National Geographic Magyarország

A magasba nyúló régió a vízválasztókhoz hasonlóan működik a madarak genetikai keveredése szempontjából.

A Kalifornia Állami Műszaki Egyetem kutatója, Elizabeth Scordato vezette azt a kutatást, amelyben, a Tibeti-fennsík és a füsti fecskék kapcsolatát vizsgálta. Az eredmények alapján beigazolódott az a régóta meglévő elmélet, hogy a fennsíknak jelentős szerepe van az eurázsiai madárvilág sokszínűségének kialakításában.

„Az új fajok kialakulásának az egyik alapfeltétele, hogy az egyedek fizikailag elkülönüljenek egymástól, megakadályozva ezzel a csoportok közti szaporodást, és a gének áramlását”- magyarázta Scordato. „Azt szerettük volna kideríteni, hogy a füsti fecskék két alfaja miként tud egymással igen nagy területen rendszeresen szaporodni, miközben két másik alfaj esetében ez szinte egyáltalán nem történik meg, holott rendkívül közeli köztük a rokonság, és ugyanott is élnek.”

Scordato három évi terepi munka során a kutatótársaival együtt Oroszország, Mongólia és Észak-Kína területén végzett vizsgálatokat, s közel 1300 madarat fogtak be genetikai mintavételezés erejéig, három közeli rokon alfaj egyedei közül. Felfedezték, hogy két szűk földrajzi zóna van, ahol az egyes alfajok egyedei találkoznak, ám igencsak ritkán keveredtek az itt élő alfajok. Ezek a hibrid zónák Szibéria középső vidékén, valamint Nyugat-Kína területén húzódnak, közvetlenül a Tibeti-fennsíktól északra. Találtak két másik régiót is, messze a fennsíktól, Kelet-Szibéria és Északkelet-Kína területén, ahol az e helyeken párhuzamosan jelen lévő alfajok közti hibridizáció viszont igen gyakori volt.

A vizsgálatokat elvégezni sem volt túl egyszerű feladat, mivel a füsti fecskék kizárólag az emberi építményeken fészkelnek. „El kellett magyaráznunk az embereknek, hogy mit akarunk, és miért szeretnénk bemenni a birtokaikra, a madarakat megfogni és megvizsgálni. Az egész projekt nem valósulhatott volna meg azok nélkül a nagyszerű helyi emberek nélkül, akik ehhez hozzájárultak.” – magyarázta Scordato.

A kutatók vérmintát és tollmintát vettek minden madártól, s elvégezték azokat az alaktani méréseket, amelyekből a konkrét alfaj megállapítható, mint például a farktollak hossza, a mell és a torok tollainak színezete. A tollminták izotóparányait megvizsgálva a madár telelő helyeiről kaptak a kutatók információt.
A vizsgálatok eredményei alapján beigazolódott, hogy egy választóvonal húzódik a madarak vándorlási útvonalai között, vagyis azok a madarak, amelyek a nyári szaporodási időszakot egy helyen töltik, más-más útvonalakon vándorolnak telelni. A Tibeti-fennsík közelében mindegyik hibrid zóna nyugati felének madarai Afrikában teleltek, a keleti felének madarai pedig Dél-Ázsiában, s az eltérő területeken telelő madarak genetikailag is különböztek egymástól. A fennsíktól távoli, Kelet-Ázsiában élő, és gyakran keveredő alfajoknál semmiféle különbség nem volt a telelés helyszíneiben.

A kutatók a keskeny hibrid zónákban megvizsgálták az egymással párzott madarak esetében a különféle alaktani jegyeket is, hátha ezek közt van valami, ami alapján eldől, az egyes alfajok egyedei mely másikkal keverednek, azonban arra jutottak, hogy ez kizárólag a telelőhely alapján dőlt el.

Ezek ugyan nem közvetlen bizonyítékok arra, hogy a Tibeti-fennsík választóvonalként értelmezhető, azonban azt sugallják az adatok, hogy igen jelentős szerepe van e földrajzi egységnek az alfajok genetikai elválasztásában.

Scordato elmondta: „A füsti fecskék kiváló alanyok voltak ehhez a vizsgálathoz, de számos más madárfaj esetére is érvényes lehet a rájuk vonatkozó felfedezés.” A kutatásról az Ecology Letters szakfolyóiratban számoltak be.

Forrás: Égen – Földön – Föld alatt

#vándorlás