Csak az útszéli bozótosban
Milyen sokszínű is a természet, ha a kertek és parkok vegyszerrel, fűnyíróval és fűrésszel kordában tartott világából kicsit kilépünk, s akár egy egyszerű útszéli bozótosban kicsit körbenézünk!
Ami az átlagembernek egyszerű gyom, az a lepkék, méhek és más rovarok számára tejjel-mézzel folyó Kánaán. Talán most picit több időnk van körbenézni, megpillantani a szépet, az érdekeset a leghétköznapibb helyeken is. Ha megismerjük, mennyi élőlénynek ad boldogulási lehetőséget a „gaz”, talán kevesebbet irtunk ki belőle, és több jut az élővilágnak is.
A még lomb nélküli cserjék, fák alatt szőnyeget alkot a piros árvacsalán, amelynek nemcsak a neve piros, hanem a virágpora is. Rajtuk szinte „tárt karokkal” várják a virágporért, nektárért érkező rovarokat az apró karolópókok is.
A rájáró méhek „nadrágzsebe” (pollenkosara) jól láthatóan teli van vele, és a fejükön, testükön is nyomot hagy a világos piros pollen.
Hasonló népszerűségnek örvendenek az ibolyák, vagy a fürtös gyöngyikék is.
A vadszilva, sarjmeggy, vadkörte, vagy a kökény virágpora sárga, és az e fákra, cserjékre járó méhek sárga virágport is hordanak magukkal. A virágon szorgoskodó méheken kívül még találhatunk hangyákat, és egyre inkább bogarakat is.
Kertekből kivadult cserje az özönnövénnyé lett mahónia, amelynek erős illatú, élénk sárga virágai nemcsak a mi orrunkat, hanem a méhekét is erősen rabul ejti.
A fürtökben nyíló virágokon számtalan méhet találhatunk, és bár a cserje irtandó özönnövény, ilyenkor tavasszal mégis érdemes megvizsgálni, könnyen lehet, hogy olyan ritkaságba futunk bele, mint a délvidéki poszméh (Bombus argillaceus), amely hatalmas termetű és védett (50 000 Ft természetvédelmi értékű) állatunk.
A tavasz még csak most indul be igazán, hagyjuk kicsit éledni a természetet! Ne nyírjunk gyakran füvet, ne húzkodjunk ki minden nem általunk ültetett növényt, ne gyomirtózzuk agyon a környezetünket, inkább hajoljunk le a „gazokhoz”, és csodáljuk meg a rajtuk nyüzsgő életet!