Madárfotózás és élmények

2020.03.22.Sarusi István

National Geographic Magyarország

Daróczi Csabával az Év Természetfotósa díj többszörös nyertesével beszélgettem. Saját bevallása szerint évről-évre súlyosbodik rajta a fotográfia okozta „fertőzés”.

Mikor kezdett el fotózni?
Szegeden, még főiskolás koromban, 1992-ben, mégpedig egyik barátomnak, Hencze Lajosnak köszönhetem, aki elhívott a kiállítására: onnan kijőve döntöttem el, hogy fotózni fogok. És elkezdtem járni az utat: gépet vásároltam, elmentem Lajos barátomhoz, aki nem csak inspirált munkásságával, de tőle több szakmai fortélyt is tanultam. Nyilván, önképzés útján is megannyi mindent sajátítottam el.

Nem kifejezetten madárfotósnak mondja magát, mégis hogyan sikerült eljutnia a tollasok megörökítéséig?
Általában minden kezdő természetfotós a madarakat, vagy a vadakat kezdi fényképezni, mert szépek, olykor érdekesen viselkednek, ráadásul kihívást jelent a fotózásuk, hiszen nehéz őket megközelíteni, illetve jó akciófotókat készíteni róluk.
Én is ezzel kezdtem, persze akkor még kezdetleges technikával. Utána – ahhoz, hogy jobb képeket tudjak készíteni – el kellett mélyülnöm a madarak viselkedésének tanulmányozásában. Őszintén szólva manapság már nem fotózom annyi madarat. Ahhoz, hogy a mai kor színvonalának megfelelő képet készítsek, akár több hónapos előkészítő munka is szükséges. Ha viszont olyan madárral kapcsolatos témát találok, amiről úgy gondolom, jó képet lehet kihozni, akkor nyilván rászánom ezt az időt, de nem csak ezzel foglalatoskodom, hisz még nagyon sok szép és érdekes része van a természetnek, amit éppúgy szeretnék lencsevégre kapni, mint a vadon élő szárnyasokat.

Tehát fontos a változatosság!?
Igen. Nagyon szeretek megmutatni mindent, tájaktól kezdve a rovarokig, amiből szép és érdekes kép születhet.

Még egy kicsit visszatérnék a madarakhoz, van-e esetleg olyan faj, amelyiket különösen szereti fotózni?
Ilyen értelemben nincs bakancslistám. Ha egy verébről is jó képet tudok készíteni, akkor az nekem tökéletesen megfelel. Nem vagyok fajgyűjtő: ami jön, azt lefotózom.

És van olyan napszak vagy évszak, amit különösen kedvel?
Csak hajnalban és az esti órákban megyek fotózni, mert napkelte utáni és napnyugta előtti órákban vannak a legszebb fények. Nagyon ritkán veszek a kezembe fényképezőgépet a délben. Évszakok tekintetében valamiért talán a tél áll hozzám közelebb.

Van kedvenc fotós élménye?
Legfrissebb, legnagyobb élményem volt, amikor kiültem egy erdei itatóhoz, és egyszer csak odajött egy darázsölyv. Egy meglehetősen ritkán látott fajról beszélünk, főleg így, fészkétől távol, erdei környezetében. Tőlem körülbelül öt méterre szállt le, miközben az itatóra folyamatosan érkeztek a szomjas francia darazsak is. Sikerült elcsípnem, hogy egyik darázs pont az ölyv szúrós tekintete elé kerüljön, még élességi síkon belül. További érdekessége a történetnek, hogy egyetlen képkocka készült, ráadásul az is úgy, hogy nem néztem a keresőbe, csupán azt figyeltem, mikor került az ölyv és a darázs egy és ugyanazon síkba. Ha keresőn át követtem volna a történéseket, a hosszú reakcióidő miatt nem tudtam volna időben exponálni – így is valamivel korábban nyomtam meg a gombot, hogy mire a csőre elé repül a darázs, addigra készítsen fotót a fényképezőgép.

Ezek után rettenetesen laikusnak tűnik a kérdés, ám ide kívánkozik: miért nehéz madarat fotózni?
Onnan közelítenék, hogy kétféleképpen lehet madarat fotózni: kiülni egy lessátorba vagy csak egy madár-járta helyet látogat az ember és várja, hogy mi történik; tehát azért nehéz, mert kihívást, türelmet igénylő feladatról beszélünk. Velem is nagyon sokszor előfordult már, hogy a helyszínen kellett kitalálnom, milyen kép szülessen. Ilyen volt, amikor egyik éjjel váratlanul megjelent a fejem felett egy bagoly. Szerencsére egy nagyon jó kép lett a rögtönzés eredménye.

Éves szinten mennyi képet készít? Mennyit tart meg belőlük?
Valamivel több, mint 4000 képet exponálok, amiből javarészt megtartom mindet, körülbelül 4000 felvételt. Ebből 200-300 darab használható, vagyis kiállításra, pályázatra alkalmas.

Megvan az eredménye a szigorú képválogatásnak: megannyi díjat, többek között az Év Természetfotósa kitüntető címet is elnyerte már. Melyikre a legbüszkébb?
Valójában nem. Kezdetben sokat jelentettek ezek a díjak, de manapság már inkább megerősítésként viszonyulok hozzájuk – a pályázatokhoz pedig egyfajta játékként. Ha sikereket érek el, annak örülök, ha nem, akkor azt is elfogadom.

A fotópályázatokon díjat, de minimum elismerést kapnak képei, ahogy legutóbb a spanyolországi 30. Memorial Marie Luisa fotósversenyen 15 000 beérkezett pályázat közül három is ott szerepel a legjobbak között. Van statisztikája a díjakról?
Saját weboldalamon is vezetek statisztikát az eredményeimről.

Jó képhez profi felszerelés dukál?
Nem feltétlenül kell mindjárt méregdrága teleobjektívet használni, ha madarakat szeretnénk fényképezni. Széles látószögű optikával is lehet őket fotózni. Sőt! Úgy még izgalmasabb végeredményre számíthatunk. Mindig a kép határozza meg, mit érdemes bemutatni: ha szép a táj, és mondjuk éppen arra jár egy búbos banka, akkor nagyon hatásos képet lehet készíteni róla élőhelyével a háttérben. Talán még kicsit szokatlan is ily módon bemutatni a madarakat.

Ez az egyik legújabb trend, igaz?
Részint. Mostanság nagyon menő drónnal madarat fotózni; amolyan madarat madártávlatból módon. Ez az, amit én is próbálgatok. Gyakorlatilag 2 méterről, de tán még közelebbről fotóztam vele gulipánt, meg gólyatöcsöt és nyári ludat is. Tapasztalatom szerint mintegy 100 méterről folyamatosan, akár 5 percen keresztül is lejjebb ereszkedve megszokja a madár, hogy zümmög valami a feje felett: bár még nem látott ilyen szerkezetet, de nem véli ragadozónak. Sosem szabad gyorsan, sem a szemük irányából vízszintesen közelíteni feléjük.

Mint fotós, milyen tervei vannak még a későbbiekben?
Minél többet kinn lenni a természetben, a többi majd adja magát.

Írta: Sarusi István
Fotók: Daróczi Csaba – daroczicsaba.hu

#gólyatöcs #madarak