Kapcsos korpafű felfedezése Veszprém megyében
Kora tavasszal, még március elején, mikor nem lombosodik ki az erdő, többedmagammal gallyfészkeket vizsgálunk.
Nagyobb méretű fészkeket kutatunk azokban az erdőkben, ahol előző évben nászrepülés vagy éppen fiókaetetés idején láttunk beszállni horgas csőrűt. Ilyenkor nagy területeket bejár az ember, aznap éppen fészek nem akadt horogra, de helyette volt más a Kolontári-erdőben, egy olyan ritka növény, amelynek ahogy utánanéztem eddig nem volt adata Veszprém megyében. A kapcsos korpafű (Lycopodium clavatum) szép állományára bukkantam egy vágásterület szegélyében, méghozzá egy vadkerítés mögött. Nagy volt az öröm, rögtön következett a GPS koordináták rögzítése és a környék tüzetes átnézése, amely ilyenkor a legfontosabb.
Pár szóban essék szó a korpafüvekről. A zsurlók és a korpafüvek 400 millió éves múlttal dicsekedhetnek. A jelen korpafüvei szerényen beleolvadnak tíz centiméteres magasságukkal a törpecserjék, szittyók és vánkosmoha párnák közé, mint kúszó, többnyire örökzöld, villás elágazású hajtásokból álló növénykék.
Jó képzelőerő kell hozzá, hogy felidézzük hajdani dicső énjüket, ha például a közönséges laposkorpafüvet szemléljük, amely nevével ellentétben egyáltalán nem közönséges és elsősorban a Zemplén és a Vend-vidék savanyú talajain bukkanhatunk rájuk, kicsiben ugyanazt a pikkelyszerű levélzetet láthatjuk rajta, mint nagyban a pikkelyfa (Lepidodendron) kövült törzsmaradványain.
Természetesen ezeket a fákat nem olyannak kell elképzelni, mint a maiakat. A törzs háromnegyed részét másodlagos kéreg alkotta és nem voltak sem évgyűrűi sem szilárdító szövetei. Így egy karbonkori vihar elég nagy irtást végezhetett közöttük, aminek eredményét ma feketeszénként találjuk. Ugyancsak 10 centiméteres magasságú a részeg korpafű-hasonló előfordulási helyeken, mint a laposkorpafű, csak ritkábban – ami ha lehet még jobban az ősfákat idézi kicsiben.