Az újrahasznosításban élenjáró, vízre termett parányok
Sokszor belegondolok, mit és hogyan élhetnek meg a talajszinten élő parányok, hiszen ez a Föld még számunkra is szinte felfoghatatlanul óriási.
A parányi, rovarszerű ugróvillások (Collembola) számára a betonjárda repedéseiben felnövekvő városi gaz egy komplett oázis, már egy 50 négyzetméteres kert is egyenesen esőerdő, a fűszálak pedig óriási fának tűnhetnek mellettük. Az ő életükben óriási munka eljutni a park egyik végéből a másikba vagy meghódítani egy Everest-szerű földkupacot, bár a környezeti lehetőségeket kihasználva olykor nagy távok megtételére is képesek. Egy patakba hullott falevelet ladikként használva kilométerekre is elcsónakázhatnak, majd partot érve új élettereket kolonizálnak. A víz legtöbbjük számára nem kifejezetten ellenséges környezet, bizonyos fajok édes-, vagy akár tengervízbe merülve is napokig, sőt, hetekig élhetnek az alzat kavicsainak algáin legelészve, egyedül a vedléssel gyűlik meg a bajuk a víz alatt.
Az ugróvillások számára létfontosságú a nedves környezet. Az eső, az éltető víz hatására millió és millió egyed mozdul meg a talaj mély repedéseiben és a legszárazabb időben is rátalálnak a párás zugokra. A nedvesség hatására kivirágzanak az algák, megelevenednek a mohák és zuzmók, gombák bújnak elő, hifáik behálózzák a talajra hullott, rothadásnak indult terméseket és korhadó faágakat.
A terített asztal csupán az egyik faktor, ami hozzájárul ahhoz, hogy a fűszálakat, faleveleket, ágakat és fatörzseket milliméteres parányok tömegei lepjék el. A nedvesség, a talajközeli pára azonban ugyanúgy létszükséglet számukra, mint a táplálék. Az apró lények vékony kültakarója a víz számára viszonylag könnyen átjárható. Erős napsütésben és szélben a vékony, rugalmas és csupasz kültakarójú ugróvillások rohamos ütemben kezdenek vizet veszíteni. Természetesen emiatt igyekeznek minél gyorsabban sötét, páradús helyekre húzódni a túlélés érdekében. Bizonyos ugróvillások sok-sok hosszú szőrből álló „bundával”, vagy épp kitinpikkelyekkel rendelkeznek, melyek testük jelentős részét vagy egészét beborítják, így jóval lassabban indulnak kiszáradásnak, mint védtelenebb társaik.
Az ugróvillások között találunk olyan fajokat is, amelyeknek egyenesen lételeme a víz, meglepően jól alkalmazkodtak a vízfelszíni élethez, a felületi feszültséget kihasználva vígan ugrándoznak és táplálkoznak a tavak part menti zónájában, az erdei pocsolyákon, pihenő egyedeik pedig filmszerűen borítják be az úszó törmeléket és vízinövényeket. A leggyakoribb ilyen hazai faj a szinte csupasz, csupán apró sertékkel borított, egészen gumicukor-szerű megjelenésű vízi ugróvillás (Podura aquatica), amely az akvaristák számára sem ismeretlen. Ha valaki egy otthonához közeli tavacskából próbál beszerezni békalencsét állatai számára akváriumi dekoráció vagy táplálék gyanánt, jó eséllyel magával visz néhány sötét színű, pattogó szemcsét is, azok pedig az akváriumi környezetben a bomló szerves anyagokon táplálkozva rendkívül hirtelen és gyorsan elszaporodhatnak.
A vízi ugróvillások a kemény téli hónapokat hibernált állapotban töltik a befagyott tavak jege alatt, azonban rendkívül korán előmerészkednek. Ez idő tájt, februárban a kisvizek vékonyodó jegén már nagy tömegben akadhatunk rájuk, s amint megkezdődik az olvadás, sokezres csapataikat sodorja össze a hullámzás. Egy vízre hullott gallyat, nádlevelet felemelve mákszemnél is kisebb parányok sokasága rugaszkodik el apró ugróvillájuk segítségével az uszadék felszínéről, bársonyos testű társaikra pedig rábukkanhatunk egy-egy nagyobb úszó fa sötét repedéseiben, ahol tömegesen verődnek össze, hogy vedlés útján megszabaduljanak kinőtt kültakarójuktól. Jelenlétükről ilyenkor milliméteres, egyben levetett fehér bőreik úszó tömege is árulkodik.
Méretük ellenére ezek a vízfelszínen élő apróságok kifejezetten jelentős elemei az ökoszisztémának, hiszen milliós tömegeik óriási mennyiségű úszó szerves törmelék újrahasznosításában működnek közre, nem csak hazánkban, hanem az északi félgömb teljes mérsékelt övezetében.
Írta és fényképezte: Ujvári Zsolt
Így cseperednek a budapesti tigriskölykök
Friss képeket és információmorzsákat osztott meg az állatkert.
A madárcsicsergés lehet a szorongás ellenszere
Még egy ok, amiért érdemes kirándulásokat szervezni.
Elképesztően ritka állatok érkeznek Debrecenbe
A fenyegetett fajnak mindössze néhány ezer példánya él.
Nászruhájukban tündökölnek a nagy kócsagok
Díszes tollazatuk igazán káprázatos, annyira, hogy az kishíján a faj vesztét is okozta.
Rókakölyök érkezett a Budakeszi Vadasparkba
A nőstény március elején született.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
