Vince, Artúr2021. január 22., péntek
Természet

Ébredeznek a sünök, vigyázzunk rájuk!

2020.03.10.MTI
National Geographic Magyarország

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a tavaszi kertrendezés idején a sünök védelmére hívja fel a lakosság és az önkormányzatok figyelmét.

Forrás: Getty Images

Az éjszakai életmódot folytató, védett keleti sün előszeretettel választja telelő-, majd nappali búvóhelyül a kertekben, parkokban felhalmozott lomb- és rőzserakásokat. A nőstények itt is ellenek, ezért az óvatlanul végzett kertrendezés könnyen teljes családok pusztulását is okozhatja – figyelmeztetnek az állatvédők.

A sünök védelme érdekében azt ajánlják, hogy ne vasvillával, hanem a szerszám nyelével, fentről lefelé haladva forgassuk át a halmot, az alapi részen pedig még óvatosabban, akár kesztyűs kézzel dolgozva, így győződve meg arról, hogy nincs-e alatta sün.

Különösen óvatosnak kell lenni a május-júniusi sünellési időszakban, amikor a menedékekben a hetekig vak és szinte magatehetetlen kölykök is ott lehetnek. Arra is felhívják a figyelmet, hogy soha ne gyújtsuk fel az ilyen rakásokat.

A közlemény arra is felhívja a figyelmet, ha a gallyrakás megbontásakor sünfészket találunk, semmiképpen se szedjük össze a kölyköket és kezdjük nevelgetni őket, ehelyett pakoljunk vissza kellő vastagságú rétegben ágakat és leveleket a fészekre, majd hagyjuk a nőstényre a továbbiakat.

A gallyrakás megszüntetésével érdemes legalább négy-öt hetet várni, amíg a kölykök annyira megerősödnek, hogy éjszakánként követik anyjukat a vadászatra. Amennyiben erre nincs lehetőség, érdemes kis méretű kutyaházhoz hasonló, mesterséges „süngarázst” beszerezni, amibe mind a magányosan pihenő felnőtt állat, mind a nőstény a kölykeivel áttelepíthető.

A sünök védelméről további részletes tájékoztatás olvasható a MME oldalán.

Hozzászólások

Hiúzok Alaszkában

Hiúzok Alaszkában

A kanadai hiúz észak-amerikai elterjedésű ragadozó, Alaszka egész területén megtalálható, időnként azonban fura észlelések érkeznek róla.

Matematikai modell segíthet az állatok védelmében

Matematikai modell segíthet az állatok védelmében

A szakértők több mint 3 ezer veszélyeztetett állatfajt ismernek, a sebezhető kategóriába pedig további több ezer élőlény tartozik.

2021 emlőse a hermelin

2021 emlőse a hermelin

A hermelint választotta 2021-ben az év emlősének a Vadonleső program.

Brekegés mellett integetnek is ezek a békák

Brekegés mellett integetnek is ezek a békák

A békák jellegzetes brekegésükkel hívják fel magukra a leendő párjuk figyelmét, azonban vannak olyan helyzetek, amelyekben ez kevés.

Jeges búvár a magyar tengeren

Jeges búvár a magyar tengeren

Balatonvilágosnál, hazánkban egy nagyon ritkán előforduló madárfajt, a jeges búvárt figyeltek meg a madarászok.

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket