A tüskebujkálóra Közép-Ázsiában sikerült rátalálni
A madarászás egy különleges időtöltés, sokszor azok a madárfajok a legértékesebbek számomra, amelyre sokat kell várni.
Ilyen faj a tüskebujkáló (Cercotrichas galactotes), kerestem Spanyolország déli részén, Észak-Afrikában Marokkóban és Dél-Európában Görögországban, de sehol nem sikerült összefutni vele. Nagy pillanat volt 2019-ben a Tau-kum sivatagban, Kazahsztánban, Kanshengel határban mikor megpillantottam.
Egy tüskés bokor tetején serényen énekelt a hím. Éneke szomorkás hangulatú, a rigóénekhez hasonlít a legjobban. A bokrokkal, cserjékkel tarkított nyílt területek madara, száraz vidékek lakója. Fészkét alacsonyan, talajszíntől néhány centiméterre építi. Három-öt tojást rak. A tojások szürkésfehér alapon barnás és szürkés cseppfoltokkal tarkálltak. A vörösfejű gébiccsel társfészkelő, ami azt jelenti, hogy fészkük egy bokron épült, egymás közelében. A tüskebujkáló a fészkét nagyszerűen elrejti, gyökerekből, fűszálakból, növényi rostokból, sárból épül, belsejét finom fűszálakkal béleli.
A faj európai és világállománya is stabil, nem tartozik a veszélyeztetett madárfajok közé. A telet Kelet-Afrika és India melegebb területein tölti.
Így válnak valóra az álmok, a madarászat során pedig mindig bepillanthatok a fajok rejtett életébe.
Ezért énekelnek télen is a madarak
Amíg az állatvilág nagy része a télre készülődik, egyes fajok már a tavaszra gyakorolnak.
Fák tetején élnek ezek a furcsa kenguruk
Ismert rokonaikkal ellentétben nem jók az ugrálásban, azonban a mászásban annál inkább.
Szárnyas ragadozók érkeztek hozzánk téli vendégségbe
A nagy őrgébics a magasból csap le prédájára, amelyet aztán tövisekre, tüskés ágakra szúr.
Mindössze 30 példány él már csak ebből az állatfajból
Annyira kevesen és olyan elszórtan élnek már csak, hogy szaporodásuk rendkívül nehézkes.
Ezek az év legviccesebb természetfotói
Fába szorult mókus, lezuhant madár és sast kergető hal is feltűnik a képeken.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
