombidiformes) rendjében már sokkalta gyakoribb, hogy ezek a mikroszkopikus méretű állatok a pókokhoz hasonlóan rendelkeznek szemekkel. A „búgócsiga-atkák” egy vagy két pár egyszerű szemet viselnek testük két oldalán, ez pedig meglehetősen bizarr megjelenést kölcsönöz számukra. Szemeik az egyszerű fény és mozgásérzékelésen túl viszonylag kevés információ befogadására alkalmas, de mindenképp segíti őket mind a préda, mind a nagyobb testű ragadozók észlelésében.


Nem hiába a gyors mozgás, ezek az atkák a maguk mérettartományukban félelmetes ragadozók. Tőrszerű csáprágóik végzetesek puhább testű, lomha rokonaik, például a növényeket selyemmel beszövő takácsatkák számára, de számos más ízeltlábú is szerepel étlapjukon. Gyakran zsákmányolnak ugróvillásokat, olykor azonban maguknál jóval nagyobb fürgetetveket és levéltetveket is lerohannak. Ha egy gyümölcsfa leveleinek szőrös felületét úgy képzeljük el, mint egy szavannát, akkor egyértelműen ők a mikroszkopikus gepárdok.
Írta és fényképezte: Ujvári Zsolt