Albin, Albina, Leonita,2021. március 01., hétfő
Természet

Védelmet kaptak a Dunakanyar rejtelmes szigetei

2020.04.01.NG
National Geographic Magyarország

Újabb országos jelentőségű természetvédelmi terület jött létre a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén.  

A Dunakanyar szigetei
Forrás: Selmeczi Kovács Ádám

A 20. századi nagy folyamszabályozások után megmaradt dunai szigetek kiemelkedő értéket képviselnek. Ezeken a „menedékeken” valóságos vadon maradt fenn, amely nem csak réti sasoknak és fekete gólyáknak biztosít háborítatlan élőhelyet, de lehetővé teszi az egyre erősödő hajóforgalomban a hullámzástól mentes, „csendes vizek” kialakulását is, ahol a halivadék zavartalanul élheti világát.
Sokéves egyeztetés után 2020. március 25-én védetté nyilvánították a Süttői-szigetet, és a Táti-szigeteket.

Rétisas
Forrás: Selmeczi Kovács Ádám

A dunai szigetek mindig is jelentős szerepet töltöttek be mind a folyó élővilága, mind a  környéken élő emberek életében. A viszonylagos elzártságnak köszönhetően a Tát melletti hármas szigetcsoport és a Süttői-sziget megőrizték különleges élővilágukat.
A hagyományos gazdálkodás – mint a legeltetés és a kaszálás – lehetővé tette a gyepek, színpompás védett növények megmaradását, ilyen például a kornistárnics és a réti iszalag.

Kornistárnics
Forrás: Selmeczi Kovács Ádám
Réti iszalag
Forrás: Selmeczi Kovács Ádám

A legeltetés és kaszálás megszűntével a természet elkezdte visszafoglalni a területet, ám megjelentek új, agresszíven terjeszkedő fajok, melyek egyre nagyobb helyet foglaltak el.
A folyamszabályozás nem kerülte el ezt a mellékágrendszert sem. Keresztirányú kövezések, zárások épültek a hajózási feltételek javítására, illetve egy mellékágat feltöltöttek, mely ennek következtében napjainkra már el is tűnt. A részben lezárt mellékágak feliszapolódásnak indultak. Az egyre szélsőségesebb vízjárás pedig ritkább, ám annál hevesebb, rövid áradásokat hoz. Ez a helyzet a dunai ártéren szaporodó halfajok számára is meglehetősen kedvezőtlen, mivel az ívás megtörténhet ugyan, azonban az áradás gyors levonulása miatt az ivadék vagy ikra elpusztul.

Forrás: Berkó Gyöngyi

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság felismerve ezeket a problémákat, négy részből álló élőhely-rekonstrukciós beruházást valósított meg az elmúlt években. A folyómeder kotrásával több víz jut a szigetek közé, az új zsilipek segítségével szabályozhatóvá vált az árhullám levonulása, a kis mesterséges tóban pedig a halak és a kétéltűek zavartalanul tudnak szaporodni. Megkezdődött az idegenhonos, agresszívan terjedő zöld juhar és amerikai kőris kiirtása, a helyükre pedig őshonos nyárfák és kocsányos tölgyek kerültek.

Forrás: Berkó Gyöngyi

A szigetek védetté nyilvánításával a térség egykor élőhelyei, állatai és növényei új esélyt kapnak. E közös természeti örökségünk védelme és megőrzése mindannyiunk feladata.

Hozzászólások

2021. február asztrofotója: Dunakanyar, a már régóta megálmodott pillanatban

2021. február asztrofotója: Dunakanyar, a már régóta megálmodott pillanatban

Hosszú csillagívek, szaharai por, erős holdfény és hömpölygő ködfolyam összehatása csodálatos látványt eredményezett.

Majonézzel kezelik az olajszennyezéstől szenvedő teknősöket

Majonézzel kezelik az olajszennyezéstől szenvedő teknősöket

Súlyos olajszivárgás történt a Földközi-tenger izraeli partjainál, a katasztrófa komoly fenyegetést jelent a helyi élővilágra.

Ismét levált egy hatalmas jéghegy az Antarktiszról

Ismét levált egy hatalmas jéghegy az Antarktiszról

Leszakadt egy hatalmas jéghegy az Antarktisz Brunt-selfjegéről közel a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) Halley kutatóállomásához - olvasható az MTI hírei között.

Madárodúk kerültek az óvodákba

Madárodúk kerültek az óvodákba

Százötven madárodút kapnak váci és környékbeli óvodák a Zöld Dunakanyar Program részeként.

Szarvasok az országúton

Szarvasok az országúton

Bár a szarvasok nászidőszaka kora ősszel kezdődik, érdemes tavasszal is óvatosnak lenni az országutakon, hisz ők nem körültekintően futnak át az úton.

National Geographic 2021. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket