Addig dorombolt, amíg cicamica lett belőle

Akkor hogy is van ez a macskafélékkel? A lényeg, hogy három fő csoportjuk ismeretes: az üvölteni tudó, de dorombolni képtelen nagymacskáké; a dorombolni tudó, üvölteni nem képes kismacskáké; és a mindkettőtől sokban különböző gepárdé.

A gepárd kivételével minden macska vissza tudja húzni a karmát. Így halkabban osonhat, közeledtét nem neszeli meg a préda. 
A házi macska megőrizte ősei hőállóságát: 50 fok felett is jól bírja a meleget, és kevés vízzel beéri.

Közös ősük 10-12 millió évvel ezelőtt settenkedett a fák között. Nagyszerű vadász volt, páratlanul éles látásával, hallásával, szimatával minden más ragadozó emlőst lepipált. Leszármazottai lassacskán benépesítették a legtöbb földrészt; jórészt magányos életet éltek, területüket szaggal jelölték, sokféle rejtőszint és -mintázatot kísérleteztek ki maguknak. Ami a házi macskát illeti, nagyon úgy tűnik, hogy a líbiai vadmacskából szelídült kis cicuskává, miután tízezer évvel ezelőtt, letelepedett őseink háza táján, mikor alaposan elszaporodtak a gabonára áhítozó egerek. A macska aztán szép lassan behízelegte magát a lelkünkbe, bekvártélyozta magát az otthonunkba. Olyannyira, hogy bő háromezer éve Egyiptom földjén magas beosztást kapott: istenséggé nevezték ki.